Reformáció neked (2013.10.30.; igehirdetés, EHE, reformációi istentisztelet)
textus: Gal 5,1
Az embert mindig valami borzongás hatja át, amikor újra és újra
rádöbben a gyökereire. Az év 364 napján arra figyel, hogyan
tudja a lombját növeszteni, szépíteni, vagy éppen a végső
elszáradást megakadályozni, de jó egy napot a gyökérzetre
szánni, csak hogy a fa hasonlatnál maradjak.
Gondolom senkinek sem
mondok újdonságot azzal, hogy a mérsékelt égöv alatt a fáknak
ugyanakkora gyökerük van, mint lombja. És ez fordítva is igaz,
akkor a lombja, mint a gyökere. Ez a két látszólag ugyanazt
jelentő mondat valójában legalább annyira különbözik, mint
amennyire ugyanannak tűnik. Mit értek ezalatt? Ha az egyház – de
használjunk ilyen nagy szavakat – ha TE csak a lobjaidra
figyelsz, arra, hogy minél inkább előremutatóan, korszerűen,
szép magyar szóval kontextuálisan gondolkodj és cselekedj a
szolgálatban és szem elől téveszted a gyökereidet, akkor az
egész összeomlik. Ha viszont állandóan csak a gyökereidre figyelsz, akkor
hiába a biztos alap a felépítmény (hogy teljessé tegyem a
képzavart) igénytelensége miatt senkit nem fog érdekelni.
Abban tehát megegyezhetünk, hogy fontos mind a gyökérzet, mind a
lomb. De most a gyökerekre való odafigyelésnek van az ideje.
Márpedig nekünk nem akármilyen gyökereink vannak. Félreértés
ne essék, nem akarom protestáns szentté avatni Luthert, sőt.
Olyan jó, hogy minekünk nem egy száraz jogász, vagy egy magát
halálba dolgozó vándorprédikátor jutott, hanem egy olyan élettel
teli, sokszor közönséges, és mondjuk, vulgáris Luther, akit még
ha akarnám se tudnám szentté avatni, és így a józan paraszti
ésszel gondolkodók számára nem válhat egy kegyeskedő morális
figurává, hanem csak egyet tud tenni. A biztosítékot
sokszor kiverő transzparens, tábla, ami Krisztusra mutat! És
megmutatja azt, hogy az az Isten, akit nem lehet sem dobozba, sem
teológiákba zárni "ugyanolyan" szabadnak akarja tudni a híveit, mint amilyen saját maga.
Szabadnak a bűntől, a kárhozattól, az ördög munkájától, a
törvényeskedéstől. Pál írja – Isten írott igéjét olvasom
(Gal 5,1) - „Krisztus szabadságra szabadított meg minket,
álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a
szolgaság igájába fogni.”
Luther így ír Albert mansfeldi grófnak; Eisenach-ból 1521. május
03-án a Worms-ban történtekről tartalmilag idézve a badeni
őrgróf kancellárja (a Luther-bizottság tagja) „most
nem az a szándékuk, hogy velem vitatkozásba bocsátkozzanak, hanem
csak jóakaró, becsületes, testvéries intelmet akarnak hozzam
intézni keresztényi szánalomból, hogy tudniillik gondoljam meg,
mennyi
tévedés és milyen forrongás keletkezhetnek az ügyből, mennyi
nyilvánvaló bosszúság és botrány is támadhatna belőle”
- Luther nagyon megdicséri a levélben a kancellárt, hogy igen
szépen beszélt. De nem csak szépen kedves testvérek, hanem igaza
is. Mert a Krisztusban lévő szabadság bizony nem gyereknek való.
A kancellár attól félt, hogy a lutheri gondolkodás majd célt
téveszthet, botránkoztathat, forradalmat indíthat! És mennyire
igaza volt. Mennyire igaza volt, és nem csak a reformáció korában,
hanem ma is. Mert az a szabadság, amire elhívattunk bizony alkalmat
ad arra, hogy elcsússzunk, mert nem lehet és nem is kell mindent
leszabályozni! A szolga akarat bármennyire is szolga, de akkor is
szabad! Szabadabb mint bármi más létforma. Mert a Krisztus
szabadsága őszinte. Nem azért a legszabadabb, mert mindent szabad,
hanem azért, mert őszintén és sok esetben személyre szabottan
húzza meg a határokat, mert az Isten nem hagy ki bennünket
eseményekből, hanem mindannyiunkat személy szerint benne akar
tudni.
Így
persze meg van a veszélye annak, ahogy a kancellár fogalmaz sok
tévedés és forrongás keletkezhet ebből, sok bosszúság és
botrány! De, kedves testvérek, az evangéliumhoz ragaszkodó szabad
hit-gondolkodást soha nem adhatjuk fel az egyszerűbb irányított
gondolkodásért! „Krisztus szabadságra szabadított meg
minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat
újra a szolgaság igájába fogni.” Ez a mi örökségünk,
gyökerünk. És erre a Krisztusban lévő szolgáló szabadságra
lehet építeni, ebben lehet növekedni, fejlődni, mind egyénileg,
mind a közösségeinkben.
Olyan
jó lenne, ha a jelenlegi és majdani szolgálattevők felismernék
ezt erre nevelnék a rájuk bízottakat! Erre segítsen bennünket a
Lélek!
Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése