Igazi húsvéti szabadság - Zsoltárok 116,8-10 (Húsvét hétfő, 2023.04.10.)

textus: Zsolt 116,8-10

“8 Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, 9 az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. 10 Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok!”

Döbbenetes, hogy mi mindenre képes az ember manapság. Itt, most elsősorban nem az egyes emberekre gondolok, hanem az emberiség elért eredményeire. A gyógyászatban, az űrtechnikában, a telekommunikációban, a termelékenységben, a mesterséges intelligenciában, stb. Olyan lehetőségeink vannak, amelyekre nem is gondoltunk akár csak tíz évvel ezelőtt sem. Ha pedig összehasonlítjuk a mai helyzetet, mondjuk a harminc évvel ezelőttivel, akkor pedig akkora különbséget látunk a két állapot között, hogy már el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan tudtunk akkor, úgy élni, azok nélkül a lehetőségek és eszközök nélkül, amelyek ma rendelkezésünkre állnak. 

Ha eddig úgy tűnt, hogy - ezzel kapcsolatban - technokrata hurráoptimista vagyok, akkor, jelzem, nincsen így. Nagyon nincs. Nem vitatom, hogy a technikának hatalmas szerepe van, abban, hogy az emberiség - úgy generálisan - sokkal jobban él, mint mondjuk száz éve. És nem, nem akarok visszamenni egy vélelmezett aranykorba valahová a múltba, olyan ugyanis sohasem volt. De, ironikus módon, a végtelennek tűnő technikai lehetőségek, és ezen belül a telekommunikáció ugrásszerű fejlődése, nem az ember kiteljesedését, hanem a beszűkülését okozták! De mire gondolok, amikor azt mondom, hogy beszűkülés? 

Korunk egyik legnagyobb hazugsága az, hogy csak “ide” vagy csak “oda” tartozhatsz. Ha ehhez a csoporthoz, oldalhoz, irányzathoz, színhez - Uram bocsá’ - egyházhoz tartozol, akkor csak ezt és ezt mondhatod, akkor soha nem beszélhetsz ki a közös narratívából, akkor sem, ha éppen ebben vagy abban az ügyben, helyzetben te mást gondolsz, mást tartasz helyesnek vagy éppen igaznak. 

Ezért mondják sokan azt, hogy korunk, az un. posztmodern kor, az identitások kora. Azaz vagyunk “mi” és vannak “ők”. Mi minden esetben a jók vagyunk (akkor is ha adott esetben igazából a rosszak) és ők pedig minden esetben a rosszak (akkor is, ha éppen akkor, ők jók)! Ennek a folyamatnak pedig nem csupán úgy általában az emberi természet az oka, hanem a internet, és azon belül a közösségi média “buborékokat” generáló algoritmusai. Groteszk módon a határtalan kommunikáció lehetőségét biztosító platformok azt eredményezik, hogy - a gondolkodásmód és vélemények tekintetében - egyre kevesebb emberrel kommunikáljunk érdemben, és nem egyre színesebb a világ, hanem egyre feketébb és fehérebb… 

Tudjuk, hogy ez a fajta gondolkodás mely korban volt utoljára ennyire jellemző az emberre? A törzsi társadalmak idejében. Amikor még nem is voltak országok, hanem törzsek járták a bolygót, ahol minden és mindenki aki a törzsön kívül van, az bizony ellenség!

Ez a fajta gondolkodás pedig előbb-utóbb átformál, érzéketlenné tesz, és “megszabadít” a szabad gondolkodástól, végül pedig - ami szerintem még ennél is rosszabb - a szabad érzésektől! Egyszóval: a szabad emberségtől.

Ebbe a sötét tendenciába hasít bele igazi húsvét hajnali fénysugárként a mai igénk: “Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok!” Az egyházról sokan gondolkodnak úgy, hogy ha van hely, ahol az ember nem szabadon gondolkodhat, akkor az az egyház. Ehhez képest a mai igénk azt tárja elénk, hogy még az Istennek is be lehet szólni! Ér másképpen gondolni, ér kétségbe esni, ér hibáztatni az Istent! Mert ott vannak a hitigazságok, amelyek valóban függetlenek tőlünk: az Isten szeretet, az Isten segít, az Isten velünk van, az Egyházban adja igéjét és szentségeit, ahol testvéri közösség van… De valamikor - sokszor pont a fentebb tárgyalt emberi okok miatt - ez nem tud hétköznapi valósággá válni, vagy éppen eltűnik egy időre. De ilyenkor nem kell, hogy ezt elfojtsuk magunkban, nem kell, hogy befogjuk a szánkat, hogy “ez így nekem nem tetszik”, “én nem ezt akarom”, “én most ezt nem érzem”, “elveszett vagyok”, stb. Ettől nem leszek kitaszított, ettől még nem szeret kevésbé az Isten. Mert van ez így, meg van az úgy is! És hozzá mindig vissza lehet térni, ő sohasem utasít el! 

És az Isten színe előtt az egyházban érvényes dolog bocsánatot is kérni, azaz vállalni a felelősséget a tetteinkért, gondolatainkért, véleményünkért, akkor is, ha már kiderült, hogy mégsem úgy van! 

Egy szóban összefoglalva: az Isten színe előtt, az Egyház közösségében, ember lehetek, szabad, és szabadon ember! “Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok!” “Igen, tudom, hogy ez és ez van, de én másképpen gondoltam! Nyomorultul szenvedtem - vagy éppen szenvedek - most is, de annyira szeretnék hinni benned, és megtapasztalni a szabadításodat!” 

A rossz időszakok, hullámvölgyek, sötét periódusok, nehéz idők megengedése, el nem tagadása vezet ki a gödörből! Ha ezt megértem, akkor tudok igazán meríteni a húsvéti forrásból, Krisztus feltámadásából. Abból a feltámadásból, amely nem történhetett meg kereszt nélkül! És ez nem az “egyszer fent, egyszer lent” közhelye, hanem a valódi emberség útja. Dietrich Bonhoeffer a második világháborúban mártírhalált halt német evangélikus lelkész írta: “Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy valamilyen módon vallásosak vagyunk, s valamilyen módszer alapján valamivé formáljuk magunkat (bűnösség, vezeklővé, vagy szentté), hanem azt, hogy emberek vagyunk. Krisztus nem valamilyen embertípust, hanem az embert alkotja meg bennünk.” (Dietrich Bonhoeffer: Jöjj velem! Elmélkedések minden napra; Harmat kiadó - Luther kiadó; Budapest; 2020; [március 31.])

“az Úr színe előtt járhatok az élők földjén”- írja a zsoltáros. Húsvét, Krisztus feltámadásának ajándéka, többek között, a valódi emberség, a folytatás - és ha az nem lehetséges - az újrakezdés lehetősége! Valóban élhetek, nem beszorítva törzsekbe, oldalakba, kizárólagos identitásokba. És ezen felül pedig - a kereszttel együtt - végzi a bűnök bocsánatát, és meghív bennünket az örök életbe! Élünk? Élünk vele? Élünk Vele? Ámen