Szereted? (Úrvacsorás Áhítat; EHE; 2013.11.11)
textus: Jn 21,15-17
„15Miután
ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia,
jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen,
Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki:
„Legeltesd az én bárányaimat!” 16Másodszor
is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő
ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek
téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!”
17Harmadszor
is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter
elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e
engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod,
hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én
juhaimat! ”
Már
említettem többször is, hogy mostanában nagyon
foglalkoztatnak azok az igék, amelyeket Jézus a feltámadása után
mondott. Ma is egy ilyet hoztam nektek.
Jézus
és Péter párbeszéde nagyon népszerű dolog mind laikus körökben,
mind teológuskörben. Laikus körökben azért mert olyan megkapó
maga jelenet, bár sokszor érthetetlen, hogy miért kérdez vissza
Jézus annyit. Bár mondjuk ettől még misztikus is. Teológus
körökben meg azért nagyon népszerű, mert kitűnően el lehet
rágódni azon, hogy itt most melyik „szeretet” van a három
közül, melyik görög szó: Jézus mivel kérdez és Péter mivel
válaszol stb. Nem mondom, tényleg izgalmas a dolog, de most nem
erről akarok beszélni.
Abban
meg tudunk egyezni, hogy a Jézussal való személyes kapcsolat
határozza meg a keresztény embert. Sok mindent gondolunk felőle,
sok mindent érzünk az irányába. Egy triviális kérdést fogok
feltenni: Szeretjük Jézust? Mert hogy ő szeret minket az (enyhén
szólva) egyértelmű! De mi szeretjük Jézust?
Mert
az biztos, hogy tiszteljük, hálásak vagyunk neki, ragaszkodunk
hozzá, félünk tőle, rajongunk érte, tanulunk róla és tőle,
vagy éppen dühösek vagyunk rá... de szeretjük-e?
A
görög szavakon felül: Oly sok mindent mondunk a keresztény
értelemben vett szeretetről. Sokan egyfajta pacifista türelemnek
gondolják, mindent el kell szenvedni és akkor szeretünk. Valakik
racionalizálják, hogy a szeretet nem is feltétlenül érzelem,
hanem inkább cselekvésforma. Valakik nyálasan, valakik szárazan...
De
most nem ez számít. Lépjünk túl ezen is. Mit érzel a szívedben?
Mert nem a görög szavak, vagy a stílusok határoznak, hanem a
szíved! Nem magyarázni kell a Jézussal való kapcsolatot
(legalábbis ezen a helyen nem), hanem átélni.
Persze
ez nem megy parancsszóra. Nem lehet, bármilyen görög szó vagy
stílus szerint, parancsra szeretni. De szeretném, ha ez az áhítat
alkalom lenne arra, hogy megragadhassuk a Krisztusnak a jelenlétét
és szerethessük őt!
Érdekes,
hogy evés közbe-után zajlik az egész történet. Hiszen – azt
hiszem nem kell magyarázni – hogy mekkora ereje van az
asztalközösségnek, hiszen nem akárkit hívunk meg az
asztalunkhoz. Jézus sem akárkiket hív meg ebben a
szeretet-asztalközösségbe, hanem bennünket, téged és engem.
Fogadjuk el a meghívást. Imádkozzunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése