Győztes vagy! (prédikáció, Padragkút-Ajka, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2017.04.23.)
textus: 1Jn 5,4-10
„4 Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az
a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5 Ki az, aki
legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
6 Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által:
nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig
bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. 7 Mert hárman
vannak, akik bizonyságot tesznek: 8 a Lélek, a víz, a vér, és ez
a három egy. 9 Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de
Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az,
amellyel Fiáról tesz bizonyságot. 10 És aki hisz Isten Fiában,
abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá
teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten
bizonyságot tesz Fiáról.”
Az ünnepek utáni vasárnap mindig egy kicsit mostoha. Eltelve az
ünnepel, mind gyomori, mind lelki értelemben, az ember nehezen
mozdul. Az ünnepkor többen vagyunk, akkor sokan olyanok is itt
vannak, aki máskor nem nagyon szoktak. És ez jó. Mármint az, hogy
ilyenkor jönnek, nem az, hogy máskor meg nem. Ilyenkor kicsit azt
érezzük, hogy visszarendeződünk. Egyrészt az úgymond „rendes
kerékvágásba”, másrészt pedig a „hétköznapi”
vasárnapokba.
Pedig azt kell mondanunk, hogy ez duplán nem igaz. Az egyik ok,
amiért ez nem igaz, az a kereszténység központi üzenete:
Krisztus meghalt és feltámadt értünk. És ezért minden vasárnap
feltámadás ünnep. Minden vasárnap azért vagyunk együtt mert ő
ezt megtette értünk. Ha ez nem így van, akkor nagy baj. Erre akart
rávilágítani (többek között) János apostol is, amikor megírta
ezt a szakaszt. Hogy Jézusról sok mindent lehet tanítani, hiszen
nagyon nagy mélységek vannak az ő szolgálatában, de a központi
gondolat Isten bizonyságtétele, azaz Isten bizonyító tette
Krisztus mellett, ti. feltámasztotta őt a halálból. És ez a
bizonyságtétel mindennél nagyobb. Mert mi bizonyítgathatunk,
magyarázhatjuk, hogy Jézus ilyen, vagy olyan nagy tanító volt,
próféta volt, stb., de a feltámadás minden emberi magyarázaton
kívül és felül álló tény.
És bizony ennek a ténynek összekötő és elválasztó ereje is
van. Összekötő, mert az Isten bizonyságtétele az, ami folyamatos
erőt ad a feltámadásnak. Mert ez nem csupán egy múltbeli,
történelmi tény, hanem egy mai napig ható erő. Krisztus
feltámadásában van nekünk is reménységünk, Krisztus
feltámadása vezet bennünket újra és újra az Istenhez. Ez az,
ami lehetőséget biztosít az Isten ölelő karjaiba való
belefutásunkra. De a feltámadás el is választ. Egyfelől
elválasztja a világ folyását két részre, hiszen a feltámadással
kezdődött a kegyelem ideje, ami mind a mai napig tart, és az Isten
várja, hogy minél többen forduljanak őfelé. Másfelől pedig
elválasztó, mert ahogyan János írja: „ És aki hisz Isten
Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek,
az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben,
amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról.” A feltámadásba
vetett hit, vagy abban való „nem hit” két részre osztja az
embereket.
De ez nem fenyegetésként lebeg minden ember feje fölött, hanem
inkább meghívásként arra, hogy a jó oldalra álljunk. Arra,
amelyik mellett az Isten bizonyságot tett. Mert, hogy az a győztes
oldal. Belegondoltunk már abban, hogy a sokszor fogyatkozó, vagy
csak ünnepkor felduzzadó templomi közösség a maga
sajátosságaival, bajaival és örömeivel, a győztes oldal? Mert,
hogy az. Isten világosan megmutatta, hogy a számok és esélyek az
ő számára nem jelentenek akadályt. Megmutatta, hogy nem
logikailag, vagy matematikailag győz, hanem azért mert kegyelmes
Isten. Tudunk-e úgy templomba jönni, felkaptatni minden vasárnap a
templomdombra, hogy feltámadás ünnepre érkező győztesek
vagyunk? Én senkire nem akarok indokolatlan terhet rakni, vagy
lelkiismeret-furdalást kelteni ezzel a kérdéssel. De egy
alternatív utat szeretnék felvillantani: győztesek vagyunk
Krisztusban. A hit ami bennünk van, amit ajándékba kaptunk a
Szentlélektől, az győzelmi zászló, az legyőzi a világ minden
akadályát.
Győztesek vagyunk, de nem a többi ember felett, ebben a már
eldőlt harcban. Nem a hívő emberek és nem hívő emberek
harcolnak egymással, hanem az Isten harcol értünk, az övéiért,…
de azokért is, akik még nem jutottak hitre. És mi Őmellette
állunk ebben a harcban. Nem a másik ember ellen, hanem pontosan
érte!
És – ebben a harcban – az Isten bizonyságot tesz. Ahogyan
bizonyságot tett Krisztus mellett a feltámadás által, úgy az őt
(ti. Krisztust) követők élete mellett is leteszi a voksát. Meg
fogjuk látni, hogy megerősít bennünket, hitünket és másokat is
az Isten bizonyságtétele, ha hajlandóak vagyunk beállni és
harcolni az emberekért, hirdetve nekik az evangéliumot. Ez nem az
én megérzésem, vagy hurrá optimizmusom, hanem konkrét ígéret
Isten igéjében: „Azok (ti. a tanítványok) pedig
elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt
munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában
járó jelekkel.” (Mk 16,20) És ezek közül a legnagyobb jel
az, hogy a feltámadott Krisztus együtt munkálkodik velünk. Ott
van mindenütt, ahova csak megyünk, és ő vezet majd át minket az
örök életbe. Ámen
Annyira jó felvetéssel indított Lelkész Úr: húsvét/ünnep utáni első vasárnap. Vissza kell rázódni a hétköznapokba, el vagyunk telve, stb.
VálaszTörlésBennem ilyenkor mindig felvetődik: hogyan tovább?! Elvileg (mint olvashattuk) adva van a dolog, de mégis... Bennem ott motoszkál a dolog, hogy az elmúlt hónapok két nagy ünnepkörének végére értünk, és bár ott van a Mennybemenetel, Pünkösd, stb., valamiért mintha mégis tanácstalan lennék, hiszen ez valahogy "már nem ugyanaz", nem is várható mostanában családi összejövetel, és folytathatnám; hiába van itt a jó idő, mindjárt nyitnak a strandon, már látni a nyarat... De valahogy mégsem az igazi...
Hogyan tovább?! És ekkor jön ez az igeszakasz, és ez mintha egyfajta "call to arms"-funkcióval bírna. Testvérek, mi már győztesek vagyunk! Ne csüggedjünk, menjünk előre, az Úr velünk lesz, segít minket!
Hogyan tovább? Hát így! :)