A sötétben elaludni félő kislány példázata (prédikáció, Reménység vasárnap, 2020.11.15.)

 textus: Jel 22,12-14

12 Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. 13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. 14 Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.





A prédikáció háttérben halgatható és letölthető, audió verziója:




A teljes istentisztelet videója:



Hasonlóképpen van az Isten országában, mint a kislányom, aki mikor még kisebb volt, nagyon félt a sötétben. Esténként csak úgy tudott elaludni, ha vele voltunk addig, míg el nem aludt, és még így sem ment könnyen. Volt (van) egy kis éjjeli fénye, ami nem engedi, hogy teljes legyen a sötétség. És persze minden este el kellett neki mondani, hogy bár, mikor elalszik, akkor kimegyünk a szobájából, de ott leszünk a nappaliban vagy a hálóban, a szomszédban. És minden helyiségben volt éjjeli fény is, hogy ha hajnalban felébred, akkor odataláljon hozzánk. De addig is, sokszor, mikor még az éjszaka folyamán felriadt és kikiabált a szobájából, vagy sírni kezdett, mi szaladtunk is hozzá.

Nos, a keresztény élet nagyon hasonló ehhez, az általam írt, mai példázathoz. És ahogyan minden példázat, ez is Isten és ember kapcsolatáról és Isten országáról szól. Így a példázatban szereplő dolgok és személyek megfeleltethetők a valóságos személyeknek és dolgoknak. De mi is ennek a példázatnak a szereposztása?

1. Hát mi, keresztények vagyunk a kislányom, akik ebben a világban (ha nem is teljes, de meglehetősen sűrű) sötétségben vagyunk kénytelenek élni.

2. Ott van az éjjeli fény, Isten igéje, az evangélium, amely nem engedi, hogy a sötétség teljesen eluralkodjon.

3. De persze Jézus is ott van, szülőként, vagy ha úgy tetszik, „újjászülőként” (Jn 3,3; 1Pét 1,3). Ott van a másik szobában, tudjuk, hogy ott van. Nincsen teljesen és mindig ott, hiszen ebben a világban nem valósulhat meg a maga teljességében a Isten-kapcsolat. De ha „felriadunk”, és kiabálunk, akkor jön és vigasztal, segít, vezet. És majd eljön az az idő, amikor ez az élet véget ér és akkor az evangélium által utunk van, hiszen minden helyiségben, azaz az élet minden területén és minden helyzetben ott van az ige, és utat tud mutatni, hogy ha eljön a „hajnal”, az örök élet, akkor odatalálhassunk Jézushoz.

Na, akkor ezt most egy kicsit bővebben kifejtem.

Ezt írja a mai igénk: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”- mondja Jézus. Az alfa és az ómega a görög ABC első és utolsó betűje, olyan mintha azt mondanánk „A”-tól „Z”-ig, azaz elejétől a végéig. „Ott vagyok végig!”- mondja Jézus. János apostol, aki a Jelenések könyvét írta, nem csak ezt írta, de leveleket is az egyik evangéliumot. Az evangéliumát így kezdi: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1-3) Jézusról sokszor úgy gondolkodunk, hogy ő karácsonytól húsvétig „tart”. Magyarul: eljött a világba, megváltotta azt, aztán hazament. De ez közel sem helyes és teljes kép. János apostol ebben a szakaszban (amely a Bibliának a legeslegutolsó fejezete) az új teremtésről beszél. Arról, hogy amikor ez a ma ismert világ megszűnik létezni, akkor új ég és új föld lesz majd teremtve. És Jézus aktívan ott lesz, ahogyan ott volt ennek a világnak a teremtésekor is. Amikor ugyanis János a fent említett evangéliumi idézetben azt írja, hogy „Ige”, akkor az Jézusra vonatkozik. (Ha kis betűvel lenne írva, akkor pedig a magára a Szentírásra.)

De tudjuk jól azt is, hogy Jézus nem egy tisztán „objektív” „hivatalos” személy, hanem személyes megváltó. Ez azt is jelenti, hogy ő nem csupán a világgal van együtt az elejétől egészen a végéig, hanem személyesen velünk is. Mindenkivel. Ő ott van a kezdetnél és a végnél is, sőt a te kezdetednél és végednél is! Nem véletlenül mondta ezt a tanítványainak: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). És igazából – mint láthatjuk – annál tovább is, át a következő világba.


De eljön majd az a pillanat is, amikor visszajön, a maga valójában és teljességében, ennek a ma ismert világnak a végén. „Íme, eljövök hamar”- mondja Jézus. Az első keresztények úgy értelmezték ezt a „hamar”-t, hogy „nemsokára”. Úgy gondolták, hogy pár év, maximum egy évtized, és Jézus visszajön, ahogyan az Apostoli Hitvallásban mondjuk: „ott ül a Mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. Vagy ahogyan a kevésbé ismert Níceai Hitvallás kicsit bővebben és kifejezőbben írja: „ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége.” De aztán a „hamar” mégsem lett olyan hamar, mint gondolták. „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pét 3,8)-írja Péter apostol. Szóval, ami Jézusnak hamar, az nem biztos, hogy nekünk is az… De akárhogyan is értelmezzük ezt a „hamar”-t, ami biztos, hogy meg fog történni! Jézus el fog jönni és akkor majd helyrerak mindent és mindenkit. Akkor majd ez a széttört világ helyreáll, sőt nem csupán helyreáll, de új is teremtődik általa! És annak pedig már sosem lesz vége.

Most már csak az a kérdés, hogy vajon hogyan tudok eljutni ebbe az örök országba (vagy ahogyan a mai igénk írja: városba), amiről itt szó van? „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.” Amikor kollégista voltam, meg egyedül éltem, akkor a házimunka kicsit másképpen nézett ki. (Erről már máskor is beszéltem. 😊) A mosás például úgy, hogy behánytam mindent (anyagtól és színtől függetlenül) a mosógépbe, rászórtam a tetejére azt a mosóport, ami éppen volt (általában, ami akciós volt a közeli boltban), beállítottam hatvan fokra, aztán kész. El tudjuk képzelni, hogy mi lett belőle. A pirosból rózsaszín, a feketéből szürke, a fehérből is szürke, stb. lett, de ez akkor nem zavart. Ma már tudom, hogy ez így nem igazán oké, mert minden összemosódik és valójában semmi sem lesz igazán tiszta. És hogyan lenne mégiscsak tiszta? Akkor, ha megfelelő mosóport használok és azokat a ruhadarabokat mosom együtt, amikor összetartoznak színben, anyagban.

Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.”- írja az ige. A „ruha” itt szimbóluma az életnek. Akiknek pedig nem tiszta az élete, azok nem mennek be az örök országba! Ez a tisztaság azonban csak akkor tud megvalósulni, ha helyes a „mosópor”, a mosási „program”, és azokkal a „ruhákkal” vagyunk együtt, akikkel kell. A mosópor nem más, mint Jézus megváltó műve, Jézus vére (a Bárány vére, ahogyan máshol írja a Jelenések könyve: Jel 7,14), a program az evangélium, a többi ruha, a hozzám való, hozzám hasonló ruhadarab pedig az egyház közössége.

Jézus megváltó műve, az evangélium, és az egyház – ezekre van szüksége mindannyiunknak! Erre van szükség ahhoz, hogy – visszatérve a kezdeti példázathoz – végül „odataláljunk” az örök életbe! És ez nem fantazmagória, hanem valóság, élő reménység, amely nem az utolsó szalmaszál, hanem sziklaszilárd alap, amelyre felépülhet egy élet, egy örök élet. Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Előtte-utána (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2020.07.12.) - vendégposzt: Kovácsné Sterczer Rita

Mi a különbség az evangélikusok és a reformátusok között? (Evlelkész podcast #9)