A pipacsok evangéliuma - 1Móz 1,26-28.31

 textus: 1Móz 1,26-28.31

“26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. 27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!

[...] 31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”

Mi a kedvenc virágotok? Vagy legalábbis olyan, amit szerettek? [...] Felnőttek és gyerekek egyaránt válaszolhatnak. Én nagyon szeretem a hóvirágot például. Két kislányom van, az egyik már nem is olyan kicsi, mert 11 éves. A kisebbik lányom viszont tényleg kicsi még, képzeljétek 3 és fél éves. Neki az egyik nagy kedvence a pipacs. Tudjátok, hogy néz ki a pipacs? [...] Láttatok már pipacsot? Mostanában, a napokban láttatok pipacsot? [...] Képzeljétek, amikor múlt vasárnap mentünk templomba autóval, akkor a kislányom többször is felkiáltott, “Nézzétek milyen szépen virágzik a pipacs!” És együtt örültünk ennek, hogy milyen szépet teremtett az Isten a számunkra. De jó!

Ki tudja, hogy mikor kell virágoznia a pipacsnak? [...] Május vége június eleje. Ez azt jelenti, hogy ha mi a múlt héten már láttuk (de különben már előtt is) akkor a pipacs egy hónappal hamarabb virágzik, mint kellene neki. Szóval nagyon örülünk a pipacsnak, mert nagyon szép, az Isten alkotó szeretete látszik benne, de valami difi van… Az ember nem vigyázott arra a szép világra, amelyet az Isten teremtett a számára, ezért változik az időjárás, a klíma, nagyon-nagyon meleg volt, és ezért a pipacs jóval hamarabb virágozni kezdett. 

Nagyon furcsa, hogy április közepéig még fűteni kellett, aztán hirtelen olyan meleg lett, hogy a tetőtéri lakásunkban majdnem be kellett kapcsolni a klímát… Jó a meleg, de…

És valahogy mindennel így van, ha körbenézünk. A Biblia azt mondja ma nekünk, hogy “látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” Szuper az egész világ, de… valami mégsem stimmel, és nem csak a pipaccsal, meg a időjárással.

A mai szakaszunkban a teremtéstörténetről olvashattunk. Több évszázadon keresztül vitatkoztak a tudósok és az egyház arról, hogy vajon kinek van igaza a világ létrejöttével kapcsolatban. Vajon az Isten teremtette a világot vagy pedig ősrobbanás, meg ilyesmik történtek? Ma már sokan, köztük én is úgy gondolom, hogy ez egy meddő vita. Szereptévesztésben volt az egyház, és a tudósok is. Hiszen bár ugyanarról az eseményről - a világ keletkezéséről beszélünk - nem nem ugyanabból a szemszögből, és nem ugyanarra a kérdésre vannak válaszaink. Amíg ugyanis a természettudomány arra keresi a választ, hogy “hogyan” keletkezett a világ, addig a biblia arról tesz tanúbizonyságot, hogy mindezt “ki tette”! Így hát bátran vallhatjuk azt, hogy az Isten teremtette ezt a világot, és a tudósokra meg bízzuk rá, hogy felfedezzék és kitalálják, hogy ezt hogyan tette! Lehet, hogy pont ősrobbanással, de ez nem az én szakmám.

De akkor miről beszél nekünk a teremtéstörténet? Azt mondtuk, hogy “ki” kérdésre keresi választ. Tehát a teremtéstörténet nem helyszíni tudósítás a teremtésről, hanem személyekről és kapcsolatokról beszél. Arról, hogy ki az Isten, ki az ember és hogy az Isten és ember milyen kapcsolatban van egymással és az egész világgal. “És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” írja a Biblia és igaza van. És szerintem ezzel egyet tudunk érteni. De, emellett, mindannyian érezzük, hogy mégsem olyan jó. Hogy mindig van egy de. Mint a pipacsnál. 

Hogy ez miért van, arra egy fejezettel később kapjuk meg a választ. A “de” maga az ember. A Biblia arról is tudósít minket, hogy a baj azzal kezdődött, hogy az ember elutasította azt a kapcsolatot, amire az Isten megteremtette. Inkább másra hallgatott, és ezzel megtört az a bizonyos sok-sok “jó”, amit az ember az Istennel való kapcsolatban maradéktalanul megélhetett volna, és lett egy csomó “de”. Ezt az eltört állapotot nevezzük bűnnek.

Ma Jubilate azaz az öröm vasárnapja van. A mai nap zsoltára így hangzik: “Ujjongj Istennek egész föld!” (Zsoltárok 66,1) De ha az igaz, amit eddig mondtam, akkor most mégis minek örüljünk?!  Nyilván nem annak örülünk, hogy mindig van egy “de”, hanem annak örülünk, hogy az ember rossz döntésénél és sok-sok rossz útjánál sokkal nagyobb az Isten hatalma,... és nem csak hatalma, de a szeretete is! És ez nagyon fontos! Mert önmagában a hatalom még nem feltételez jó indulatot vagy szándékot, de a szeretet viszont igen. Márpedig az Isten olyannyira szeret bennünket, hogy mindent odaadna értünk. Sőt, pontosítanom kell: mindent odaadott értünk.

Van-e közöttünk aki első osztályos és evangélikus hittanra jár? [...] Ha így van, akkor nem is olyan rég kellett tanulnotok azt a bibliai szakaszt, amit “dióhéj evangéliumnak” nevezünk. Tudjátok, amikor az egyik oldalon a sötét hegyoldal van, a másikon meg meg kell fejteni a feladványokat, hogy megkapjátok a mondatot. Hogyan is hangzik ez? “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

És, mivel már húsvét után vagyunk azt is tudjuk, hogyan lehetséges a dolgokat helyreállítani. Hogy miként lehetséges, hogy ember és Isten újra egymásra találjon, szeretetben, amelynek eredményeképpen az emberek egymáshoz való viszonya, sőt még az embereknek a természethez, a teremtett világhoz való hozzáállása is megváltozhat! Ez pedig nem más más mint a feltámadás. Az, hogy bár Krisztust elfogták, ok nélkül elítélték, és ő meghalt, de a halál őt nem tarthatta fogva, hanem feltámadt, és ma is közöttünk van. Persze nem megfogható, megtapintható módon, de itt van, most is itt van, és örül nekünk!

“Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) - írja Pál apostol. Mert mit is jelent a feltámadás nekünk? Új életet, új teremtést. Nem abban az értelemben - legalábbis még most nem - hogy ki kellene szállni ebből a világból, hanem abban az értelemben, hogy Krisztus által úgy meg tudunk változni, hogy az már új életnek, új teremtésnek tekinthető. Mert, aki találkozik Jézussal, az nem maradhat ugyanaz! Aki találkozik Jézussal annak olyan békéje, olyan ereje, olyan bátorsága és öröme lehet, amely amúgy nem lenne lehetséges! Számos helyen olvasunk erről a Bibliában, de amióta van egyház (azaz a közösség Krisztusban), azóta sokmillió ember élte meg ezt!

És tulajdonképpen ezt jelenti a képmás-ságunk! Képmás, mint aki arra mutat, akinek a képmása. A Krisztus követésben lehetünk igazi képmások, akik az Úrra tudunk mutatni, hiszen maga Krisztus jelenik meg az életünkben. 

És akkor egyre kisebb lesz az a bizonyos “de”. Minél inkább képmások vagyunk, annál kisebb a “de” az életünkben, és minél többen vagyunk képmások, annál kevesebb a de a világban.

“Ott a pipacs, milyen szép, de…” A tudósok el tudják mondani, hogy miért olyan a pipacs amilyen, hogy milyen törzsbe, fajba, meg kitudja mibe tartozik, mik a tulajdonságai,... és hogy hogyan lehetséges az, hogy egy hónappal hamarabb virágzik, mint kéne. Hívő emberként pedig el tudjuk mondani, hogy a pipacsban is az Isten végtelen szeretete és kreativitása jelenik meg, és hogy ezt a nagy adományt, amit a világunk jelent, az őtőle kapott szerettel tudjuk igazán megvédeni, ahogyan ő ezzel meg is bízott bennünket!