Csak (prédikáció, augusztus20., ökumenikus istentisztelet, Kerta-Noszlop, 2014.08.20.)

textus: 1Krón 13,2-3

„ezt mondta Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha jónak látjátok, és ha Istenünknek, az Úrnak úgy tetszik, üzenjük meg otthon maradt testvéreinknek Izráel egész területén, meg a papoknak és a lévitáknak a legelőkkel ellátott városaikban, hogy gyűljenek ide hozzánk, és hozzuk el magunkhoz Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele.”

Ha ezt a nevet halljuk, hogy Dávid, akkor mire gondolunk? Bibliai vonatkozásban persze. […] Nekem egy másik név ugrik be szinte azonnal: Góliát. Dávid és Góliát. Lelki szemeim előtt megjelenik Dávid, mint bátor kisgyerek, aki legyőzi a nagy harcost Góliátot, akivel még egy felnőtt ember sem bírt volna el, olyan erős és hatalmas volt. Aztán – főleg keresztény emberek – úgy gondolnak Dávidra, mint aki nagy költő és zenész volt, hiszen sok zsoltárt neki tulajdonítanak. Mégis talán az egyik legnagyobb és legjobb tulajdonsága és munkája Dávidnak nem ezek voltak. Ugyanis ő elsősorban az Isten által kiválasztott király volt. Szinte minden az ő egész életében efelé nézett, erre való tekintettel történt. Dávid elsődleges feladata az uralkodás volt. A Góliáttal vívott csata, a sok ének és vers megírása mind-mind azt szolgálta, hogy ő jó király lehessen, ami szinte maradéktalanul meg is valósul.

Amikor ezeket a szavakat mondta Dávid – amit alapigében felolvastam – nagyon friss volt még királyként. Éppen hogy csak megválasztotta a nép királynak. De ez nem azt jelentette, hogy akkor most ő leül a trónra és uralkodik. Nem, meg kellett érte küzdenie. Egy csomó idegen és ellenség volt még Izrael területén, akiket le kellett győzni és persze mindig számolni kellett azzal, hogy jön valaki aki meg akarja dönteni az ő uralmát. Csakúgy mint István király idejében is. De a friss király pedig derekasan helyt állt. Éppen ezekben a napokban foglalta el Jeruzsálemet és tette meg a fővárosává, kemény harcok árán.

De valami még hiányzott. Az Istennek a jelenléte. Abban az időben a Úr ládája, vagy ismertebb nevén a Frigyláda volt az, ami garantálta az Istennek a jelenlétét és áldását. Ez hiányzott még Jeruzsálemből. Úgyhogy Dávid elhatározta, hogy elhozatja a frigyládát Jeruzsálembe. És nem csak hogy elhozatja, hanem össze is gyűjti Izrael képviselőit oda, hogy egy és egységes közösséggé váljanak. Dávid – jó uralkodóként – tudta, hogy csak így lehet kormányozni a népet, Izrael népét. Ott volt előtte a rossz példa: „hozzuk el magunkhoz Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele.” Az előző király igen csúnya véget ért, mert hallgatott az Úrra, nem az ő útján járt.

Mit üzen ma nekünk az ige Dávid szavain keresztül? Ezeket a szavakat egy király mondta a népnek. Ez egy nemzetnek szólnak. És meggyőződésem, hogy nem csak akkor, ott, Izrael népének, hanem ma nekünk keresztényeknek és magyaroknak is. Az üzenet pedig az, hogy két „dolog” kell ahhoz, hogy egy nemzet fennmaradjon, gyarapodjon és békességben éljen:

1. Az Isten közelsége és jelenléte

2. Egység és egyetértés

Kedves Testvérek! Nemzetünk egyetlen útja az lehet, ha minél többen az Istennek az útján járunk, az Istennek a jelenlétében vagyunk. Dávid ezt akkor tudta, nekünk is jól az eszünkbe kell vésnünk. Dávid, akkor, eldöntötte, hogy elhozatja a Frigyládát Jeruzsálembe, mert a ládával együtt az Isten is biztosan ott lesz. Nekünk már nincsen szükségünk a Frigyládára. Nincs szükségünk kézzel fogható garanciára az Isten jelenlétéhez és áldásához! Ugyanis nekünk már nem kötődik semmilyen mulandó anyaghoz, vagy éppen tárgyhoz az Isten vezetése. Ugyanis mindannyiunk szíveben benne lehet! Az Isten sok száz évvel Dávid után és kétezer évvel ezelőtt végleges és megmásíthatatlan biztosítékot adott arról, hogy szeret bennünket és vele lehetünk, ha akarunk. Jézus Krisztust küldte el a világba, hogy szívünkbe költözhessen. Jézus volt az, aki ösvényt vágott az Atyához és aki által üdvösségünk lehet. És nem „csak” üdvösségünk, hanem jó életünk, áldott életünk is. Nem kell hozatni semmit, nem kell elmenni sehova sem, „csak” meg kell szólítani és akkor már velünk is van, mert mindenhol ott van közel hozzánk. Az utcán, a boltban, a kertben, az úton, az házban, mindenhol…

Ez volt az első dolog: az Isten jelenléte és áldása, amely a miénk lehet, ha akarjuk. A második az egység és egyetértés. Ez egy újabb elengedhetetlen dolog, ami szükséges ahhoz, hogy egy nép egy nemzet fennmaradjon, sőt, ne csak fennmaradjon, hanem gyarapodjon is! Rengeteg a békétlenség és a széthúzás. És ez csak akkor fog radikálisan változni, hogyha Krisztust befogadja ez a nemzet, akkor lesz egység Őbenne, lesz béke őbenne.

Ebbe a munkába hív bennünket ma az ige. Legyünk mi is az Istennek eszközei arra, hogy egységet és békét teremtsen közöttünk.

De nem csak a nemzetnek, hanem a nekünk keresztényeknek különösképpen is erre van szükségünk. Legyen bármely egyházról is szó, szinte mindenhol azzal szembesülünk, hogy nemhogy többen fogadnák be Krisztust, inkább fogyóban vannak a templomos hívő emberek. Feladatunk az, hogy imádkozzunk és tegyünk a gyülekezeteink és egyházaink egységéért, mert ez lehet nem csak a fennmaradásunk, hanem a gyarapodásunk záloga is.

És tudnunk kell, hogy Isten akarata nem változik, ő közelében és egységben akarja tudni az ő népét, akik mi vagyunk! Legyen ez a mai nap egy jó kezdet, egy jó alkalom arra, hogy az Isten változatlan akarata újjá teremtsen bennünket, egyházainkat, nemzetünket.

Ámen