Belső nagytakarítás (Böjti sorozat 1-3., 2017.04.04. - 04.06.)
1. A termtés nem eladó
2. Az ember nem eladó
3. Az üdvösség nem eladó
Meghallgatnád? Klikk, és görgess lentebb!
1. A teremtés nem eladó
Mi jut eszünkbe, ha azt mondjuk természet? […] Ha elképzelnénk
egy képet, akkor mi lenne az? Mi lenne rajta? Mi nem lenne rajta? Az
én fejemben egy burjánzó erdő van, ha azt mondom természet. Fék,
bokrok, virágok, zöld, élettől duzzadó, olyan tavaszi… Hozzá
még esetleg egy patak, hegy…
Milyen érdekes, hogy nekem például, ha azt mondom természet,
soha nincs benne ember. Esetleg állatok (főleg madarak), de ember
valahogy nem. Pedig akármennyire is nem gondolunk rá, de mi is
része vagyunk a természetnek. Akkor is ha úgy tűnik az ember mára
nagyon eltávolodott tőle. Van ugyanis egy olyan része a
természetnek, ami alól senki sem bújhat ki. Nem lehet előle
elmenekülni, nem lehet megkerülni, kicselezni, legyőzni stb. Ez
pedig nem más mint a természeti törvény vagy törvények.
Ezek olyan szabályok, amelyek alól nincsen kivétel, vagy
legalábbis teljes értékű élet a szó biológiai értelmében
nincsen. Érdekes megfigyelni ezt a rendet, ahogyan mindennek és
mindenkinek szerepe van benne. Vegyük például az emberi testet,
amely csodálatosan épül fel és minden egyes sejtjének funkciója,
szerepe van és ha mind megvan, akkor teljes egész. Vagy vegyük a
fizika törvényeit. Például Arkhimédész törvénye: „Minden
vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa
kiszorított víz súlya.” Ez egy olyan dolog, ami adott, ami
mindenre és mindenkire hat. Több példát nem hozok, mert nem is
biztos, hogy tudnék, inkább nem csinálok bohócot magamból. Ezek
a törvények áthághatatlanok. Egész életünkben érezzük a
gravitációtól a hasfájásig mindenben és mindenhol.
Mégis mintha lenne olyan tapasztalat, ami ezeknek a tényeknek
ellentmond. Vannak olyan idők és helyzetek, amikor azt látjuk,
hogy ezek a törvények borulnak, vagy legalábbis sokkal
képlékenyebbek, mint ahogyan azt képzeljük. Mert történnek
olyan dolgok, események amelyek mintha felülemelkednének ezeken a
törvényeken, akár a biológiain, akár a fizikain, akár bármelyik
máson. Ez a tapasztalat pedig újra és újra arra késztette az
embert, hogy átértékelje a világról alkotott képét. Mégpedig
úgy, hogy felismerte, van a megtapasztalható, a természeti
törvényeknek alávetett világon túl még valami… Mert ha
valami, hovatovább, valaki át tudja ezeket a törvényeket lépni,
akkor az a valami, vagy valaki nagyobb mint amit el tudunk képzelni
mi, akik nem tudjuk átlépni ezt a határt.
Miért és hogyan lehet ez? - tehetjük fel a kérdést. Azért
lehet, mert már a kiindulási pontunk nem volt egészen precíz.
Természetről és természeti törvény, vagy törvényekről
beszéltünk eddig. Pedig van egy másik szó, ami talán jobb lenne
ide: teremtés. Döbbenetesen összetett rendszer a világunk, s
meggyőződésem, hogy nem csupán „természet”, hanem „teremtés”
is. Mert ez a rendszer nem tud nem feltételezni egy rendező elvet,
egy tervezőt. Fantasztikus felfedezése ez az embernek: az Isten
teremtette a világot. Nyilvánvaló, hogy senki nem volt ott
mellette, aki lejegyzetelje, vagy felvegye, hogy hogyan csinálta. Ez
a tudósok feladata, hogy kitalálják. A Biblia azonban világosan
kijelenti, hogy Isten az aki létrehozta!
Van egy mondat a Biblia teremtéssel foglalkozó részében, amely
csodálatosan összefoglalj azt: „És látta Isten, hogy minden,
amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1,31) Igen, amikor kint
vagyunk a természetben, akkor senki nem érzi azt, hogy ez rossz
lenne. Jó persze zavarhatnak a bogarak, a szúnyogok, a sár, az
angol WC hiánya…, de akkor is, egyszerűen jó! De ennek a
„jó”-ságnak csak akkor döbbenünk rá az igaz mélységére,
ha a természetet nem csak természetnek, de teremtésnek is
tekintjük. Mert „jó”-sága nem csupán összetettségéből,
természetességéből, szépségéből fakad, hanem pont abból,
hogy teremtés. Kapcsolatban van a Teremtővel, maga a Teremtő van
benne, munkálkodik benne és általa a mai napig!
Jézus azt mondja: „Senki sem jó az egy Istenen kívül.”
(Mt 10,18) Az igaz „jó”-ságát az adja meg a természetnek,
hogy az Isten alkotása és az Isten van benne, s azon keresztül is
szólítgat bennünket. „Nézd, ezt a csodát neked hoztam létre,
hogy műveld és őrizd (ld: 1Móz 2,15), és főleg azért, hogy
észrevegyél benne és általa, lásd meg azt a szeretetet, amit
irántad érzek. Azt akarom, hogy benned is én legyek, mert te is a
teremtésem része vagy!” Döbbenetes, hogy a Teremtő Isten velünk
foglalkozik. De nem „termékeiként”, vagy „befektetéseiként”
rakosgat bennünket ide, vagy oda, hanem bennünk akar lenni, sőt
gyermekeinek, hovatovább új teremtésnek akar bennünket.
Merthogy a hívő ember különös helyet foglal el teremtmények
sorában. A Biblia úgy mondja „új teremtés”, „ha valaki
Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új
jött létre.” (1Kor 5,17) - írja Pál apostol. Éppen ezért
speciális kapcsolatban van az eredeti teremtéssel, a teremtett
világgal. Részei vagyunk az Isten teremtő munkájának, de
„munkatársai” is benne. Éppen ezért a hitnek még érzékenyebbé
kell tennie bennünket a világ dolgaira, bajaira és eseményeire. A
keresztény ember nem izolálhatja magát, nem mondhatja azt, hogy
„én már egy másik valósághoz tartozom, az Isten országhoz,
ezért én nem foglalkozom ennek a világnak a dolgival”. Nem, sőt!
Isten követeként még nagyobb felelősségem van, hogy azt a
csodát, amit az Isten számunkra létrehozott óvjam, gyarapítsam
megvédjem! Éppen a hívő ember természetéből fakadóan
természetvédő, vagy inkább teremtés-védő! Mert ha az Urat
szeretjük, akkor azt is szeretjük, amit létrehozott!
Éppen ezért lehetett az, hogy a reformáció ötszázadik
évfordulóján a Lutheránus Világszövetség, az evangélikus
egyházak világszervezete, jubileumi nagygyűlésének egyik
témájául ezt a mondatot fogalmazta meg: „A teremtés nem eladó!”
Nincsen olyan ügy, nem lehet olyan érdek, vagy szempont, amely
szándékos természetrombolást indokolhatna. Nem csak azért mert,
ha így folytatjuk, akkor unkáinknak nem sok marad ebből a
bolygóból, hanem azért is mert JÓ, mert az Isten ott van benne,
és magához vonzza az embert általa.
Mit tehet én? Kérdezhetnénk. Sokat. Nekem nem feladatom most
takarékosságról, környezettudatos életmódról beszélni. De azt
elmondhatom, hogy az ember a takarékos izzótól, a szelektív
szemétgyűjtésen át, a nejlonzacskó visszautasításáig sok
mindent tehet azért, hogy az Úr teremtett világa még sokáig
tündökölhessen.
Belső nagytakarítás sorozatunk összefoglaló témája. Legyen az
első olyan dolog, amit kitakarítunk: a távolságtartás. Ne
tartsuk magunkat távol a teremtett világ gondjaitól bajaitól,
mert annak részeként, különösképpen is keresztényként
feladatunk van! És meglátjuk, ha erre az útra lépünk, akkor az
Úr maga fog útitársunkként szegődni, és nem csak
gyermekeinkkel, unkáinkkal teszünk jót, de hitünk is megerősödik
majd! Ámen
2. Az ember nem eladó
Nem tudom, hogy itt valaki
hallott-e már a már azóta lényegében bezárt józsefvárosi
piacról? […] Abban a bő tíz éves időszakban, amikor Budapesten
laktam a józsefvárosi piac valóságos legenda volt. Alapvetően
egy kínai piacról van
szó, de szerintem egy
tucat országból érkeztek árusok, hogy eladják a portékáikat.
Ezek a portékák igen széles skálán mozogtak. Úgy is mondhatnám,
hogy azon a józsefvárosi
piacon bármit meg lehetett venni. És ezt most nem csak viccesen
mondom, hanem ténylegesen! Tényleg MINDENT meg lehetett venni!
Soha nem felejtek el esetet.
Edző cipőt venni mentem az egyik barátommal. Kisebb nagyobb bódék
mindenütt, pont úgy, mint ha egy dokumentum filmben látnék egy
délkelet ázsiai bazárt.
És ahogyan ott szokás rikkancsok futottak végig időről időre
valamit reklámozva. Egy ilyen rikkancs szalad el mellettünk a
következőt kiabálva: „Cigaretta, fiktív számla, géppisztoly!
Cigaretta, fiktív számla, géppisztoly!” És ez sem vicc. De
olyan pletykák is terjengtek, hogy még tankot is lehetett venni a
piac hátsó részében húzódó konténerrengetegben. Ekkor
értettem meg azt a mondást, hogy „mindennek meg van az ára”.
Tényleg mindennek. Ezt az
amúgy is kemény mondatot
az valóság még kegyetlenebbé tette,
és az élőkre is kiterjesztette:
Mindennek és MINDENKINEK meg van az ára.
Sajnos, hiába lett vége a
rabszolgatartó társadalmaknak már vagy százötven éve, de a
helyzet csupán javult és nem megoldódott. Ma is ugyanúgy
világméretű probléma a rabszolgaság, vagy annak nagyon kreatív
szinonimái, mint régen. Beszélhetnénk erről is, s Lutheránus
Világszövetség Tizenkettedik Nagygyűlésének második témája „Az
ember nem eladó” nagy részben erről is szól. De mi másról
fogunk ma beszélni.
Magunkról.
Mi kell egy sikeres üzlethez?
Mi kell ahhoz, hogy egy jó üzlet megköttessen? […] Kell egy jó
áru, kell valaki eladja és kell valaki, aki megveszi, magyarul:
kereslet-kínálat. Ha valamelyik hibádzik, akkor az üzlet nem jön
létre, legalábbis rendesen biztosan nem. Nézzük meg azt, hogy a
mi esetünkben mi a helyzet.
Kezdjük talán a kereslettel.
Annyi minden akar bennünket, annyi minden akarja rátenni a kezét
az életünkre, a pénzünkre, az energiáinkra, az időnkre! Az
egész világ üvöltözik mellettünk, hogy adjuk oda magunkat.
„Igen, ez kell neked, ettől boldog leszel!”; „Gyere el és
meglátod, hogy így lesz jó neked!”; „Vedd meg ezt és akkor
minden megoldódik!” stb. És ebben a piaci hangzavarban azt sem
tudjuk,
hogy hova forduljunk,
kiben bízhatunk
meg, mi az ami tényleg jó és – legfőképpen – hova szánjam
oda az „árut” (és ez a második tényező): magamat. Nem
csodálkozom, hogy annyi fölösleges dolgot veszünk, annyi
butaságot gondolunk, annyi mindenre pazaroljuk az időnket. De most
komolyan! Ki az, aki rendet tud ebben a helyzetben tenni…?!
De ki az „eladó”? Ebben a
kifacsart üzleti képben?
„Természetesen én, hiszen énrólam van szó!” - mondhatnánk,
és még jogos is lenne. DE! Ez ennél egy kicsit komplikáltabb! Pál
ezt írja a Galata városában élő gyülekezethez: „Krisztussal
együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek,
hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben
élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és
önmagát adta értem.”
(Gal 2,20) Ahogyan a tegnapi napon,
ma is meg kell állapítanunk, hogy hívő ember különleges
helyzetben van. Ugyanis nem csupán önmagáé az élete, hanem
elsősorban Krisztusé. Ez nem azt jelenti, hogy nem hozok döntéseket
– ó dehogynem – és azt sem jelenti, hogy dróton rángatott báb
vagyok. Ellenkezőleg, hatalmas szabadságom van Krisztushoz kötve,
mert nem kell kényszeredetten behódolnom a körülöttem üvöltöző
világnak, ami meg akarja mondani, hogy mire van szükségem, és
hogy hova kellene odaszánnom magam és javaimat. Áldott „baj”
van velem, eladóval az üzletben, ugyanis nem vagyok kizárólagos
tulajdonos! És igen, ez a „baj” áldott, mert a Krisztus kezében
vagyok! És higgyük el, ő jobban tudja, még nálam is (aki
könnyebben, vagy nehezebben de megtéveszthető vagyok),
hogy hol kell lennem. És Krisztusnak nem csak a „szakértelme”
van meg a dologhoz, hanem jó szándékát, igazságát és
szeretetét is megmutatta azzal, hogy „önmagát
adta értem”! „Nem
tenném rá a fejemet!” - szoktuk mondani, ha nem vagyunk biztosak
a valamiben, „Fejemet rá!” - mondjuk, ha igen. Kedves Testvérek!
Krisztus nem csak mondta, de fel is áldozta magát azért, hogy mi
oda kerüljünk, oda „szánódjunk”, ahova kell!
Tegnap, az első témánk,
kitakarítani valónk a távolságtartás volt. Hogy ne legyünk
tartózkodók a világ gondjaival-bajaival szemben. A mai kidobásra
szánt dolog pedig a pocsékolás.
Ne pazaroljuk el magunkat. Krisztus annyira értékesnek tartotta a
testünket, a lelkünket, az időnket, az energiánkat, hogy önmagát
adta halálra azért, hogy jó helyre kerüljünk. Nem csak odaát a
mennyei királyságban, hanem itt a földön is!
És mi az amit mi tehetünk?
Figyeljünk oda mire szánom a pénzem, az időm az energiám. Nem
lehet, hogy inkább másra, másokra kellene? Lehet, hogy most egy
barátomnak van szüksége rám? Lehet, hogy inkább a családommal
kellene lennem? Lehet, hogy másra lenne jó az a pénz? Lehet, hogy
inkább most Istenre kellene odafigyelnem? Imádkoznom? Az igéjét
tanulmányoznom? Hálát adnom neki? Lehet. De úgy lesz biztos, ha a
Krisztusra figyelek, ha őt, akinek élek, megkérdezem, hogy hogyan
kellene! És ő meg fogja mutatni az utat egy jó helyre szánt élet
felé! Ámen
3. Az üdvösség nem eladó
textus: Ef 2,4-10
„4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért,
amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a
vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből
van üdvösségetek! – 6 és vele együtt feltámasztott, és a
mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az
eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát
irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen
kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van:
Isten ajándéka; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó
cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy
azok szerint éljünk.”
Ki az, aki szeret ajándékot kapni? […] Szerintem mindenki örül
az ajándéknak. Nem véltetlen az, hogy születésnapra, névnapra,
karácsonyra meg még kismillió alkalomra ajándékot adnunk és
kapunk. Adunk, mert így akarjuk kifejezni a szeretetünket, a
megbecsülésünket, vagy éppen a hálánkat, és kapunk, mert ránk
is gondolt valaki. Persze, hogy effektíve mi az az ajándék, az már
nem mindegy, de nekünk most nem célunk hasznosságról, vagy
ízlésekről vitázni.
Azonban – szerintem – azt is szeretjük, amikor nem ajándékba
kapunk valamit, hanem megszerzünk, vagy éppen megveszünk.
Szeretjük, mert azt érezzük, hogy megdolgoztunk érte. Ha például
a kertben leszüreteljük a termést, akkor azért mert munkánk van
benne, dolgoztunk érte, ha pedig a boltban megvesszük, akkor meg
azért, mert a pénzért, amit kifizettünk az adott dologért,
megdolgoztunk. Jó érzés azt mondani, hogy „igen ezt én
megérdemeltem, megdolgoztam érte”.
Na de melyiket szeretjük jobban? Jó kérdés. Attól függ –
mondhatnánk, - hogy mi az a dolog, kitől kaptuk, vagy mennyibe
került…
Mai, harmadik, témánk: Az üdvösség nem eladó. És bár a cím
egyértelműen sugallja a megoldást, mégsem feltétlenül annyira
egyértelmű a dolog. Mert vajon mit jelent ez a cím? Az, hogy az
üdvösségemet nem tudom eladni, más meg nem tudja megvenni? Vagy
azt, hogy én nem vehetem meg? Vagy azt, hogy nem is megszerezhető
egyáltalán? Valahol mindet.
Közkeletű az a gondolat, hogy az Isten figyel bennünket és azt,
hogy mit teszünk, és persze jegyzi. És ezzel ez így is van.
Azonban, ebből fakadóan van egy hibás következtetés, amit a
kereszténység egyszerűen nem tud kitakarítani magából. Mégpedig
azt, hogy ha az Isten jegyzi, amit teszek, ha az Isten figyel, akkor
nekem úgy kell tennem, ahogyan mondja, azért, hogy
üdvösségem lehessen! Nagyon leegyszerűsítve: tedd a jót és
mennybe jutsz. És végül is kellemesnek (is) tűnhet a tudat, hogy
a végső „jóba” való bekerülésem a munkám és küzdelmeim
jól megérdemelt gyümölcse, aki meg nem így tett az meg
megérdemli a sorsát. Csakhogy ez egyszerűen nem így van! „ De
Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért […]
Krisztussal […]
együtt feltámasztott […]
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez
nem tőletek van: Isten ajándéka”- mondja az ige. Azt
állítja, hogy az üdvössége nem tőlünk van, és egy cseppet sem
függ a mi teljesítményünktől, munkánktól, azaz az üdvösség
nem megvásárolható, nem eladó, hanem ajándék. „A mindenit, de
én szeretek megküzdeni a dolgokért! Szeretem az ajándékokat is,
de az üdvösség…?” Igen az üdvösség ajándék. Nem lehet
(ki)árusítani, mert nem valamiféle üzleti tranzakcióból
származik („én adok jó cselekedetet, rendes viselkedek, te adsz
üdvösséget”), hanem hit által kapjuk, az Krisztushoz való
tartozás, az Istennel való kapcsolatból fakad, személyre
szabottan!
A magam üdvösségét sem tudom megvenni az Istentől, még jó
tettekkel sem. És eladni sem tudom a magamét, sem pedig megvenni.
Miért? Mert csak rám és az Úrra tartozik, és mert személyre
szabott ajándék. Olyan mint a cipő hiába akarnám a kislányom
cipőjét magamra venni a huszonnégyes nem fog feljönni az én
negyvenhatos lábamra. És fordítva ő sem tud járni az én
negyvenhatos papucsomba (bár meg kell jegyeznem, hogy próbálkozik
serényen). De nem megy és kész. Képzeljük el azt, hogy minden
embernek egyedi (nem láb, hanem) „lélekmérete” van, és az Úr
az, aki szabja rá az egyedi üdvösséget. Mástól nem kaphatod meg
és nem is adhatod át másnak.
De akkor mit tehetek? Mit kell tennem? Három felé is irányulhatok.
1. Hittel belekapaszkodhatom, ebbe a ténybe. Üdvösségem van, amit
ajándékba!
2. Krisztus követe lehetek abban, hogy a jó hírt, az üdvösség
lehetőségét, másoknak is átadhatom.
3. Ahogyan a mai igénk befejezi: „az ő alkotása vagyunk,
akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket
előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”
Tehetem a jót, de nem azért, hogy megvásároljam vele az
üdvösségemet, hanem azért mert megtapasztaltam az Isten
szeretetét és tudom, hogy az ő általa kínált élet szabad, és
jó lesz nekem!
Belső nagytakarítás. Sorozatunk első napján a távolságtartást
takarítottuk ki, és ezzel érzékennyé tettük magunkat a világ,
a természet, a teremtés gondja és baja iránt, ugyanis
felelősségünk van. A második napon a pocsékolás
került kidobásra. Arra fordította a figyelmünket az ige, hogy nem
pazaroljuk el saját magunkat, időnket, energiáinkat, pénzünket,
mert Krisztus annyira értékesnek tartott minket, hogy önmagát
áldozta fel értünk.
A mai eltávolítandó dolog pedig
a bizonytalanság.
Miért pont a bizonytalanság? Azért, mert a Krisztusba vetett hit
által kapható üdvösség a lehető legbiztosabb tény. Nem kell és
nem is tudok érte megküzdeni, éppen ezért nem az én érdemem, de
nem is bukhatok el, mert ha hittel befogadom Jézust a szívembe,
akkor ő biztosan adja az üdvösséget. De nem csak majd, egyszer,
valamikor, hanem most! Ezért, ha Krisztusé vagyok, akkor nem
üdvösségem lesz, hanem üdvösségem VAN! Ezt nevezzük
üdvbizonyosságnak, hogy tudom, hogy a Krisztus kezében vagyok és
onnan nem lökhet ki senki és semmi!
Másrészt pedig annak a
bizonytalanságát is kitakaríthatjuk, hogy vajon Isten
munkatársaként én mit tehetek a másikért, a másik emberért, a
családtagomért, a barátomért, a munkatársamért, a
szomszédomért,… akinek nekem el elmondanom a jó hírt: Jézusban
ajándék-üdvösségünk lehet! Mert bizony minden egyes hívő
embernek feladata ez, nem csak a lelkésznek, a papnak, a
hitoktatónak, hanem minden egyes hívő embernek. Nem kell viszont
bizonytalankodnom. Olyan esetlenek a szavaim? Olyan gyengék a
mondataim? Nem is tudom mit mondjak? Nem kell bizonytalankodni, a
kegyelmes Isten az ő Szentlelke által az erőtlenségből erőt, a
gyengéből erőset tud teremteni, akkor is, ha én akkor és ott nem
úgy érzem.
Itt vannak hát, Nagyhét előtt,
Isten ajándékai: távolságtartás helyett a közel lévő
természet/teremtés, pocsékolás helyett az értékes ember, és
bizonytalanság helyett az Istennel való békesség az üdvösségben!
Készítsenek fel bennünket egy igaz Feltámadás Ünnepre! Ámen.
Nagyon jóóóóóóóóóóó lett! :)
VálaszTörlésSok mindent tudnék írni, de inkább azt mondom, hogy:
1. Köszönöm szépen, hogy ezt (is) elolvashattam.
2. Esetleges folytatást (is) nagyon szívesen "fogadok". :)
3. Ámen!