Merre van az arra? (prédikáció, Somlószőlős-Somlóvecse, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2014.08.24.)

textus: Jn 8,21-30

„Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de meghaltok bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Erre ezt mondták a zsidók: Csak nem akarja megölni magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek? Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok. Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. Megkérdezték tehát tőle: Ki vagy te? Jézus így válaszolt nekik: Az, akinek kezdettől fogva mondom magamat. Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam. Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik. Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves. Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.”

Az utóbbi időben lekezdtek érdekelni a térképek, meg úgy egyáltalában a tájékozódás. Mindig is valahol misztikus dolognak tartottam azt, hogy valaki megtalálja a helyét, hogy hol van éppen és ahhoz képest egy másik pontba el tud jutni, magyarul tájékozódik. Ahhoz, hogy akár ismeretlen terepen is el tudjunk jutni egy pontból a másikba több dolog is szükségeltetik. Szükségünk van egy térképre, ami az adott területet ábrázolja, annak tereptárgyaival és tulajdonságaival együtt. Aztán kell egy iránytű, vagy tájoló, hogy meg tudjuk határozni, hogy merre van az arra, mely irányba kell mennünk. És nem utolsósorban szükség van a tudásra is, hogy ezeket tudjuk használni. Ezek nélkül teljesen elveszettek lennénk és nem fogalmunk sem lenne, hogy merre van a helyes irány ismeretlen terepen.

Így van ez, kedves testvérek, az élet dolgaival és a hit dolgaival is. Szükség van olyan eszközökre, amelyekkel el tudunk tájékozódni. Nem lehet az élet minden egyes szeletét és percét tökéletesen ismerni, vagy éppen tökéletesen felkészülni rá. Mert bizony az életben is vannak „tereptárgyak”, buktatók, veszélyek és ismeretlen utak is. Ugyanez a helyzet a hittel kapcsolatban is. Senki nem mondhatja azt, hogy ő már minden tud az Istennel kapcsolatban, neki már nem tudnak újat mondani, újat mutatni. Hála Istennek azonban a élet és a hit dolgaihoz tartozó tájékozódó eszközök ugyanazok. Ha nem így lenne, akkor már annyi mindennel kellene megpakolnunk magunkat, hogy már az is kétséges lenne, hogy elbírnánk-e, élet lenne-e az.

Térkép és iránytű, e kettőre van szükségünk. Persze nem azokra, amiket a tájékozódáshoz használunk, hanem ezek lelki megfelelőire. Ez a két dolog pedig a hit és Szentírás, a Biblia. A hit a mi iránytűnk, ami megmutatja az irányt. Pontosabban maga az Isten, a Szentlelke által, mutatja a helyes irány, amit a mi hitünk tud meghallani és követni. A Biblia pedig a térkép, amely eligazít bennünket, hogy mi is az a terület amin járunk, és hogy (nagyjából) milyen tereptárgyakkal találkozunk életünk során.

Persze ezek nem receptek, nem kaphatunk mindenre választ. De az Istennek tetszett, hogy ezeken keresztül vezéreljen minket, és csakis ezeken keresztül.

Jézus ezt mondja: „ahova én megyek, oda ti nem jöhettek”. Meglepő ez a mondat. Nem lehet Jézust követni? Nem járható az út, amit ő mutat? Talán már az élet beszántotta az utolsó dűlőutat is, ami még megmaradt annak a pár embernek, akik Jézust akarják követni? Nem, nem erről van szó. Jézus nem azért mondta, hogy „ahova én megyek, oda ti nem jöhettek”, mert nem járható az ő útja, hanem azért, mert a hallgatóságának nem volt meg az a két eszköz, amivel ezt meg tudták volna tenni. Nem volt iránytűjük, azaz hitük és nem volt térképük, azaz nem értették az Írásokat és nem hallgattak az igékre, amiket Jézus mondott nekik! Ezek nélkül pedig nem lehet követni Jézust.

Kedves testvérek, a Jézusban való hit nem természetes és nem magától értődő, hanem valami különleges dolog. Jézus követése, pedig még ennél is összetettebb, de erről a múlt héten beszéltem. A lényeg midig az, hogy minek-kinek tartjuk Jézust? „Ki vagy te?” - teszik fel a kérdést a farizeusok és az írástudók. Minden rossz tulajdonságuk ellenére, azért volt bennük annyi bölcsesség, hogy kitalálják a legfontosabb kérdést: „Ki vagy te?” Mert, a legfontosabb mindig az, hogy mi minek tartjuk Jézust. Kicsoda ő nekünk? Egy példakép? Egy forradalmár? Egy történelmi alak? Egy eszmény? Az a valaki, aki megmondta, hogy mit szabad meg mit nem? Sokan ezt mondják, „hiszek én magam módján”. Hát, testvérek, olyan nincs. Nem hihetek a magam módján, mert a hit nem az én munkám eredménye, nem én csináltam és elő sem idézhetem. A hit Jézus ajándéka. Ezért vagy hiszek az „Jézus módján”, vagy sehogy!

És mit mond magáról Jézus erre a kérdésre, hogy „Ki vagy te?”? Mi a válasz? Ezeket az információkat tudjuk összeszedni a textusból: „Az vagyok, akinek kezdettől fogva mondom magamat [az] Emberfia [...] én vagyok” Amit itt, ebben a szakaszban megtudunk Jézusról az az, hogy ő őszinte. Nem váltogatja a szerepeit csak azért hogy sikeresebb legyen, hanem ő végig kitartott amellett, amit kezdettől fogva mondott. Ez pedig két nagyon fontos dolog: az „Emberfia” és „én vagyok”. Mit jelent ez, hogy „Emberfia”, hiszen mindannyian embertől születtünk, így mi is „emberfia/lánya” vagyunk? Amikor az Isten megteremtette a világot, akkor az egész emberiségnek szánta, aztán úgy tartotta jónak, hogy kiválasszon egy népet, akiket különösképpen is vezérel, Izrael népét. Erről olvashatunk az Ószövetségnek a lapjain. Aztán Jézusban pedig az Isten újra kitágította, kiszélesítette a választottaknak, az ő kiválasztottainak a csoportját, halmazát (újra) az egész emberiségre. Jézus mindenkiért, minden emberért jött el és halt meg és támadt fel, ezért ő az Emberfia! Nem volt ez a kifejezés ismeretlen akkoriban. Sok ószövetségi próféta használta ez a kifejezést, de Jézus egy egészen más értelmet adott neki. Most már tudjuk, hogy Jézus értünk emberekért jött, minden emberért.

De lényeges az is, hogy ezt mondta: „én vagyok”. Ugyanis ezt kimondani, hogy „én vagyok”, vagy kicsit furcsábban, de érthetőbben: „a vagyok vagyok”, „én vagyok a vagyok”, csak Istennek lehetséges. Isten így mutatkozott be Mózesnek, mielőtt kivezette Izraelt Egyiptomból, és Jézus így mutatkozott be a farizeusoknak és most nekünk is: „a vagyok vagyok”, azaz „olyas valaki vagyok, akit nem érint az idő, mert nincs kezdetem és nincsen végem, az örök jelen vagyok”. Azaz Isten.

Így van, kedves testvérek, Jézus őszinte velünk, nem hazudik soha és ő azt mondja, hogy mindannyiunkért jött Emberfiaként, asszonytól születettként, és Isten ő, akinek korlátlan hatalma van.

Hát ennél jobb hírt nem nagyon tudunk kapni. Az emberré lett Isten viseli a gondunkat, az emberré lett Istent követhetjük mi. Egy olyan Istent, aki nem átallotta feláldozni magát értünk, csakhogy odafigyeljünk rá, hogy „hé ember, látod ennyire szeretlek”! Hiszen minden efelé a megváltó munka felé mutat. Jézus is mondja ebben a szakaszban: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok” „Felemelitek”: Az Emberfia, a földi világ síkja és az „én vagyok” a isteni világ síkja, így ér össze a keresztben. Ami nem csupán egy szimbólum, vagy egy történelmi esemény, hanem mindannyiunk egyetlen esélye az Isten felé, az életre, és a maga szörnyűségében és véres voltában is a legjobb dolog ami történhetett velünk!

Jézus a kereszt által nyújtja nekünk az iránytűt és a térképet, amely nem csak hogy hozzá vezet, hanem ki is vezet a bűnből és a halálból. Nyilvánvalóan nem leszünk tőle tökéletesek, de szabadok igen. Szabadon tájékozódhatunk és szabadon haladhatunk az ő útján, amely nem egyszerű, de már megvan a Vezető és helyes irány.