Böjti sorozat 3.: Csoda a kezeink között (Áhítat, EHE, 2013.03.27)

textus: Mt 14,13-21

„¹³Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból. ¹⁴Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. ¹⁵Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: „Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.” ¹⁶Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” ¹⁷Ők pedig így válaszoltak: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” ¹⁸Ő pedig ezt mondta: „Hozzátok ide nekem azokat!” ¹⁹Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. ²⁰Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. ²¹Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.”

Böjti sorozat 1.
Böjti sorozat 2.

Klasszikus igehely, klasszikus a történet. Hittanórák anyaga, kitűnően lehet tanítani szinte minden korosztályban. Mégis különleges. Én nagyon szeretem. Mindegyik evangéliumban megtalálható, inden evangélista fontosnak gondolta. Máténál azonban kap egy érdekes ízt a történet, ugyanis közvetlenül 

Keresztelő János kivégzése után, kvázi annak folyományaként szerepel a textus. Bár Márknál is egymás mellett vannak, látnunk kell, hogy Máté az aki igazán összekapcsolja történetet.

Keresztelő Jánost azért ítélik el, mert beszólt Heródesnek, aki elvette a bátyja feleségét, és azért végzik ki, mert ennek a feleségnek a lánya megtetszik neki, ő pedig az anyja kedvéért Keresztelő János fejét kéri ajándékba. „Amikor meghallotta ezt Jézus” - kezdődik a textus. Képzelhetjük milyen lekiállapotban volt. Ne felejtsük, hogy ő ugyanannyira volt ember, mint Isten. Máshol azt olvassuk, hogy Jézus sírt egy barátja halála miatt (Jn 11,35), akkor mit érezhetett, mi lehetett vele, akkor, amikor meghallotta „ezt”, azt, hogy Keresztelő Jánost, az unokatestvérét, akiről úgy nyilatkozik, hogy „asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál” (Lk 7,28) kivégezték, puszta sértődöttségből és passzióból! El sem tudom képzelni! Ebben a lélekállapotban nem csoda, hogy „eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül”. Én is ezt tettem volna.

De sajnos, vagy nem sajnos, de Jézus ekkorra már olyan népszerű személy tett, hogy nem tehetett meg ilyet, élete állandóan a rivaldafényben zajlott, minden alázata ellenére. A sokaság megtudta, hogy hova ment, és felbőszült „paparazzoként” követte őt. Persze nyilván, nem ennyire egyoldalú a tömeg, hiszen betegeket is hoznak, hogy gyógyítsa meg őket. ÉS Jézus nem zavarja el őket, pedig gyászában megtehetné teljes joggal, hanem meggyógyítja a betegeket.

De a tömeg nőttön nő és a nap pedig már lefelé kúszik és lassan eltűnik a horizont alatt és amint olvastuk: „lakatlan hely”-en vannak. A tanítványok aggódni kezdenek, hogy mit fog enni a sokaság. Valószínűleg ekkorra már ők is éhesek voltak, ezért jutott eszükbe.

És ekkor jön Jézus meghökkentő mondata, nem elküldeni kell őket ételt, kenyeret venni, hanem „Ti adjatok nekik enni!”. Magam előtt látom a visszahőkölő tanítványokat. „Ennyinek enni adni!? Az képtelenség!” - gondolhatták. Aztán egyikük megszólal. Talán azért, hogy helyre rakhassa a mestert, talán csak meglepődése miatt ez bukott ki a névtelen tanítványból: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” „Hozzátok ide nekem azokat!” Jézus áldást mond, majd megtörténik a csoda és az 5000 férfi plusz családok jól laknak.

De az lényeg nem ebben van. A legfontosabb – szerintem – ebben a történetben nem a csoda maga, hanem az, hogy hogyan történik. A legelterjedtebb magyarázat szerint Jézus „megszaporítja” a kenyeret. Csakhogy pont nem. Amikor azt olvassuk, hogy Jézus „vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket”, akkor nem történik semmilyen csoda, hanem Jézus nem tesz mást, mint amit minden zsidó férfi étkezés előtt. Olyan mint amikor mi elmondjuk az un asztali áldást („Jövel Jézus légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk. Ámen.”). Semmi több. A csoda máshol van elrejtve. Hogy hol? A tanítványok keze között. A csoda ott történik meg, hogy Jézus „megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.”. A csoda ott történik amikor a tanítvány megindul és Jézusban való hittel elkezdi kiosztani az öt kenyeret az ötezernek, kockáztatva azt, hogy a első pár ember után elfogy a többi meg meglincseli, mert nekik nem jutott! Itt történik meg csoda!

Mit üzen ez ma nekünk? Azt üzeni, hogy nincsen olyan dolog, amit Jézus meg ne tenne az övéiért, olyan dolog, amire ne lenne képes. De ezt a legtöbb esetben rajtunk, tanítványokon, keresztül végzi. Mert ma miért ne történhetne meg a kezeink között a csoda! Sokszor azt érezzük, hogy a feladat, amit Jézustól kaptunk elvégezhetetlen, megoldhatatlan! Mi ilyenkor a teendő? Megfogni azt a helyzetet, problémát és Jézus elé vinni, hiszen ő maga kéri ezt a tanítványoktól is „Hozzátok ide nekem azokat!”, majd az ő áldásával, ha hittel nekiindulunk, akkor nincsen semmi ami lehetetlen, ha az az ő akarata, ha tőle kaptuk a feladatot!

Ez a hatalmas üzenetünk mára! És nincsen rossz időpont, nincsen rossz hely! Jézus még a gyászában sem hajtotta el a tömeget, hát hogyan hajtana el bennünket, akik hozzá tartozunk?

És még egy dolog. A textus vége felé ezt olvassuk: „Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.” 12-vel, pont annyival, ahány tanítvány van. Nekem ez azt üzeni, hogy ahhoz, hogy az ember tömegek éhét, akár lelki értelemben is betöltse a Krisztus kezében lévő eszközként,... ahhoz nem kell beledögleni, belerokkanni! Nem kel magunktól megvonni az áldást, mert az Úrnak ránk is van gondja, hiszen nem csak élettelen szerszámok vagyunk, hanem mi is a gyermekei, rólunk is ő gondoskodik, testileg, lelkileg!

Ilyen bátorításunk van mára! Ámen!