Melyik tömeg a tiéd? - Jn 19,1-7 (Nagypéntek, 2023.04.08.)

textus: Jn 19,1-7

“1 Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. 2 A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá; 3 odajárultak hozzá, és ezt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! – és arcul ütötték.

4 Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. 5 Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! 6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. 7 A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”

Alapvetően nem szeretem a tömeget. Rosszul érzem magam, ha nagyon sok ember van körülöttem, ha nem férek el, ha emberek “belelógnak” az “aurámba”, a személyes terembe. Ebből a szempontból (is) inkább “skandináv” távolságot szerető típus vagyok semmint “mediterrán”. Két olyan hely van, ahol viszont nem hogy nem zavar, de egyenes szeretem a tömeget. Az egyik a koncert, a másik meg a templom. Ha ezen a két helyen tömeggel találkozom, akkor az kifejezetten jól esik! 

Amikor tömegben vagyunk, legyen az egy ünnepség, egy koncert, vagy bármilyen más szituáció, akkor zaj van. Én, még teljes csendben lévő igazán nagy tömeget nem láttam. És, ha kicsit jobban odafigyelünk, akkor megérezhetjük meghallhatjuk, hogy milyen a hangulata a tömegnek. Mert a morajlásból, vagy a kiabálás milyenségéből nagyon egyértelműen lehet következtetni arra, hogy jó-e a hangulat, vagy rossz, hogy örül-e a tömeg, vagy dühös, laza vagy kétségbeesett, stb. De bármilyen hangulatú is a tömeg, nagyon magával tud ragadni. Akár egy koncerten való lelkesedésről, akár egy tüntető tömeg kétségbeesett dühéről legyen szó.

A mai igénk egy tömeget hoz elénk. Egy dühös tömeget. Ez még nem a végső nagy tömeg, amely véglegesíti Jézus ítéletét, de annak egy előfutára, a főpapok, írástudók, a templomi emberek és vezetők kisebb tömege, amely gyújtólángja lesz majd a nagyobb, keresztet követelő tömegnek. 

Nem kell ahhoz fizikálisan hallani, elegendő csak olvasni, hogy megérezzük ennek a tömegnek a hangulatát és szándékát. Félnek. Féltik a hatalmukat, a saját kis világukat, azt a vélelmezett rendet, amelyet ismernek. Jézus pedig ebbe a keretbe nem fér ebbe bele. Mert ő valami mást mond, másképpen viselkedik, más prioritásokkal operál, és ezért  - függetlenül a sok jótól, gyógyítástól, csodától és reményt adó beszédtől - félelmet keltő volt a számukra. Ez a félelem pedig bizonytalanságot, dühöt, majd vérszomjat szült.

A mai igénk nagyban hasonlít a tegnapi nagycsütörtöki textushoz, amelyben az utolsó vacsoráról olvastunk. És azon belül is ahhoz, hogy Júdás, akinek az lett volna a feladata, hogy az örömhír küldötte legyen, elárulta azt. Ma pedig egy másik árulás tanúi lehetünk. Azok a papok, írástudók, vezetők, templomi emberek, akiknek az lett volna a feladata, hogy az Istenhez vezessék az embereket, illetve az Isten elé vigyék az emberek szándékait, éppen az ellen harcolnak, aki ennek a tökéletes útja lenne!

Micsoda kontrasztban van ennek a tömegnek a hangja és attitűdje a virágvasárnapi tömeg hangjával és attitűdjével! És persze lehetne pszichologizálni, hogy pl. az egyes embernek nagyon nehéz átfordítani a gondolatait, de a tömeg milyen könnyen befolyásolható - és ha ezt mondanánk, igazunk lenne. De lényeg mégiscsak a személyes motivációkban és döntésekben van. A mai szakaszunkban hangzik el Pilátus egyik híres mondata (a “Mi az igazság?”-on túl), hogy “Íme, az ember.” Ezt persze lehet úgy érteni, hogy itt van a “Jézus nevű ember, akit ti el akartok ítélni.”, de bizony úgy is lehet - és szerintem kell is érteni, mintha Pilátus nem csak a tömegNEK, de a tömegRŐL mondaná: “Hát ige, íme ilyen az ember!” Egyszer így, egyszer úgy... De nem szabad, hogy intsünk erre, hogy “hát ez így van, nincs mit tenni…”. De, igenis van mit tenni, mert végső soron mi hozzuk meg a döntést, hogy melyik tömeghez akarunk tartozni! Természetesen emberi mivoltunkat nem tudjuk levetkőzni, de nem is kell, hogy ez gúzsba kössön bennünket. Hiszen az “ember”, aki előttünk áll most, Nagypénteken, Jézus Krisztus, az Isten Fia, aki Megváltó! És nem véletlen az, hogy a “Megváltó” szó, tulajdonképpen azt (is) jelenti, hogy “Szabadító”.

És talán pont ez a lényege ennek a jelenetnek. A látszat és valóság közötti hatalmas különbség. Valójában ugyanis, a látszólag fogoly Jézus a legszabadabb személy a világon, aki szabadon döntött úgy, hogy megfizeti a nagypénteki árat az emberért, az emberekért (azokért is akik itt ellene kiabálnak), akik látszólag szabadok, pedig valójában saját és mások hatalmi ambícióinak, vágyainak, elképzeléseinek, félelmeinek, stb., - és így, végső soron, egy szóban összefoglalva - a bűnnek a foglyai.

És ez bizony nem csak a világra, vagy az éppen akkori tömegre igaz, hanem bizony ránk is, itt a templomban. Nagyon kell figyelnünk, mert még mi is, hívő, vallásukat gyakorló emberek is emberek vagyunk, és elcsúszhatunk, kerülhetünk zsákutcába, vagy lehetünk foglyai saját ambícióinknak, vágyainknak, félelmeinknek, stb. Gondoljunk csak bele abba - kicsit visszautalok az igehirdetés elejére - hogy pont azok az emberek, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy az Isten szolgálatában legyenek, pont ők ítélték el Jézust. Így olvassuk: “Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.” Igen, valóban az Isten Mózes által adott törvényének van olyan része, amely az istenkáromlást halállal bünteti (3Móz 24,16), de micsoda tragédia, hogy pont Jézus ellen használták! Micsoda dráma, hogy az Isten által adott rend alapját, a törvényt Isten Fia ellen akarták használni, persze igaztalanul! 

Nagy felkiáltójel kell, hogy legyen ez a számunkra is! Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy az evangélium üzenete tiszta maradjon, de ne csak betűjében, hanem szellemében és használatában is. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy nem elég tudni és hinni valamit, hanem helyesen kell tudnunk megélni, és alkalmazni is! Mert a legjobb szándék, vagy egy gondolkodásmód, egy szilárd hagyomány, bármilyen tiszta is, rossz eszközzé válthat, sőt az Isten ügyének akadályozója is lehet! 

És mit tud bennünket megóvni ettől? A Jézussal való kapcsolat. Hogy milyen a viszonyunk vele. Tegyük fel a kérdést: Nekünk, amikor ma őelőtte állunk, amikor a keresztjére tekintünk, akkor vajon milyen a hangunk? Nekünk, mint egyháznak, milyen a hangunk, ha valaki ma belehallgat? Friss, örömteli, Jézussal rokon? Vagy pedig száraz, elítélő, rideg és avitt? Vajon milyen “tömeg” lenne ma egyházunk, ha ott állnánk Jézus és Pilátus előtt? Hogyan viszonyulnánk, ahhoz a Jézushoz, aki minden emberért eljött, nem csak rendesekért, nem csak a konszolidáltakért, hanem azokért is, akik a társadalom peremén vannak, azokért is, akiket mindenki gyűlöl, vagy éppen azokért, akik az aktuális ellenség…? Mert Jézus radikális volt. Radikális abban az értelemben, hogy a szabadító szeretete nem ismert határokat, falakat. Ő beszélt az egyházvezetővel, a politikussal, a prostituálttal, a prolival, a beteggel,... a rendessel és bűnözővel egyaránt. Mindenkivel. Jézus mindenkinek felajánlotta és felajánlja a szabadulást, a felszabadult szeretetet ebben az életben, és a majdani üdvösséget is! És bizony a mindenkiben mi is benne vagyunk. A kérdés csak az, hogy mi melyik “tömeg” része akarunk lenni! Ámen