Halál és fény - Jn 8,12 (Vízkereszt ünnepe, 2023.01.08.)

textus: Jn 8,12

“Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Idén lesz 35 éve, hogy 1988. július 14. végrehajtották az utolsó halálbüntetést Magyarországon. Vadász Ernőt végezték ki utoljára hazánkban “okirattal való visszaélés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, és kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette” miatt. Majd 1990-ben az Alkotmánybíróság Alkotmányellenesnek találta a halálbüntetés intézményét, így azt ekkor eltörölték.

Újra és újra napirendre kerül, különböző csoportok, politikai erők által, hogy vissza kellene állítani a halálbüntetést, és azt hiszem, hogy egy-egy komolyan bűntett kapcsán magánbeszélgetésekben is felmerül ez a gondolat. A halálbüntetés jogosságáról, erkölcsösségéről, keresztényként az ehhez való hozzáállásról lehet vitatkozni, de most nem ez a témánk.

Ami miatt ezt most felhoztam az az, hogy mai igénknek az előzménye, közvetlen kiváltó oka egy meghiúsított jogszerű kivégzés volt. János evangéliuma 8. fejezetének első tizenegy verse a házasságtörő asszony meghiúsult kivégzésének története. Rajtakapnak egy párt házasságtörésen. A mózesi törvényekben erre megvolt a protokoll: a halálbüntetés (3Móz 20,10). Jézus elé citálják az asszonyt (érdekes módon a férfit nem…), és két legyet akarnak ütni egy csapásra. Egyrészt nyilvánosan kivégzik az asszonyt, megkövezéssel, másrészt pedig Jézus is be akarják húzni a csőbe. “Mózes azt mondta, hogy végezzük ki az ilyet. Te mit mondasz?” Megpróbálják Jézust olyan kelepcébe csalni, hogy ellene mondjon a törvénynek, hogy őt is elítélhessék. Jézus egy nagyon frappáns - és sokak által tévesen idézett és/vagy rosszul értelmezett - mondattal válaszol nekik: “Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7). És mivel így senki nem lehet az első, az asszony megmenekül a halálbüntetés elől. Jézus persze ezzel nem tette legálissá a bűnt - ezt mondta az asszonynak: “menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) - csupán a halálbüntetést akadályozta meg.

Muszáj volt egy kicsit erről a történetről is beszélni, hiszen a szentíró szorosan hozzákapcsolja a mai egy szál igeversünket ehhez a fenti eseményhez: “Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Az asszony elment, és Jézus a kivégzést végrehajtani nem tudó vallási elit csoporthoz beszél, akikre a szentíró úgy hivatkozik, hogy “az írástudók és a farizeusok” (Jn 8,2). Ők, akik tudni vélték, hogy mit akar az Isten, és ennek mentén úgy gondolták, hogy helyes döntéseket, sőt ítéleteket tudnak hozni. Mert valóban, a mózesi törvényekben ott van ez a büntetési tétel. (Sokszor elfelejtjük, hogy a mózesi törvények nem csak a Tízparancsolat, hanem még több mint 600 törvény, amelyek nem csak lelki, erkölcsi, de államigazgatási törvények is voltak a nép számára.) 

A kérdés azonban az, hogy vajon a törvénynek az ismerete egyen út-e a helyes ítélethez? Vagy tegyük fel sokkal általánosabban - most már kimozdulva a halálbüntetés és törvény példájából - a puszta információnak az ismerete egyenes út-e a helyes gondolkodáshoz, döntéshez, ítéletalkotáshoz? Azt hiszem mindenki számára egyértelmű, hogy nem. Azért, mert ismerek minden információt, még nem biztos, hogy helyes döntést tudok hozni. Persze kell az infó, de valami még azon túl is…

“Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” - szólnak Jézus szavai. Vízkereszt Jézus nyilvánvalóságának az ünnepe. Hagyományosan csupa olyan történet kapcsolódik ehhez az ünnephez, amelyek Jézus valódi személyére mutatnak rá. A mai szakaszunk, bár nem tartozik a hagyományos vízkereszti szövegek sorába, a célja mégis ugyanaz: nyilvánvalóvá tegye Jézust a számunkra. 

“Én vagyok a világ világossága” - mondja Jézus. Érdekes, hogy sok nyelvben - így az Újszövetség eredeti nyelvében, a görögben is - a “világosság” és a “fény” szava ugyanaz (“fósz”). Így a mai szakaszunk egyszerre jelenti azt, hogy “Én vagyok a világ világossága” és azt is, hogy “Én vagyok a fény a világ számára”. A fény a forrás, a világosság az eredmény. Én úgy gondolom, hogy a “fény” kifejezés, itt sokkal jobb, hiszen Jézus nem “eredménye” valaminek, vagy valakinek, hanem maga a forrás! És itt van az a plusz, amire rákérdeztünk az előbb. A farizeusok és írástudók tudták a törvényt, de mégis hiányzott valami a helyes, adekvát értelmezéshez: Jézus, mint fény! 

Nekünk is erre van szükségünk! Ugyanis nem képzelhetjük azt, hogy mindig mindent kézben tudunk tartani és helyesen értelmezni! Sokszor annyira nem látunk rá még saját magunkra sem, hogy az elképesztő! Milyen vagyok? Milyenek az emberi kapcsolataim? Mire van szüksége a másiknak? Hogyan tudok túlélni? Ki mond igazat? Mi a helyes? Van-e egyáltalán olyan, hogy igazság és helyes döntés? stb. És még számtalan kérdés, amelyre válaszokat kell adnunk a mindennapokban! Ehhez pedig nem csupán a információk összességére van szükségünk, de azok helyes értelmezésére is, amelyhez elengedhetetlen egy viszonyítási pont, vagy alap, amihez tudjuk tartani magunkat! Jézus - többek között - ezt ajánlja fel a számunkra.

De ez nem megy csak úgy! Ez nem olyan, mint egy szolgáltatás, amit megveszek, vagy előfizetek rá, és akkor az enyém! Nem. Mert Jézus a fény, a forrás. Nem lesz enyém a forrás, hanem annak eredményét élvezhetem, ha kapcsolatban vagyok és maradok a forrással! Csakis a Jézussal való élő kapcsolat, és az ő fényének nem csupán felhasználása, de magunk asszerint való alakítása kell ahhoz, hogy tisztán és jól lássunk! Hiszem, hogy - sorozatos tévedéseinkkel együtt - az egyetlen helyes és igaz látás, a Vízkeresztkor nyilvánvalóvá váló, Krisztus fényében valósulhat meg!

De itt még nincs vége a Jézus mondanivalójának. A teljes mondat így hangzik: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Ahogyan említettem a görögben a “fény” és a “világosság” szava ugyanaz. Kétszer fordul elő ebben a szakaszban. Amíg először a “fény” kifejezést tartottam jobbnak (erről beszéltünk eddig), a második esetben viszont a “világosság”-ot. Tehát, így hangzik a teljes mondat: “Én vagyok fény a világ számára: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Jézus a fény, a forrás. Őt mi nem birtokolhatjuk. Ő nem a mi tulajdonunk, hanem - jobb esetben - mi vagyunk az övé. Viszont, ami a miénk lehet, az az, amiről Jézus a mondta végén beszél: “aki engem követ [...] övé lesz az élet világossága” Az élet világossága. Vagy mondhatnánk úgy, hogy a “világos élet”. A szónak nem “egyértelmű”, hanem “nem sötét” értelmében. Jézus világos (vagy ha úgy tetszik: fényes) életet akar adni! Amely nem sötétség mentes, de a fényhez tartozik, amelyben lehet a pohár félig tele, lehet a dolog kerek - és ami a legfontosabb - örökké tart! Az élet világossága bevilágítja az életet, s kitágítja a látóhatár peremét az örökkévalóságba! 

Tiszta és világos élet itt, s élet az örök fényben ott! Erre hív idén bennünket vízkereszt ünnepe! Ámen