Ez nem az, aminek látszik - Jn 20,11-18 (prédikáció, Mennybemenetel ünnepe, 2021.05.16.)

   

Az igehirdetés audió, letölthető változatban:

textus: Jn 20,11-18

„11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12 és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. 13 Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. 16 Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. 17 Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.”

Minap az eszembe jutott, hogy egy-egy mondat hányféleképpen tud elhangozni a szövegkörnyezet vagy éppen a szituáció kapcsán, és pl. hanghordozással is milyen jó ki lehet fejezni ezeket a különböző jelentéseket. Vegyük például ezt a mondatot: „Csak ennyi…” Lehet úgy is mondani, hogy „Csak ennyi?!”, ha valami nagyon kevés. Vagy úgy, hogy „Hú, csak ennyi.” Milyen jó, hogy ilyen kevés. Vagy úgy, hogy „Csak ennyi!” lefitymálóan. Vagy vegyük mondjunk egy kicsit összetettebb mondatot: „Ez nem az, aminek látszik…” Hányszor hangzott el ez a mondat negatív értelemben, mintegy mentegetőzésként rajtakapott szeretőkkel kapcsolatban, vagy pl. ha lefüleltek egy tolvajt a rablott áruval a kezében. De közben pozitívan is mondhatja egy bűvész, aki éppen trükköt mutat be. Vagy egy-egy, a közösségi médiában oly népszerű optikai illúzió, vagy képrejtvény kapcsán is elhangozhat a mondat: „Ez nem az, aminek látszik.”

Ha a mai igénknek vagy magának Jézus Krisztus mennybemenetelének (aminének ünnepén vagyunk most együtt) címet kellene most adnom, akkor azt a címet adnám (és adom is), hogy „Ez nem az, aminek látszik.” A mai egy húsvéti szakasz. Jézus feltámad és a sírjához pedig elmegy Mária – nem Jézus édesanyja, hanem magdalai Mária, akit régiesen Mária Magdolnának szoktunk hívni – odaér Jézus sírjához, de csak hűlt helyét találta Jézus testének. Ekkor elfutott a tanítványokért, akik szemrevételezték a dolgot, de ahogyan az ige írja: „nem értették ugyanis az Írást, hogy [Jézusnak] fel kell támadnia a halottak közül.” (Jn 20,9) Aztán a tanítványok hazamentek. Mária azonban ott maradt a sírnál és csendben sírdogált. Miért? Hát, mert rendesen el akarta gyászolni Jézust. Nem értette ezt az egészet, a test hiányát, hanem csak azt érezte, hogy itt tőle ellopták a végtisztességnek és az elengedésnek a végső vigasztaló lehetőségét. Rablásnak tűnt a dolog.

De ez nem az, aminek látszik. Mária sírása közben „behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában […] Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Micsoda mélysége az a bánatnak, amely nem rökönyödik meg azon, hogy az előbb még nem volt itt senki, most meg két fehér ruhás angyal van a sírban és kérdez! Aztán Mária körülnéz és megpillant valakit, akit a kertésznek hisz. De ez (pontosabban: ő) nem az, aminek látszik. Ez a valaki megszólítja és megkérdezi, hogy mi a baj. Mária így felel: „Uram, ha te vitted el őt [azaz Jézust], mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.” Elhozza. Ő, a törékeny asszony, nekiveselkedne, hogy az élettelen férfitestet méltó helyére cipelje! Döbbenet… Erre ez a valaki újra megszólítja, de nem is akárhogyan, a nevén: „Mária!” És ez az a pont, amikor Mária felismeri a Feltámadott Krisztust: „Mester!” kiáltja és leborul elé. És ekkor beszél neki Jézus arról, hogy még egy valamit meg kell tenni, hogy teljes legyen a megváltás küldetése. „menj az én testvéreimhez [a tanítványokhoz], és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”

Nos, ez a mennybemenetel. Erről tudósít több evangélista is, idén a Lukács írása, az Apostolok Cselekedetei, szerint hallhattuk a történetet az oltár előtti olvasmányban (Apcsel1,1-11). Jézus megígéri a Szentlelket a tanítványoknak (amit meg is kapnak pünkösdkor, azaz tíz nappal később), majd „szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” (Apcsel 1,9) Mind a felhőnek, mind pedig a felemelkedésnek gyönyörű szimbolikája és előképei vannak a Szentírásban (vö: felhő: Mt 17,5; 2Móz 13,21-22; 4Móz 9,15; 5Móz 4,11; 1Kir 8,10-11; 2Krón 5,13 stb.; felemeltetett: 2Kir 2; 1Móz 5,24; Ez 3,12, stb.), de most csak egy dologról szeretnék beszélni. Mégpedig arról, hogy ez nem az, aminek látszik. Mert minek látszik? Annak látszik, hogy Jézus elmegy. Pedig nem. Persze de, de nem úgy!

Érett felnőttkoromra szerettem meg igazán Michael Jacksont. Előtte is nagyra tartottam mint zenészt, de most már meg is értettem, hogy miért volt olyan nagy. Azonban Michael Jackson nem csak nagyon jó énekes és zenész volt, hanem kitűnő táncos is. A híres mozdulatsora, amelyet annyiszor sütött el, amennyiszer nem szégyellt (és nem szégyellte…), a un. „moonwalk”, azaz „holdséta”. Ez egy olyan trükkös tánc, amikor a táncos látszólag előrefelé lépdel, de közben meg hátrafelé halad. És természetesen minden példa sántít – és elnézést azoktól, akiket megbotránkoztat, hogy egy táncmozdulatsorhoz hasonlítom – de Jézus mennybemenetele kb. ugyanez. Abból a szempontból legalábbis, hogy úgy tűnik mintha, pedig nem…

Ugyanis, amikor Jézus felemelkedik, akkor valójában azzal kerül hozzánk közelebb! Azzal, hogy felmegy az Atyához, visszatér oda, ahonnan hozzánk érkezett, és ezt minden további nélkül meg tudja tenni, azzal teszi teljessé a küldetését. És feltámadott, megdicsőült testében (amilyen nekünk is lesz majd a feltámadásunk után!) már eleget tud tenni annak az ígéretnek, amely talán a legnagyobb, amit mondott tanítványainak, az akkoriaknak és nekünk: „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Mert e kettő között, hogy mennybe ment és velünk van, nincsen ellentmondás, hiszen Jézus azt tesz, amit akar. Ott van „a mindenható Atyaisten jobbján”, ahogyan az Apostoli Hitvallásban, a Hiszekegyben mondjuk, és most is itt van velünk, teljesen és valósan! (Ezt a hittételt, azaz Krisztus mindenütt jelenvalóságának tanítását [latinul: ubiqitas], csak mi evangélikusok állítjuk!)

És végül: mit jelent az, hogy Jézus velünk van? Erre is kapunk választ a mai igénkben. Mit mondott Jézus magdalai Máriának: „menj az én testvéreimhez [azaz a tanítványokhoz], és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Jézus egészen más alapokra helyezte itt a kapcsolatunkat a Szentháromságnak legalább két személyével. Önmagát testvérünknek mondja, akire mindig számíthatunk, aki közösséget vállal velünk, az Istent pedig Atyánknak, azaz Apánknak, mégpedig jó Apának! Jézus által a Szentháromságban családot kaptunk. Vér szerinti családot lelki értelemben, de valódi vérrel, magának Jézusnak a vérével (áldozatával) megpecsételve, alátámasztva, hitelesítve. De jó lenne, ha tevékeny és szerető családtagjai lennénk az Istennek!

És, hogy mi van a Szentlélekkel, a Szentháromság harmadik személyével? Nos, róla pünkösdkor, a jövő héten lesz szó. Ámen