Belső nagytakarítás (Böjti sorozat 1-3., 2017.04.04. - 04.06.)



1. A termtés nem eladó

2. Az ember nem eladó

3. Az üdvösség nem eladó

Meghallgatnád? Klikk, és görgess lentebb!


1. A teremtés nem eladó

Mi jut eszünkbe, ha azt mondjuk természet? […] Ha elképzelnénk egy képet, akkor mi lenne az? Mi lenne rajta? Mi nem lenne rajta? Az én fejemben egy burjánzó erdő van, ha azt mondom természet. Fék, bokrok, virágok, zöld, élettől duzzadó, olyan tavaszi… Hozzá még esetleg egy patak, hegy…
Milyen érdekes, hogy nekem például, ha azt mondom természet, soha nincs benne ember. Esetleg állatok (főleg madarak), de ember valahogy nem. Pedig akármennyire is nem gondolunk rá, de mi is része vagyunk a természetnek. Akkor is ha úgy tűnik az ember mára nagyon eltávolodott tőle. Van ugyanis egy olyan része a természetnek, ami alól senki sem bújhat ki. Nem lehet előle elmenekülni, nem lehet megkerülni, kicselezni, legyőzni stb. Ez pedig nem más mint a természeti törvény vagy törvények.
Ezek olyan szabályok, amelyek alól nincsen kivétel, vagy legalábbis teljes értékű élet a szó biológiai értelmében nincsen. Érdekes megfigyelni ezt a rendet, ahogyan mindennek és mindenkinek szerepe van benne. Vegyük például az emberi testet, amely csodálatosan épül fel és minden egyes sejtjének funkciója, szerepe van és ha mind megvan, akkor teljes egész. Vagy vegyük a fizika törvényeit. Például Arkhimédész törvénye: „Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya.” Ez egy olyan dolog, ami adott, ami mindenre és mindenkire hat. Több példát nem hozok, mert nem is biztos, hogy tudnék, inkább nem csinálok bohócot magamból. Ezek a törvények áthághatatlanok. Egész életünkben érezzük a gravitációtól a hasfájásig mindenben és mindenhol.
Mégis mintha lenne olyan tapasztalat, ami ezeknek a tényeknek ellentmond. Vannak olyan idők és helyzetek, amikor azt látjuk, hogy ezek a törvények borulnak, vagy legalábbis sokkal képlékenyebbek, mint ahogyan azt képzeljük. Mert történnek olyan dolgok, események amelyek mintha felülemelkednének ezeken a törvényeken, akár a biológiain, akár a fizikain, akár bármelyik máson. Ez a tapasztalat pedig újra és újra arra késztette az embert, hogy átértékelje a világról alkotott képét. Mégpedig úgy, hogy felismerte, van a megtapasztalható, a természeti törvényeknek alávetett világon túl még valami… Mert ha valami, hovatovább, valaki át tudja ezeket a törvényeket lépni, akkor az a valami, vagy valaki nagyobb mint amit el tudunk képzelni mi, akik nem tudjuk átlépni ezt a határt.
Miért és hogyan lehet ez? - tehetjük fel a kérdést. Azért lehet, mert már a kiindulási pontunk nem volt egészen precíz. Természetről és természeti törvény, vagy törvényekről beszéltünk eddig. Pedig van egy másik szó, ami talán jobb lenne ide: teremtés. Döbbenetesen összetett rendszer a világunk, s meggyőződésem, hogy nem csupán „természet”, hanem „teremtés” is. Mert ez a rendszer nem tud nem feltételezni egy rendező elvet, egy tervezőt. Fantasztikus felfedezése ez az embernek: az Isten teremtette a világot. Nyilvánvaló, hogy senki nem volt ott mellette, aki lejegyzetelje, vagy felvegye, hogy hogyan csinálta. Ez a tudósok feladata, hogy kitalálják. A Biblia azonban világosan kijelenti, hogy Isten az aki létrehozta!
Van egy mondat a Biblia teremtéssel foglalkozó részében, amely csodálatosan összefoglalj azt: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1,31) Igen, amikor kint vagyunk a természetben, akkor senki nem érzi azt, hogy ez rossz lenne. Jó persze zavarhatnak a bogarak, a szúnyogok, a sár, az angol WC hiánya…, de akkor is, egyszerűen jó! De ennek a „jó”-ságnak csak akkor döbbenünk rá az igaz mélységére, ha a természetet nem csak természetnek, de teremtésnek is tekintjük. Mert „jó”-sága nem csupán összetettségéből, természetességéből, szépségéből fakad, hanem pont abból, hogy teremtés. Kapcsolatban van a Teremtővel, maga a Teremtő van benne, munkálkodik benne és általa a mai napig!
Jézus azt mondja: „Senki sem jó az egy Istenen kívül.” (Mt 10,18) Az igaz „jó”-ságát az adja meg a természetnek, hogy az Isten alkotása és az Isten van benne, s azon keresztül is szólítgat bennünket. „Nézd, ezt a csodát neked hoztam létre, hogy műveld és őrizd (ld: 1Móz 2,15), és főleg azért, hogy észrevegyél benne és általa, lásd meg azt a szeretetet, amit irántad érzek. Azt akarom, hogy benned is én legyek, mert te is a teremtésem része vagy!” Döbbenetes, hogy a Teremtő Isten velünk foglalkozik. De nem „termékeiként”, vagy „befektetéseiként” rakosgat bennünket ide, vagy oda, hanem bennünk akar lenni, sőt gyermekeinek, hovatovább új teremtésnek akar bennünket.
Merthogy a hívő ember különös helyet foglal el teremtmények sorában. A Biblia úgy mondja „új teremtés”, „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (1Kor 5,17) - írja Pál apostol. Éppen ezért speciális kapcsolatban van az eredeti teremtéssel, a teremtett világgal. Részei vagyunk az Isten teremtő munkájának, de „munkatársai” is benne. Éppen ezért a hitnek még érzékenyebbé kell tennie bennünket a világ dolgaira, bajaira és eseményeire. A keresztény ember nem izolálhatja magát, nem mondhatja azt, hogy „én már egy másik valósághoz tartozom, az Isten országhoz, ezért én nem foglalkozom ennek a világnak a dolgival”. Nem, sőt! Isten követeként még nagyobb felelősségem van, hogy azt a csodát, amit az Isten számunkra létrehozott óvjam, gyarapítsam megvédjem! Éppen a hívő ember természetéből fakadóan természetvédő, vagy inkább teremtés-védő! Mert ha az Urat szeretjük, akkor azt is szeretjük, amit létrehozott!
Éppen ezért lehetett az, hogy a reformáció ötszázadik évfordulóján a Lutheránus Világszövetség, az evangélikus egyházak világszervezete, jubileumi nagygyűlésének egyik témájául ezt a mondatot fogalmazta meg: „A teremtés nem eladó!” Nincsen olyan ügy, nem lehet olyan érdek, vagy szempont, amely szándékos természetrombolást indokolhatna. Nem csak azért mert, ha így folytatjuk, akkor unkáinknak nem sok marad ebből a bolygóból, hanem azért is mert JÓ, mert az Isten ott van benne, és magához vonzza az embert általa.
Mit tehet én? Kérdezhetnénk. Sokat. Nekem nem feladatom most takarékosságról, környezettudatos életmódról beszélni. De azt elmondhatom, hogy az ember a takarékos izzótól, a szelektív szemétgyűjtésen át, a nejlonzacskó visszautasításáig sok mindent tehet azért, hogy az Úr teremtett világa még sokáig tündökölhessen.

Belső nagytakarítás sorozatunk összefoglaló témája. Legyen az első olyan dolog, amit kitakarítunk: a távolságtartás. Ne tartsuk magunkat távol a teremtett világ gondjaitól bajaitól, mert annak részeként, különösképpen is keresztényként feladatunk van! És meglátjuk, ha erre az útra lépünk, akkor az Úr maga fog útitársunkként szegődni, és nem csak gyermekeinkkel, unkáinkkal teszünk jót, de hitünk is megerősödik majd! Ámen




2. Az ember nem eladó

Nem tudom, hogy itt valaki hallott-e már a már azóta lényegében bezárt józsefvárosi piacról? […] Abban a bő tíz éves időszakban, amikor Budapesten laktam a józsefvárosi piac valóságos legenda volt. Alapvetően egy kínai piacról van szó, de szerintem egy tucat országból érkeztek árusok, hogy eladják a portékáikat. Ezek a portékák igen széles skálán mozogtak. Úgy is mondhatnám, hogy azon a józsefvárosi piacon bármit meg lehetett venni. És ezt most nem csak viccesen mondom, hanem ténylegesen! Tényleg MINDENT meg lehetett venni!
Soha nem felejtek el esetet. Edző cipőt venni mentem az egyik barátommal. Kisebb nagyobb bódék mindenütt, pont úgy, mint ha egy dokumentum filmben látnék egy délkelet ázsiai bazárt. És ahogyan ott szokás rikkancsok futottak végig időről időre valamit reklámozva. Egy ilyen rikkancs szalad el mellettünk a következőt kiabálva: „Cigaretta, fiktív számla, géppisztoly! Cigaretta, fiktív számla, géppisztoly!” És ez sem vicc. De olyan pletykák is terjengtek, hogy még tankot is lehetett venni a piac hátsó részében húzódó konténerrengetegben. Ekkor értettem meg azt a mondást, hogy „mindennek meg van az ára”. Tényleg mindennek. Ezt az amúgy is kemény mondatot az valóság még kegyetlenebbé tette, és az élőkre is kiterjesztette: Mindennek és MINDENKINEK meg van az ára.
Sajnos, hiába lett vége a rabszolgatartó társadalmaknak már vagy százötven éve, de a helyzet csupán javult és nem megoldódott. Ma is ugyanúgy világméretű probléma a rabszolgaság, vagy annak nagyon kreatív szinonimái, mint régen. Beszélhetnénk erről is, s Lutheránus Világszövetség Tizenkettedik Nagygyűlésének második témája „Az ember nem eladó” nagy részben erről is szól. De mi másról fogunk ma beszélni. Magunkról.
Mi kell egy sikeres üzlethez? Mi kell ahhoz, hogy egy jó üzlet megköttessen? […] Kell egy jó áru, kell valaki eladja és kell valaki, aki megveszi, magyarul: kereslet-kínálat. Ha valamelyik hibádzik, akkor az üzlet nem jön létre, legalábbis rendesen biztosan nem. Nézzük meg azt, hogy a mi esetünkben mi a helyzet.
Kezdjük talán a kereslettel. Annyi minden akar bennünket, annyi minden akarja rátenni a kezét az életünkre, a pénzünkre, az energiáinkra, az időnkre! Az egész világ üvöltözik mellettünk, hogy adjuk oda magunkat. „Igen, ez kell neked, ettől boldog leszel!”; „Gyere el és meglátod, hogy így lesz jó neked!”; „Vedd meg ezt és akkor minden megoldódik!” stb. És ebben a piaci hangzavarban azt sem tudjuk, hogy hova forduljunk, kiben bízhatunk meg, mi az ami tényleg jó és – legfőképpen – hova szánjam oda az „árut” (és ez a második tényező): magamat. Nem csodálkozom, hogy annyi fölösleges dolgot veszünk, annyi butaságot gondolunk, annyi mindenre pazaroljuk az időnket. De most komolyan! Ki az, aki rendet tud ebben a helyzetben tenni…?!
De ki az „eladó”? Ebben a kifacsart üzleti képben? „Természetesen én, hiszen énrólam van szó!” - mondhatnánk, és még jogos is lenne. DE! Ez ennél egy kicsit komplikáltabb! Pál ezt írja a Galata városában élő gyülekezethez: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) Ahogyan a tegnapi napon, ma is meg kell állapítanunk, hogy hívő ember különleges helyzetben van. Ugyanis nem csupán önmagáé az élete, hanem elsősorban Krisztusé. Ez nem azt jelenti, hogy nem hozok döntéseket – ó dehogynem – és azt sem jelenti, hogy dróton rángatott báb vagyok. Ellenkezőleg, hatalmas szabadságom van Krisztushoz kötve, mert nem kell kényszeredetten behódolnom a körülöttem üvöltöző világnak, ami meg akarja mondani, hogy mire van szükségem, és hogy hova kellene odaszánnom magam és javaimat. Áldott „baj” van velem, eladóval az üzletben, ugyanis nem vagyok kizárólagos tulajdonos! És igen, ez a „baj” áldott, mert a Krisztus kezében vagyok! És higgyük el, ő jobban tudja, még nálam is (aki könnyebben, vagy nehezebben de megtéveszthető vagyok), hogy hol kell lennem. És Krisztusnak nem csak a „szakértelme” van meg a dologhoz, hanem jó szándékát, igazságát és szeretetét is megmutatta azzal, hogy „önmagát adta értem”! „Nem tenném rá a fejemet!” - szoktuk mondani, ha nem vagyunk biztosak a valamiben, „Fejemet rá!” - mondjuk, ha igen. Kedves Testvérek! Krisztus nem csak mondta, de fel is áldozta magát azért, hogy mi oda kerüljünk, oda „szánódjunk”, ahova kell!
Tegnap, az első témánk, kitakarítani valónk a távolságtartás volt. Hogy ne legyünk tartózkodók a világ gondjaival-bajaival szemben. A mai kidobásra szánt dolog pedig a pocsékolás. Ne pazaroljuk el magunkat. Krisztus annyira értékesnek tartotta a testünket, a lelkünket, az időnket, az energiánkat, hogy önmagát adta halálra azért, hogy jó helyre kerüljünk. Nem csak odaát a mennyei királyságban, hanem itt a földön is!
És mi az amit mi tehetünk? Figyeljünk oda mire szánom a pénzem, az időm az energiám. Nem lehet, hogy inkább másra, másokra kellene? Lehet, hogy most egy barátomnak van szüksége rám? Lehet, hogy inkább a családommal kellene lennem? Lehet, hogy másra lenne jó az a pénz? Lehet, hogy inkább most Istenre kellene odafigyelnem? Imádkoznom? Az igéjét tanulmányoznom? Hálát adnom neki? Lehet. De úgy lesz biztos, ha a Krisztusra figyelek, ha őt, akinek élek, megkérdezem, hogy hogyan kellene! És ő meg fogja mutatni az utat egy jó helyre szánt élet felé! Ámen



3. Az üdvösség nem eladó

textus: Ef 2,4-10
4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ki az, aki szeret ajándékot kapni? […] Szerintem mindenki örül az ajándéknak. Nem véltetlen az, hogy születésnapra, névnapra, karácsonyra meg még kismillió alkalomra ajándékot adnunk és kapunk. Adunk, mert így akarjuk kifejezni a szeretetünket, a megbecsülésünket, vagy éppen a hálánkat, és kapunk, mert ránk is gondolt valaki. Persze, hogy effektíve mi az az ajándék, az már nem mindegy, de nekünk most nem célunk hasznosságról, vagy ízlésekről vitázni.
Azonban – szerintem – azt is szeretjük, amikor nem ajándékba kapunk valamit, hanem megszerzünk, vagy éppen megveszünk. Szeretjük, mert azt érezzük, hogy megdolgoztunk érte. Ha például a kertben leszüreteljük a termést, akkor azért mert munkánk van benne, dolgoztunk érte, ha pedig a boltban megvesszük, akkor meg azért, mert a pénzért, amit kifizettünk az adott dologért, megdolgoztunk. Jó érzés azt mondani, hogy „igen ezt én megérdemeltem, megdolgoztam érte”.
Na de melyiket szeretjük jobban? Jó kérdés. Attól függ – mondhatnánk, - hogy mi az a dolog, kitől kaptuk, vagy mennyibe került…
Mai, harmadik, témánk: Az üdvösség nem eladó. És bár a cím egyértelműen sugallja a megoldást, mégsem feltétlenül annyira egyértelmű a dolog. Mert vajon mit jelent ez a cím? Az, hogy az üdvösségemet nem tudom eladni, más meg nem tudja megvenni? Vagy azt, hogy én nem vehetem meg? Vagy azt, hogy nem is megszerezhető egyáltalán? Valahol mindet.
Közkeletű az a gondolat, hogy az Isten figyel bennünket és azt, hogy mit teszünk, és persze jegyzi. És ezzel ez így is van. Azonban, ebből fakadóan van egy hibás következtetés, amit a kereszténység egyszerűen nem tud kitakarítani magából. Mégpedig azt, hogy ha az Isten jegyzi, amit teszek, ha az Isten figyel, akkor nekem úgy kell tennem, ahogyan mondja, azért, hogy üdvösségem lehessen! Nagyon leegyszerűsítve: tedd a jót és mennybe jutsz. És végül is kellemesnek (is) tűnhet a tudat, hogy a végső „jóba” való bekerülésem a munkám és küzdelmeim jól megérdemelt gyümölcse, aki meg nem így tett az meg megérdemli a sorsát. Csakhogy ez egyszerűen nem így van! „ De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért […] Krisztussal […] együtt feltámasztott […] Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka”- mondja az ige. Azt állítja, hogy az üdvössége nem tőlünk van, és egy cseppet sem függ a mi teljesítményünktől, munkánktól, azaz az üdvösség nem megvásárolható, nem eladó, hanem ajándék. „A mindenit, de én szeretek megküzdeni a dolgokért! Szeretem az ajándékokat is, de az üdvösség…?” Igen az üdvösség ajándék. Nem lehet (ki)árusítani, mert nem valamiféle üzleti tranzakcióból származik („én adok jó cselekedetet, rendes viselkedek, te adsz üdvösséget”), hanem hit által kapjuk, az Krisztushoz való tartozás, az Istennel való kapcsolatból fakad, személyre szabottan!
A magam üdvösségét sem tudom megvenni az Istentől, még jó tettekkel sem. És eladni sem tudom a magamét, sem pedig megvenni. Miért? Mert csak rám és az Úrra tartozik, és mert személyre szabott ajándék. Olyan mint a cipő hiába akarnám a kislányom cipőjét magamra venni a huszonnégyes nem fog feljönni az én negyvenhatos lábamra. És fordítva ő sem tud járni az én negyvenhatos papucsomba (bár meg kell jegyeznem, hogy próbálkozik serényen). De nem megy és kész. Képzeljük el azt, hogy minden embernek egyedi (nem láb, hanem) „lélekmérete” van, és az Úr az, aki szabja rá az egyedi üdvösséget. Mástól nem kaphatod meg és nem is adhatod át másnak.
De akkor mit tehetek? Mit kell tennem? Három felé is irányulhatok.
1. Hittel belekapaszkodhatom, ebbe a ténybe. Üdvösségem van, amit ajándékba!
2. Krisztus követe lehetek abban, hogy a jó hírt, az üdvösség lehetőségét, másoknak is átadhatom.
3. Ahogyan a mai igénk befejezi: „az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Tehetem a jót, de nem azért, hogy megvásároljam vele az üdvösségemet, hanem azért mert megtapasztaltam az Isten szeretetét és tudom, hogy az ő általa kínált élet szabad, és jó lesz nekem!
Belső nagytakarítás. Sorozatunk első napján a távolságtartást takarítottuk ki, és ezzel érzékennyé tettük magunkat a világ, a természet, a teremtés gondja és baja iránt, ugyanis felelősségünk van. A második napon a pocsékolás került kidobásra. Arra fordította a figyelmünket az ige, hogy nem pazaroljuk el saját magunkat, időnket, energiáinkat, pénzünket, mert Krisztus annyira értékesnek tartott minket, hogy önmagát áldozta fel értünk.
A mai eltávolítandó dolog pedig a bizonytalanság. Miért pont a bizonytalanság? Azért, mert a Krisztusba vetett hit által kapható üdvösség a lehető legbiztosabb tény. Nem kell és nem is tudok érte megküzdeni, éppen ezért nem az én érdemem, de nem is bukhatok el, mert ha hittel befogadom Jézust a szívembe, akkor ő biztosan adja az üdvösséget. De nem csak majd, egyszer, valamikor, hanem most! Ezért, ha Krisztusé vagyok, akkor nem üdvösségem lesz, hanem üdvösségem VAN! Ezt nevezzük üdvbizonyosságnak, hogy tudom, hogy a Krisztus kezében vagyok és onnan nem lökhet ki senki és semmi!
Másrészt pedig annak a bizonytalanságát is kitakaríthatjuk, hogy vajon Isten munkatársaként én mit tehetek a másikért, a másik emberért, a családtagomért, a barátomért, a munkatársamért, a szomszédomért,… akinek nekem el elmondanom a jó hírt: Jézusban ajándék-üdvösségünk lehet! Mert bizony minden egyes hívő embernek feladata ez, nem csak a lelkésznek, a papnak, a hitoktatónak, hanem minden egyes hívő embernek. Nem kell viszont bizonytalankodnom. Olyan esetlenek a szavaim? Olyan gyengék a mondataim? Nem is tudom mit mondjak? Nem kell bizonytalankodni, a kegyelmes Isten az ő Szentlelke által az erőtlenségből erőt, a gyengéből erőset tud teremteni, akkor is, ha én akkor és ott nem úgy érzem.
Itt vannak hát, Nagyhét előtt, Isten ajándékai: távolságtartás helyett a közel lévő természet/teremtés, pocsékolás helyett az értékes ember, és bizonytalanság helyett az Istennel való békesség az üdvösségben! Készítsenek fel bennünket egy igaz Feltámadás Ünnepre! Ámen.

Megjegyzések

  1. Nagyon jóóóóóóóóóóó lett! :)
    Sok mindent tudnék írni, de inkább azt mondom, hogy:
    1. Köszönöm szépen, hogy ezt (is) elolvashattam.
    2. Esetleges folytatást (is) nagyon szívesen "fogadok". :)
    3. Ámen!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)