Holgony? (Áhítat, EHE, 2014.05.26.)

textus: Zsid 6,19-20

„Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.”

Nagyon szeretem a vízi járműveket. Legyen az bármilyen. Gyerekkoromban rengeteget kenuztunk a Tiszán, nagy túráink voltak, akár két hetesek is. Mikor pedig ösztöndíjon voltam akkor pedig lehetőségem volt tengerjárón is utazni. Fantasztikus dolog a hajózás.

Azonban bármilyen vízi alkalmatosságon is van az ember vannak olyan dolgok, amik mindegyiken közösek. És ezek közül az egyik a horgony. Tapasztalatom szerint, minden hajón van, ha más nem akkor kerítenek valami követ indulás előtt, amit rákötnek a kötélre, amivel az adott csónakot ki kell kötni. Egyszerűen kell. Tök mindegy, hogy miből van, csak „működjön”. De ahhoz, hogy betöltse a funkcióját, viszont nagyon nem mindegy, hogy hova esik, azaz, hogy mibe, hova akad bele. Homokos mederben nehezen marad meg a horgony, kövesen sokkal könnyebben. És bizony, ha nem jó helyen van a horgony, akkor nem ér semmit.

Így van ez a hitünkben, az életünkben és (vonjuk össze) a hitéletünkben is. Nem mindegy, hogy mi az a biztos pont, ahova le tudunk horgonyozni. Nem mindegy, mihez rögzítjük magunkat, miben, kiben bízunk.

Ez az ige arról tesz bizonyságot, hogy Jézus az, aki lehetővé tette azt, hogy az életünk biztosan le legyen horgonyozva. Nem véletlen, hogy már a második században az ókeresztény szarkofágra, sírokra is horgonyt festettek vagy véstek, hiszen a Krisztusba vetett reménység szimbólumaként tekintettek rá (pont a textusunk alapján).

Igénk egy mondattal teszi nyilvánvalóvá, hogy hogyan is kell ezt az egészet értenünk: „bement értünk Jézus”

1. „bement értünk Jézus”

Hova is ment be? „a kárpit mögé” - írja igénk. A kárpit volt, az a függönyszerű dolog, ami a jeruzsálemi templomban a Szentek Szentjét, a legbelsőbb helyet takarta el mindenki elől. Csak a főpap mehetett be oda, évente egyszer, hogy áldozatot mutasson be Izrael bűneiért. Ez volt a földön a „legközelebbi” hely az Istenhez.

Jézus azonban megváltoztatta ezt a helyzetet. Eljött, főpap lett, azaz (ha fizikailag nem is de lelkileg mindenképpen) bemehetett a kárpit mögé. De nem csak bement oda, hanem nyitva is hagyta. Azt olvassuk, hogy mikor Jézus meghalt a kereszten akkor „a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt” (Mt 27,51). Ezzel nyilvánvalóvá lett, hogy Jézusban már nincsenek szintek az Isten közelsége tekintetében. Bárki bármilyen közel tud kerülni – Krisztus által – az Atyához. Mindenkinek meg van a lehetősége, de ezzel együtt már semmilyen pozíció, rang, vagy akár teológiai végzettség nem jelent garanciát az Isten közelségére. Az csak személyes Krisztus-kapcsolaton keresztül működik.

2. „bement értünk Jézus”

Jézus Krisztus váltságműve nem esetleges és nem valami véletlen műve. Nem is valami általános filozófiai tétel, vagy messze lévő dolog. Értünk történt. Személy szerint. Énértem és teérted. Ezért nincsen sorban állás az Istennél, nincsen várólista, mert ő mindig ránkér, hisz értünk történt. És még csak nem is tömegként, tucat-emberként kezel bennünket az Atya, hanem egyénenként, külön személyiségként vagyunk neki fontosak.

3. „bement értünk Jézus”

Jézus. Nincs más. Bárki bármit mond, de nincsen más elehetőség mindezekre, amit eddig elmondtam, csakis Jézus által. És az nem csak egy üres frázis, hogy Jézus az út. Tényleg ő az egyetlen út az örök életre. Hisz olvashattuk, hogy ő ment be a kárpit mögé. Csakis ő tud bejuttatni oda.

*

Ha az ember hajózik, akkor nagyon meg kell gondolni hova veti a horgonyt. A hajó biztonsága múlik rajta. Hagyjuk, hogy Jézus begye kezébe és kezelje életünk horgonyát. Ámen.