Koszos dolgok (prédikáció, Somlószőlős, Nagycsütörtök, 2016.03.24.)

textus: Jn 13,1-15
1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, 4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, 5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. 6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? 7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. 8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. 9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! 10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. 11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
12 Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? 13 Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. 14 Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15 Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.



Milyen izgalmas és érdekes, hogy ma az utolsó vacsora ünnepén ezt a szakaszt írja elő egyházunk igehirdetési alapigeként. Pedig ez az alaptextusa az ünnepnek. Az óegyházi perikópa, amely a legkorábbi igehirdetési alapigerendet tartalmazza, ami a kezünkben van, ezt az igehelyet jelöli meg Nagycsütörtök igéjeként. És nem vagyunk messze a dologtól, hiszen ez az önmagában is nagyon különös esemény tényleg az utolsó vacsora „keretén belül” zajlott le.
De miért? - tehetnénk fel a kérdést, miért van ez az ige? Nem önmagáért. Egy nagyon extrém helyzetben láthatjuk itt Jézust és a tanítványokat, egy mosdási, lábmosási helyzetben. De ez nem azért van, mert hogy megbotránkozzunk (abban az időben a lábmosás bevett szokás volt, de erről majd később), hanem azért, mert Jézus Krisztusi mivoltának - ma számunkra egyértelmű - de logikailag igencsak nehezen akceptálható, elfogadható fő motívumát tárja elénk: mégpedig azt, hogy Jézus Krisztusként szolgálni jött. Igen, szolgálni. Nekünk olyan hamar kiszalad a szánkon a szó: „szolgálat”, de értjük, vajon, hogy ez ilyen összefüggésben mit jelent? Hát ezt testvérek! Koszos dolgok "kézbevételét" és tisztává tevését! Mert a Megváltó, a Király, a Próféta, a Tanító, az Istenfiú – vagy ahogyan a alapigében Jézust szólítják – a Mester, szolgálni, tisztítani jött! Tisztítani, koszos dolgokat, és itt elsősorban nem végtagokról van szó, hanem életekről, és nem csak akkor, hanem ma is!
Mi lehetett a motivációja, a mozgatórugója Megváltónk szolgálatának, ilyen mértékű alázatának? Nem más mint egy másik olyan fogalom, amit oly sokszor használunk az egyházban, de már oly keveset, vagy éppen olyan mást értünk alatta mint kellene. Ez a fogalom pedig a szeretet! A tudatosan vállalt alázatos és tettre kész, sőt áldozatkész szeretet. Amely túlmutat a pillanatnyi érzelmeken, túlmutat tünékeny vágyakon és szabad elhatározásként lendít tovább. Lukácsnál olvashatjuk: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) És itt nyilvánvalóan nem a utolsó vacsorai pohárról van szó, hanem a szenvedésről, amely osztályrésze Jézusnak. „Nagyon durva dolgok történnek velem, de el vagyok szánva Atyám akaratod teljesítésére, amelyet önként, szeretetből vállaltam!”
És éppen ez az odaszánt szeretet az, amelyet semmi sem akadályozhatja. Péter botránkozása sem: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Itt Péternek nem a személyes tere, vagy a higiéniája, vagy averziója mondatta ezt, hanem az, hogy úgy érezte: nem való egy Messiásnak ilyet tenni. Akkoriban a lábmosás nem volt példátlan cselekedet, egyszer még Jézus is megdorgálta egyik vendéglátóját, hogy nem adott vizet a lábára (Lk 7,44). Péternek a baja az volt, hogy a lábmosás, amely a tisztelet és megbecsülés jele, olyan cselekedet, amelyet nem végezhet el egy messiás! Inkább az ő lábát kellene megmosni. Megpróbálja Jézust egy „dobozba bezárni”, ahogyan erről Virágvasárnap beszéltünk. De persze amikor a Jézus azt mondja: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.”, akkor rögtön jön a válasz: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!
Ezt az odaszánt szeretetet nem akadályozhatta Péter okoskodása, de nem akadályozhatta Júdás árulása sem. Mert ő aki egy a tizenkettő közül árulóvá vált. De ezt az árulást is jóra fordította az Úr. Hiszen Jézus kivégzése a mi örök életünket szolgálta.
És ezt az odaszánt szeretetet ma sem akadályozhatja semmi. Krisztus szolgált, és szolgál ma is. A legnagyobbat már elvégezte a kereszten, de az eredmény „aprópénzre” minden időben, személy szerint válik! És, kedves testvérek, ennek egyik hathatós és misztikus formája az úrvacsora. Amely az ÚR vacsorája! Nem az egyházé! Mert, ahogyan a másik szentségünkben, a keresztségben is, nem mi teszünk valamit, hanem az Isten nyújtja ki ölelő karját a még tehetetlen csecsemő felé, úgy az úrvacsorában is Jézus szolgál nekünk. Nem mi munkáljuk ki annak kegyelmét és hatását, hanem elfogadhatjuk azt Krisztus asztaláról.
Nem tudjuk hogyan, nem tudjuk miért, de amikor Jézus azt mondta, hogy „ez az én testem” a kenyérre, és „ez az én vérem”, a borra, akkor egy közvetítő eszközt, közvetítő csatornát teremtett meg számunkra. Mert nem tudjuk hogyan, miért, de valahogyan az úrvacsorában, amikor azt magunkhoz vesszük, akkor egészen közel kerülünk Urunkhoz. Akkor egészen a miénk. Csodálatos tapasztalat lehet ez mindannyiunknak, és nem csak ma, hanem minden egyes úrvacsora alkalmával. Ezért most bíztatok mindenkit, hogy jöjjön ki, és vegyen részt ebben a közösségben, amely Krisztussal, a tanítványokkal, a keresztény testvérekkel a gyülekezetben és szerte a világban és mennyei világgal is összeköt bennünket!

Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)