Hullámok a fejem fölött - Apcsel 4,23-31 (Újév napja, 2023.01.01.)



textus: Apcsel 4,23-31

23 Amint elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és elbeszélték mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. 24 Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel Istenhez kiáltottak, és így szóltak: Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, 25 te mondtad a Szentlélek által Dávid atyánknak, a te szolgádnak szájával: „Miért tombolnak a népek, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? 26 Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.” 27 Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, 28 hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. 29 Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; 30 nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által. 31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.



Az elmúlt esztendőben olvastam Juval Noah Harari nagysikerű könyvének a Sapiens-nek a folytatását a Homo Deus-t. (Talán bocsánatos, hogy nem most először hozom példának szószékre.) A sztártörténész azzal kezdi a könyvet, hogy az emberiség már legyőzte azt a három dolgot, ami a legnagyobb ellensége volt globálisan: a háborút, az éhezést és a járványt. Ezeket sorokat 2016-ban írta. 2016 és 2023 között pedig volt egy COVID járvány, kitört az orosz-ukrán háború és 600 Ft felett van egy fél kiló kenyér… Persze itt vagyunk, túléltük a járványt, a háború a szomszédban van, nem nálunk, és van is még mit enni, de komoly önvizsgálatra van szükség ilyen jelek láttán! Vajon mit várhatunk a 2023-as esztendőtől? 

Péter és a többi apostol a megpróbáltatások közepette idézi a zsoltárt: “Miért tombolnak a népek, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot?” Amikor körbenézek a világban, akkor én is ezt érzem. Hiábavaló tombolás. Persze nagy kérdés mindig az, hogy ez az állapot mindig is így volt-e, csak most éppen láthatjuk is, hála a technikai lehetőségeknek, vagy pedig ez korunk sajátossága… Azonban a tényen nem változtat: hiábavaló tombolás. 

Ez pedig a hívő embert is érinti, hiszen ennek a világnak a része vagyunk. Sőt, része kell, hogy legyünk, ahogyan Jézus megfogalmazta a főpapi imádságban: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) És valahol itt van a mai szakaszunknak is a középpontja: “Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” - imádkoznak az apostolok. A hitünk nem óv meg minden bajtól, hanem az Úr ad erőt ahhoz, hogy átkeljünk rajta! Hogy akkor is legyen erő, találékonyság, kiút, segítség, remény, amikor látszólag nincsen.

Hadd osszam meg óvodáskori élményemet. A nagyszüleimnek a Ráckevén a Duna partján volt egy hétvégi háza. Legalább egy hónapot mindig ott töltöttem a nyárból. Játék, kert, a Duna, horgászat, stb. Az egyik délelőtt kimentem a stégre. Körbenéztem, és mivel semmi érdekeset nem láttam, ezért sarkon fordultam és vissza akartam menni a házba. csak akartam, mert ahogyan megfordultam - valószínűleg vizes volt a stég deszkája - megcsúsztam és beleestem a Dunába. Akkor még nem tudtam úszni. Soha nem fogom elfelejteni: szinte lassított felvétel szerűen süllyedtem. A vizet nagyon sárgának láttam, mintha csak tea lett volna. Mellettem a stég zöld oszlopa, a nádszálak, még halat is láttam. Süllyedtem… Majd, egyszer csak, hirtelen emelkedni kezdtem és már kint is voltam a stégen. A nagymamám pont látta, hogy beleestem és futott utánam, és kirátott a vízből. 

Semmi bajom nem lett. Nem vettem levegőt a víz alatt, nem fuldokoltam, nem pánikoltam. Mindenki kétségbe volt esve, de én egészen végig teljesen nyugodt maradtam. Mind a mai napig sem mint egy rémkép van bennem ez az élmény, hanem mint az Isten kegyelmének hatalmas jele! Megmentett! Erőt adott és nyugalmat, amikor, szószerint, összecsaptak a hullámok felettem! 

Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” Bár a világnak ezen a felén nem üldöznek bennünket a hitünk miatt (mint mondjuk akkor az apostolokat), de így is éppen elegendő szorítás van körülöttünk! Éppen annyira szükségünk van az Isten gyógyítására, jelekre és csodákra! Miért? Mert az igazi és legnagyobb fenyegetés nem kívülről jön! Nem is keletről, és főleg nem nyugatról, hanem bentről és lentről! Figyeljünk, hogy hogyan fogalmaznak az apostolok az imádságban: “Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet;” Az ige hirdetésének útján adja Jézus a jeleket és csodákat, az ő igéje gyógyít! 

Arra hív bennünket az Úr, hogy lépjünk az ő útjáta, az ő igéje hirdetésének útjára. Legyen bátorságunk megosztani hitünket, reményünket másokkal. Tudjunk arról beszélni, hogy mit tett velünk az Isten, hogyan van mellettünk minden nap! A hiábavaló tombolás világában mindennél nagyobb szükség van az evangélium világosságára! Így áldjon meg bennünket az Úr 2023-ban is! Ámen. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)