Gondolat értünk (prédikáció, Padragkút-Ajka, Nagypéntek, 2017.04.14.)
textus: Ézs 53,1-12
„1 Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának
ereje ki előtt volt nyilvánvaló? 2 Mint vesszőszál sarjadt ki
előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép
alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje,
amiért kedvelhettük volna. 3 Megvetett volt, és emberektől
elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk
arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. 4 Pedig a mi
betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt
gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5 Pedig a mi
vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő
bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán
gyógyultunk meg. 6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok,
mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk
bűnéért. 7 Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem
nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a
juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.
8 Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül
ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül,
népe vétke miatt éri a büntetés?! 9 A bűnösök közt adtak
sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett
el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. 10 Az Úr akarata volt
az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát
jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr
akarata célhoz jut vele. 11 Lelki gyötrelmeitől megszabadulva,
elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá
ismeretével, és ő hordozza bűneiket. 12 Ezért a nagyok között
adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban,
hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé
sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a
bűnösökért.”
Meghallgatnád? Klikk, és görgess a poszt végére!
Az ember bármennyire is szeretné nem tudja száz százalékosan
kordában tartani a gondolatait. Valakinél kevésbé, valakinél
jobban, de a gondolatok szabadon, még a mi akaratunktól is
függetlenül is cikáznak a fejünkben.
Pedig sokszor gondolni szeretnénk valakire, vagy valamire, de nem tudunk,
nem emlékszünk. Lehet egy régen elvesztett szeretett személy, nem
tudjuk már magunktól felidézni az arcát, a hangját. Vagy egy
emlék, egy találkozás, vagy esemény emléke, „Sajnálom nem
emlékszem.” De igaz ennek az ellenkezője is. Vannak dolgok,
emberek, helyzetek, tragédiák, amikre nem akarnánk emlékezni,
amit szívesen elfelejtenénk, örökre kiiktatnánk a
gondolatainkból. Vannak dolgok, módszerek, szerek amelyekkel lehet
(de legalábbis próbálunk) felejteni, vagy éppen emlékezni. De
végső soron a gondolataink mégis önálló életet képesek élni.
Nagypéntek van. Minden fekete, az oltár a szószék, rajtam
sincsen stóla, csak a fekete Luther-kabát. Miért? Gyászolunk?
Igen is és nem is. Nagypéntek Jézus Krisztus urunk szenvedésére
és halálára való emlékezés, a kereszt eseménye feletti gyász
és öröm napja. A mai igénk Ézsaiás próféta tollából
származik. Ő – ahogyan az minden bizonnyal sokan tudják – jó
pár száz évvel Jézus előtt élt. De az Isten Szentlelke által
megprófétálta a Megváltó szenvedését. „Nem volt neki szép
alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje,
amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől
elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk
arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. […]
Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta
ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely
némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.”
Feltehetnénk a kérdést, hogy miért beszélünk erről? Nem csak
Nagypénteken, de máskor is hangsúlyozottan, hogy a Megváltó
szenvedett. Miért nem tudunk valami vidámabb, felemelőbb dologról
értekezni? Miért kell ezt taglalni, részletezni, elmélyedni
benne? Ezek a kérdések azért vannak bennünk, mert nem szeretünk
sem szenvedni, sem pedig szenvedésről hallani (legalábbis a
többség). És ezzel nincsen semmi baj. Alaphelyzetben az ember nem
akar a szenvedéssel kapcsolatba kerülni. Sokan gondolják azt, hogy
a keresztények, meg a papok, azért beszélnek annyit a
szenvedésről, mert szeretik, és/vagy mert nekik „kötelező”
szenvedni, mert a vallásuk ezt mondja. Ezért vannak oly sokan, akik
előítéletesek, hogy a vallás, az egyház, a hit, csak elvenni
akar, és maximum hiányt, vagy szenvedést ad helyette.
Pedig ez nem igaz. Senki nem
mond ilyet, és aki egy kicsit is ismeri az igét az tudja, hogy ez
nem így van. Sőt, még Krisztus sem szeret szenvedni. Ő sem
nevetve tűrte a verést, vagy viháncolva a halált. Nem. Sőt Máté
evangélista így írta le Jézus szavait szenvedése legelején:
„Atyám, ha
lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy
legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”
(Mt 26,39) Senki nem akarhatta ezt az utat szívesen megjárni.
Tegyük
fel akkor a klasszikus kérdést: Miért? Akkor mégis miért
vállalta ezt Jézus? Ézsaiás erre is választ ad nekünk: „a
mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt
gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi
vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő
bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán
gyógyultunk meg.”
- írja. Jézus szenvedése nem hiba volt, nem egy esetleges dolog,
vagy véletlen. Jézus nem azért szenvedett, mert szeretett
szenvedni. De nem is valamiféle külső kényszer miatt volt
kénytelen elviselni mindazt, amit elviselt. Hanem értünk érzett
irgalma és szeretete volt az, ami vezérelte Őt! Azért, hogy
nekünk békességünk lehessen az Istennel!
A
prédikáció elején arról volt szó, hogy nem tudjuk kordában
tartani a gondolatainkat, pedig szeretnénk, valamire emlékezni
akarnánk, mást meg elfelejtenénk, de nem megy. De az Úr nem
ilyen! Ő képes erre, képes arra, hogy mindenre emlékezzen, de el
is felejtse ha kell! Márpedig a Krisztus pontosan ezért jött,
ezért szenvedett és ezért adta értünk magát, hogy az Atya
elfelejtse bűneinket véglegesen. És azért jött, hogy az Atya
mindig emlékezzen erre, hogy amikor ránk tekint, amikor bennünket
néz, akkor Krisztus áldozatát lássa bennünk! Éppen ezért lehet
az, hogy ő mindig meghallgat, bármivel is lépünk elé! Örömmel,
vagy bánattal, betegséggel, gyásszal, vagy éppen túlcsorduló
örömben, mindet meghallgatja, s nem felejt el válaszolni. És
éppen ezért igaznak fogad el minket, tettünk vagy mulasztottunk is
bármit, és befogad örök országába. Krisztusért, aki értünk
tette mindezt!
Sokmindent érintett Lelkész úr - valóban érdemes lehet egyszer arról is beszélni, hogyan gondolkoznak sokan az egyházról, meg hát ugye Nagypéntek van... de én amondó vagyok, hogy ha valamikor, akkor ilyenkor félre kellene seperni az ilyen negatív dolgokat, és adjunk hálát az Úrnak, amiért... és igen, itt jön be János 3,16... És mellé a fent is idézett igeszakaszt is oda lehet rakni. Mindkettő alsó hangon is példamutató...!
VálaszTörlés