Gondolat értünk (prédikáció, Padragkút-Ajka, Nagypéntek, 2017.04.14.)

textus: Ézs 53,1-12
1 Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? 2 Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. 3 Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. 4 Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. 7 Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. 8 Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! 9 A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. 10 Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. 11 Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. 12 Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.

Meghallgatnád? Klikk, és görgess a poszt végére!

Az ember bármennyire is szeretné nem tudja száz százalékosan kordában tartani a gondolatait. Valakinél kevésbé, valakinél jobban, de a gondolatok szabadon, még a mi akaratunktól is függetlenül is cikáznak a fejünkben.
Pedig sokszor gondolni szeretnénk valakire, vagy valamire, de nem tudunk, nem emlékszünk. Lehet egy régen elvesztett szeretett személy, nem tudjuk már magunktól felidézni az arcát, a hangját. Vagy egy emlék, egy találkozás, vagy esemény emléke, „Sajnálom nem emlékszem.” De igaz ennek az ellenkezője is. Vannak dolgok, emberek, helyzetek, tragédiák, amikre nem akarnánk emlékezni, amit szívesen elfelejtenénk, örökre kiiktatnánk a gondolatainkból. Vannak dolgok, módszerek, szerek amelyekkel lehet (de legalábbis próbálunk) felejteni, vagy éppen emlékezni. De végső soron a gondolataink mégis önálló életet képesek élni.
Nagypéntek van. Minden fekete, az oltár a szószék, rajtam sincsen stóla, csak a fekete Luther-kabát. Miért? Gyászolunk? Igen is és nem is. Nagypéntek Jézus Krisztus urunk szenvedésére és halálára való emlékezés, a kereszt eseménye feletti gyász és öröm napja. A mai igénk Ézsaiás próféta tollából származik. Ő – ahogyan az minden bizonnyal sokan tudják – jó pár száz évvel Jézus előtt élt. De az Isten Szentlelke által megprófétálta a Megváltó szenvedését. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. […] Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” Feltehetnénk a kérdést, hogy miért beszélünk erről? Nem csak Nagypénteken, de máskor is hangsúlyozottan, hogy a Megváltó szenvedett. Miért nem tudunk valami vidámabb, felemelőbb dologról értekezni? Miért kell ezt taglalni, részletezni, elmélyedni benne? Ezek a kérdések azért vannak bennünk, mert nem szeretünk sem szenvedni, sem pedig szenvedésről hallani (legalábbis a többség). És ezzel nincsen semmi baj. Alaphelyzetben az ember nem akar a szenvedéssel kapcsolatba kerülni. Sokan gondolják azt, hogy a keresztények, meg a papok, azért beszélnek annyit a szenvedésről, mert szeretik, és/vagy mert nekik „kötelező” szenvedni, mert a vallásuk ezt mondja. Ezért vannak oly sokan, akik előítéletesek, hogy a vallás, az egyház, a hit, csak elvenni akar, és maximum hiányt, vagy szenvedést ad helyette.
Pedig ez nem igaz. Senki nem mond ilyet, és aki egy kicsit is ismeri az igét az tudja, hogy ez nem így van. Sőt, még Krisztus sem szeret szenvedni. Ő sem nevetve tűrte a verést, vagy viháncolva a halált. Nem. Sőt Máté evangélista így írta le Jézus szavait szenvedése legelején: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39) Senki nem akarhatta ezt az utat szívesen megjárni.
Tegyük fel akkor a klasszikus kérdést: Miért? Akkor mégis miért vállalta ezt Jézus? Ézsaiás erre is választ ad nekünk: „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” - írja. Jézus szenvedése nem hiba volt, nem egy esetleges dolog, vagy véletlen. Jézus nem azért szenvedett, mert szeretett szenvedni. De nem is valamiféle külső kényszer miatt volt kénytelen elviselni mindazt, amit elviselt. Hanem értünk érzett irgalma és szeretete volt az, ami vezérelte Őt! Azért, hogy nekünk békességünk lehessen az Istennel!

A prédikáció elején arról volt szó, hogy nem tudjuk kordában tartani a gondolatainkat, pedig szeretnénk, valamire emlékezni akarnánk, mást meg elfelejtenénk, de nem megy. De az Úr nem ilyen! Ő képes erre, képes arra, hogy mindenre emlékezzen, de el is felejtse ha kell! Márpedig a Krisztus pontosan ezért jött, ezért szenvedett és ezért adta értünk magát, hogy az Atya elfelejtse bűneinket véglegesen. És azért jött, hogy az Atya mindig emlékezzen erre, hogy amikor ránk tekint, amikor bennünket néz, akkor Krisztus áldozatát lássa bennünk! Éppen ezért lehet az, hogy ő mindig meghallgat, bármivel is lépünk elé! Örömmel, vagy bánattal, betegséggel, gyásszal, vagy éppen túlcsorduló örömben, mindet meghallgatja, s nem felejt el válaszolni. És éppen ezért igaznak fogad el minket, tettünk vagy mulasztottunk is bármit, és befogad örök országába. Krisztusért, aki értünk tette mindezt!

Megjegyzések

  1. Sokmindent érintett Lelkész úr - valóban érdemes lehet egyszer arról is beszélni, hogyan gondolkoznak sokan az egyházról, meg hát ugye Nagypéntek van... de én amondó vagyok, hogy ha valamikor, akkor ilyenkor félre kellene seperni az ilyen negatív dolgokat, és adjunk hálát az Úrnak, amiért... és igen, itt jön be János 3,16... És mellé a fent is idézett igeszakaszt is oda lehet rakni. Mindkettő alsó hangon is példamutató...!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)