Tömegélmény (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Virágvasárnap, 2016.03.20.)

Egy képzeletbeli utazásra hívok most mindenkit. Ha ez segít hunyjuk be a szemünket miután elolvastuk az alábbi két bekezdést és használjuk a fantáziánk. 
Tehát, képzeljünk el egy várost. Egy várost, ami tele van. Tömeg mindenütt, hangzavar és tülekedés. Felfokozott izgalom van úrrá mindenkin. De nem rossz értelemben, hanem inkább olyan ünnepféleképpen. Az utcákon árusok kínálják a portékájukat, a házak ablakából a mindennapi élet zajai szólnak és a tömeg csak árad és hömpölyög az utcákon tereken.
Egyszer csak mindenki egy irányba kezd el haladni. A város kapuja felé. Valami történik, valaki jön, valaki fontos és lényeges személy. Úgy tűnik lehet, hogy olyan szerencsénk lesz, hogy maga a király érkezik meg a városba, csatlakozni az ünneplő néphez. Magával sodor bennünket a tömeg, de nem is nagyon állunk ellent. Végül mi is megpillantjuk az uralkodót, ahogyan a tömeg fölé emeli a hátasa. Milyennek látjuk a királyt? Egyáltalán milyen egy király? Képzeljük el! Mije van? Ló…?, palást….?, kard…?, jogar…?, korona…?, ékszerek…?, a hatalom és fensőbbség tudata, amely kiül az arcára…?, dicsőséges kíséret, katonákkal, kiszolgáló személyzettel…?
Most pedig hallgassuk/olvassuk Isten igéjét:
textus: Mt 21,1-9
1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, 2 és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! 3 Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. 4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 5 „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” 6 A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7 odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. 8 A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9 Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!



Királyi érkezés történik ebben a szakaszban. De nem úgy, ahogyan mi elképzelnénk, vagy akár az akkori tömeg elképzelte. Királyi módon vonult be Jézus Jeruzsálembe, de számos ponton, sőt a legfőbb pontokon egyáltalán nem úgy viselkedett, hovatovább nem is úgy nézett ki, mint egy király. Nem volt palástja, hanem egyszerű ruhája, nem volt kardja, jogara, nem volt koronája, hanem hajadonfőtt érkezett. Nem volt díszes kísérete, csak tizenkét toprongyos tanítványa, és nem volt az arcán a fensőbbség tudata, mert ő nem csak, hogy nem úgy viselkedett és nem úgy nézett ki, de nem is úgy érkezett meg mint ahogyan a királyok szoktak.
Döbbenetes az a kontraszt, ami ebben a történetben feszül. A tanítványok talán azt hitték, hogy most jött el a „kánaán”. Végre beért az elmúlt három év, amit Jézussal töltöttek, mindaz, amit vártak, a megbecsülés, a siker... Végre a nép Urához tér! De közel sem volt így. Mert bár a tömeg királynak kijáró tisztelettel és rajongással fogadja Jézust, mégis a látszat ellenére Ő nem uralkodni, hanem szolgálni jött a városba és meghozni a végső áldozatot. El sem tudom képzelni, hogy zajlott le a tanítványokban amiatt, hogy három nap alatt a királyi fogadtatástól eljutottak a kivégzésig!
Ennek egyértelmű oka az volt, hogy a tömeg (és bizony a tanítványok is) megpróbálták Jézust, az ő személyét egy „dobozba” beleerőszakolni. Egy sémába, amit maguk találtak ki, teremtettek meg, tapasztalatuk és saját bölcsességük nyomán. „Jézusnak ilyennek, vagy olyannak kell lenni.”; „Jézusnak ezt vagy azt kell tenni.”; „Ha ő megváltó, akkor ő csak ilyen vagy olyan lehet!” stb. De Jézus minden emberi váradalmon túllép. És különben is, hogyan jön ahhoz az ember, hogy meghatározza, milyen legyen a megmentése! Gondoljunk csak bele milyen nonszensz lenne, ha egy fuldokló elküldené maga mellől a mentőcsónakot azzal, hogy ő csak mentőhelikopterrel való mentést ismer, őt csak úgy lehet megmenteni. Legalább ekkora képtelenség Jézus keretek közé szorításának kísérlete.
Mert hogy ez kísérlet, nem több. Nem is maradhat több, mert kivitelezni lehetetlen. Vagy elfogadjuk Őt, vagy nem. Más lehetőség nincsen. És a probléma él mind a mai napig. Sokszor hallom: „Ha az Isten, ha a Jézus ilyen vagy olyan, akkor én nem hiszek benne!”
Pedig higgyük el testvérek, hogy sokkal jobb, így, hogy Jézus nem hallgat az emberekre. Ha akkor, Jézus kihasználva a tömeg hangulatát, földi-politikai királlyá teszi magát, ahogyan azt várták tőle, akkor ma nem lenne megváltás, ma nem lenne bűnbocsánat, ma nem lenne lehetőségünk az Isten kegyelmére és szeretetére.

A mai vasárnap, Virágvasárnap, Jézus szenvedéstörténetének startvonala. A dicsőséges bevonulás, amely a legdicstelenebb véget ér. De nem bukás ez testvérek, nem veszett ügy, hanem az Isten szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. Nagyon jó, ha bennünk van a vágy Krisztus érkezésére! Nagyon jó, ha várjuk az Istennek szabadítását, de ténylegesen VÁRJUK és nem ELVÁRJUK azt! Mert olyan formában és olyan módion érkezhet meg közénk, amilyet elképzelni sem tudunk! Fogadjuk el a Megváltót, hogy ezáltal befogadhassuk! Az előttünk álló héten együtt lehetünk és végigjárhatjuk vele az utat lépésről lépésre! Fordítsuk szívünket felé, hogy végül együtt érkezhessünk meg az üres sírhoz! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)