Adventi apa és adventi fia (prédikáció, Advent 1. vasárnapja, 2019.12.01.)

textus: Ézs 49,8-10

„8Ezt mondja az ÚR: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. 9Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. 10Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez.”

Mint zenész, sok zenét hallgatok. Bár viszonylag kevés időm van csak úgy leülni és zenét hallgatni, de munka közben, a kocsiban, vagy éppen futás közben mégiscsak sok zene jut el hozzám. Az elsődleges zenefogyasztási helyem az az internet. És ugye a legtöbb online zenehallgatós helyen van olyan funkció, hogy automatikus lejátszás. Ennek az a lényege, hogy az ember kiválaszt egy számot, amit hallgatni akar, majd a gép automatikusan játssza utána a hasonló stílusú, jellegű dalokat. Így meg lehet ismerni sok-sok zenészt és zenekart, akik esetleg későbbi kedvencek lehetnek.

Így jutottam el Lee Brice amerikai zenész „Boy” (Fiú) című számához. Ezt a dalt a szerző még pici, baba korú kisfiának írta. Arról szól, hogy milyennek képzeli el a fia életét, és hogy a kisfia milyennek fogja saját magát látni, elképzelni. 

Szabad fordításban álljon itt néhány sor a dal szövegéből:

„Fiam, tudni fogsz mindent

Azt fogod gondolni, hogy 3 méter magas leszel,

úgy futsz majd, mint aki sebezhetetlen.

És összetörsz egy, vagy két autót.

Utálni fogod ezt a várost

fel akarod majd égetni az egészet

[…] 

vezetni fogsz és csókolni

ütni fogsz, ha kell

túl gyorsan nősz majd fel

[…] 

össze fogsz törni néhány szívet, mint üveget

tudom, hogy így lesz, mert egy rész vagy belőlem

és egy rész belőled mindig az én fiam marad”

Engem nagyon meghatott ez a szám. Már önmagában is gyönyörű dolog, ha egy szülő a gyermekének ír egy verset, egy dalt. De még szebb az, ha a dal igaz, és nem csak a siker kedvéért, lett megírva, hanem tényleg szívből jön. Ez nagyon megindító…

Kedves Testvérek! A mai igénk is egy ilyen vers, ilyen dal! Ha valaki kikeresi a textust a Bibliából, akkor azt fogja látni, hogy balra van rendezve a szöveg és nem a megszokott sorkizárt formátumban van. Miért? Mert a bibliafordításunk így jelöli a lírai szövegeket, azaz azokat a részeket, amelyek nem prózák, nem leírások, történetek, tanítások, stb., hanem énekek és versek. És a mai igénk is egy dal egy szülőtől, egy apától, a gyermekének, fiának. „Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra!” Igen, ahogyan azt már sejtjük, ezekben a sorokban az Atyaisten énekét olvashatjuk, ami Jézus Krisztusnak az ő fiának szól, amit a Szentlélek ihletése által Ézsaiás próféta jegyzett le a számunkra.

Sokszor olyan távol van tőlünk az Isten, vagyis inkább úgy mondom, távol érezzük őt magunktól. Nem feltétlenül azért mert távol van, hanem azét mert nagyon más mint mi. Vannak azonban szakaszok a Bibliában, amelyek – nem tagadva azt, hogy az Isten nagyon más mint mi, mégis – nagyon közel tudják hozni az Urat. Ezek közül pedig kiemelkednek azok a szakaszok, amelyek az Atya és a Fiú kapcsolatát írják le, hivatottak megörökíteni és közvetíteni a számunkra. Ilyenekkel tele vannak az evangéliumok, de még itt az Ószövetségben is gyönyörű példákat találunk rá. Milyen csodálatos Istenünk van, aki így tud szeretni, és ezt a szeretetét nem fél kimutatni, akár líra formájában sem!

Advent első vasárnapja van ma. Ez a várakozás időszaka Jézus eljövetele, emberré létele ünnepére. Azonban nem csak az ünnepre várunk, hanem magára Jézusra is. Persze nem azt várjuk, hogy megszülessen, mert már megszületett, hanem arra várunk, hogy bennünk is megszülessen, újra és újra. Hogy belépjen az életünkbe és nálunk helyre (Lk 2,6-7), otthonra találjon. És ebben a dalban, ami az Atyától szól a Fiúnak, sok olyan információt és impulzust hallhatunk, olvashatunk, amely rámutat arra, hogy mi tesz a Fiú ebben a világban, és egészen konkrétan mit történik akkor, ha beengedem őt az életembe. Mert Lee Birce-szal ellentétben az Atya nem csak elképzeli, hogy milyen lesz a Fia élete, hanem pontosan tudja. És ebből a tudásból morzsák vannak elrejtve a mai szakaszunkban.

„A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek.” -így kezdi a próféta. Az Atya azt ígéri, hogy ő a gyermekével lesz. És bizony az evangélium által a hívő emberek, azaz mi is, Isten gyermekei vagyunk, tehát akkor velünk is ott lesz az Isten! Főleg akkor, amikor a szabadulás megtörténik, amikor az Isten felé fordul az ember, amikor Isten színe elé lép a hívő. Az eredeti héber szöveg (hiszen az Ószövetséget héberül írták), amikor azt olvassuk, hogy „a szabadulás napján”, akkor az így hangzik „bájom jösuah”. És igen, a „jösuah” „szabadulás” szó a „Jézus” név eredete. Mikor van velünk igazán az Isten? Amikor Krisztust követjük. Amikor Krisztus követő életet élünk.

„Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet”- folytatódik a szakasz. Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten szövetséget köt velünk és ennek a szövetségnek a záloga maga Krisztus. Ez a szövetség, melynek végső kifutása az örök élet, Krisztusban tud megvalósulni. Nem emberek által, nem a tetteim által, nem bármilyen világi hatalom által, hanem csakis Krisztus által! Adventi időszakban minden a karácsony felé mutat. A karácsonyt a szeretet ünnepének szokták nevezni, egy olyan ünnepnek, amikor ajándékozunk, megajándékozzuk egymást. Igénk arra hívja fel a figyelmet – hogy bár semmi gond sincsen egymás megajándékozásával – de a karácsony elsősorban nem az ember, hanem az Isten szeretetének az ünnep, és a legnagyobb ajándék, amit az emberiség és benne mindannyian kaphattunk és kaphatunk az maga a Krisztus, akiben életünk van, és utunk az Istenhez!

„Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra!” Nagyon érdekes, hogy úgy alakult az évszázadok során, hogy a karácsonyt a téli napforduló idején ünnepeljük. Tehát az advent naptári szempontból a legsötétebb időszak az évben, mégpedig úgy, hogy egyre és egyre sötétebb. Mégis az advent – hitbeli szempontból – a fény időszaka, mert Krisztus érkezése, és így az arra való várakozás is, mozgás, mégpedig a sötétből a világosságra. Az egyetlen valódi világosságra, az Ő fényére, amelyben nyilvánvaló lesz az, hogy mi van bennünk, megvilágítja az életünket, és az utat, amit járnunk kell, és megtisztít a sötétségtől és a hamis világosságtól egyaránt.

Ugyanis, az emberi élet és a világ, nem csak sötétséggel van tele, hanem bizony hamis világossággal is! Mindenfajta szemet gyönyörködtető fények gyúlnak ilyenkor, de higgyük el, nem csak az esztétika a célja ezeknek a fényeknek. Gyönyörködjünk bátran a kivilágításokban, a színes kirakatokban, a csilli-villi webshopokban, de tudnunk kell, hogy ezek a fények elvakítani akarnak és nem megvilágítani.

Nem mondom azt, hogy „itt az advent, csendesedjünk el, várjuk az ünnepet, figyeljünk befelé...”. Azért nem mondom, mert esélytelen. Én is tudom. Amit viszont lehet, amit viszont a mai igénk is el akar mondani az a szemléletváltás. Esélytelen kivonnom magam a karácsonyt megelőző rohangálásból, ajándék vadászatból, a rokonlátogatási logisztika megszervezéséből, az ünnepre készülés pörgéséből (tisztelet a kivételnek). Viszont „Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra!”, azaz tudom a Krisztus fényébe lépve megélni ezt az egészet. Megélni, tényleg készülni az ünnepre és nem csak megpróbálni túlélni ezt az időszakot!

A sok (és sokszor émelyítő) karácsonyi zene között néha csendüljön fel a lelkünkben az Atyának ez a dala, Fiához és hozzánk, gyermekeihez. Jöjjetek ki! Gyertek ki a világosságra! Ámen