Közel? Távol? (prédikáció, Padragkút-Ajka, Vízkereszt utáni 3. vasárnap, 2017.01.22.)

textus: Mt 8,1-13

„1 Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt, 2 és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. 3 Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: Akarom. Tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. 4 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes rendelt el, bizonyságul nekik.

5 Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: 6 Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. 7 Ő így szólt hozzá: Elmegyek, és meggyógyítom. 8 De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. 9 Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi. 10 Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. 11 De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; 12 akik pedig a mennyek országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: Menj el, és legyen a te hited szerint. És meggyógyult a szolga még abban az órában.”

Hallgatnád? Klikk, és görgess a poszt végére!

Biztosan mindenkit szólítottak már le utcán. Engem is már számtalanszor megállítottak ilyen, vagy olyan okkal. Például útbaigazítást kértek, mert nem tudták, hogy az adott utca, vagy hely merre van. Vagy bevásárló központok parkolójában váltani szerettek volna, mert nem volt százas a bevásárló kocsihoz, vagy máshol parkolóautomatához apró… Ezek egészen hétköznapi, mondhatni jellegtelen helyzetek. De aztán ott vannak azok, amelyek már átlépik az ingerküszöbünket, megmaradnak bennünk, és a legtöbb esetben nem pozitív emlékként. Enyhébb például, amikor bevásárlás közben, az áruházban termékmintát ajánlanak, vagy kóstoltatni akarnak, és persze mindig akkor, amikor a legjobban sietek. Vagy szórólapot akarnak a kezembe nyomni, amikor nem vagyok vevő a dologra. De ott vannak az igazán erős helyzetek is, mint például, amikor az utca embere a kislányomat akarja megnyünyürgetni. „Jaj, de aranyos, adj a néninek egy puszit!” „Mit csinálsz, hova mész?” - teszi fel igazából nekem a kérdést, hiszen a kislányom úgysem fog válaszolni neki. Vagy amikor azért szólítanak le, mert pénzt akarnak kérni, „csak egy kis aprót”. Persze ez utóbbi kettőt határozottan meg kell különböztetni, hiszen más az, amikor valaki kellemetlenkedik és más, mikor szükséget szenved és a segítségemet kéri. Az Úr adjon bölcsességet ezek kezeléséhez, a helyes magatartáshoz!

Ami viszont közös, mindezekben a helyzetekben, hogy nagyon frusztrálóak tudnak lenni. Főleg, amikor olyan emberek szólítanak le, akik nem ébresztenek bennünk bizalmat, vagy nem úgy néznek ki, illetve viselkednek, mint azt általában megszokhattuk, vagy „normálisnak” tekintjük. Ezzel sokszor nem tudunk mit kezdeni, vagy jól kezelni.

Jézus kétszer is leszólítják a mai igeszakaszban. Két történet, két leszólítás, két ember, két megoldás. Mindkettő személy igencsak a társadalom perifériáján helyezkedik el. Az egyik leprás. Szörnyű betegségben szenved, ami akkoriban gyógyíthatatlan volt. Nem akarom részletezni a dolgot, elég annyi, hogy ennek a betegségnek az eredményeképpen az ember élve bomlik szét. Szó szerint. Ráadásul ezt a betegséget akkoriban – egészen elképesztő módon – Isten büntetésének gondolták, valamilyen elkövetett bűn miatt. Egy olyan ember szólítja le Jézust, akit nem csupán a betegsége miatt taszított el mindenki, de az Isten szeretetét is „elvették” tőle. A másik személy pedig egy idegen. Egy római, egy elnyomó, egy olyan ember, aki másképpen cselekszik, másképpen él, mások a szokásai, másként öltözködik, másképpen viszi dolgait a hétköznapokban. Nem a „mi kutyánk kölyke”, ahogyan szokták mondani. Neki pedig a szolgája „bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak”.

Két összetört és periférián lévő élet. Valójában egyik sem számíthat segítségre, emberi számítás szerint. Miért hallgatná meg őket egy tiszteletben álló zsidó tanító, őket a bűnös-beteget és az idegent. És valóban, alaphelyzetben egy tiszteletben álló zsidó tanító messze elkerülte volna őket. A beteget már csak azért is, hogy nehogy elkapja a kórt, az idegennel meg szóba sem állt volna.

De valami egészen más történt. Mert nem csak egy zsidó tanítóval találkoztak ezek az emberek, hanem a Krisztussal és volt bennük valami, aminek nyomán Jézus meg tudta adni nekik, amire szükségük volt: a gyógyulást.

És ez a „dolog” pedig a hit. A belé vetett hit volt. A leprás ezt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.”, a római katona pedig ezt: „csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám”. Hittek abban, hogy Jézusra számíthatnak. És Máté evangélista csodálatos szerkesztésében láthatjuk, hogy Jézus nem csak „szépeket” mond (ugyanis ezelőtt a szakasz előtt a Hegyibeszéd van), hanem tesz is az emberekért. Nem a tiszteletben álló tanító „katedrájáról” szemléli, mintegy külső szemlélőként, az ember gondjait-bajait, hanem közel lép, nem pattint le, hanem törődik, nem fintorog, hanem segít.

Kedves Testvérek! Mi is bizton számíthatunk „erre” a Jézusra! Mert nem lehet annyira elhanyagolt, megkínzott, perifériás, kitaszított az életünk, hogy Jézus elutasítana. Minden baj lehet végleges, minden bűn halálos, de Jézus mindezek legyőzte, és megoldást akar adni. Teljes és mindenre kiterjedő megoldást. A leprást sem „csupán” meggyógyította, hanem azt mondta neki: „menj el, mutasd meg magadat a papnak”, hadd lássa, hogy minden tekintetben megtisztultál, mert az Úr segített rajtad. A századossal kapcsolatban pedig ezt mondta: „Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában;” Nehogy már azt higgye bárki is, hogy az Istenhez való tartozás nemzeti, nemzetiségi, vagy éppen földrajzi feltételekhez között, vagy azok függvénye! A leprást visszaemeli a „bűnös” kategóriából, a századost pedig átemeli az idegen kategóriából. Hova? A „mennyek országába”, az Úr erőterébe.

Ragadjuk meg ezt a lehetőséget hittel, hogy Jézus bennünket is be- és átemeljen az Ő országába, mert oda tartozunk. És ő meggyógyítja életünket, helyes útra tereli. Helyre hozza emberi kapcsolatainkat, és helyet ad a világban. Megszabadít az őtőle elválasztó szörnyűségtől, a bűntől, amelytől egyikünk sem szabad. Mert ez az, amit ő elvégzett miértünk a golgotai kereszten. Ő vette magára mindezeket, és lett kitaszított, hogy mi élhessünk. De nem csak úgy élhessünk, hanem teljes életet itt „lent”, és folytathassuk az örök életet ott „fent”! Ámen