Miért mindennapi a kenyér? - Mt 6,11

textus: Mt 6,11

“mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”

Amíg egyetemista voltam, végig dolgoztam az egyetem mellett. Sokféle munkát végeztem, de az egyik legnagyobb hatású munka a szórólapozás volt. Abban az időben jött be, a mára jóformán eltűnt szórólapozási forma, a piros lámpánál autósoknak osztogatás. Anno ez egy új és egy pár évig nagyon jól menő munka volt. Mondjuk azért nem volt egyszerű. Vagy megfagysz, vagy megázol, vagy megsülsz az aszfalton árnyék nélkül, és darabra kapod a pénzt. Ja, és a műszak végén feketét fújsz az orrodból a szmog miatt… De legalább nem fizetett rosszul és sok-sok tanulsága volt. 

Amikor osztod a szórólapot, akkor többféle kapcsolódás, interakció történik. A téged megbízó ajánl valamit annak, akinek nyújták a szórólapot. De mindezt rajtad keresztül teszi. És mivel neked ez munkád, ezért te is kapcsolódsz a illetőhöz a szórólapon keresztül. De ebben a párhuzamos interakcióban valójában te is kérsz, hiszen ha elveszi az illető a szórólapot a kezedből, akkor azzal te keresel pénzt, ha nem akkor pedig nem. Aki meg van kínálva, az elfogadhatja a szórólapot, így neked ad, és utána eldöntheti, hogy milyen választ ad a megbízónak, a szórólap tartalma alapján. Ésatöbbi. 

Sok mindent tanultam ezalatt az idő alatt, de talán a legfontosabb - és ami összefügg a mai textusunkkal - az, hogy megtanultam kérni és elfogadni. Elfogadni az elutasítást, a visszautasítást is.

A mai szakaszunk - nem árulok el titkot - a Miatyánk egy sora. Mégpedig - szerintem - az egyik legfontosabb. Bár megtanultuk, tudjuk, de nem tudom, hogy belegondoltunk-e már, hogy mit jelent az, hogy a Miatyánk nagyrészt kérésekből áll? Azt jelenti, hogy az Isten szívesen fogadja a kéréseinket, kérhetünk bátran tőle. Mert olyan nagyon sokszor nem akarunk, merünk, tudunk kérni… Miért olyan nehéz kérni? Mert félünk attól, hogy nem lehet meg az, amit kérünk, és végső soron attól félünk leginkább, hogy visszautasítanak bennünket. Szórólap, szórólap, szórólap… Nem, nem, nem… Újabb és újabb kör. Vajon az Isten, hogy áll hozzám?

Három nagyon fontos információ, és ennek mentén mély tanulság van ebben az egy igeversben. Ezt hozom elétek ma röviden.

1. Ha megnézitek a Miatyánk hét kérését (név megszentelése, ország, akarat, mindennapi kenyér, bűnbocsánat, kísértés elkerülése, a gonosztól ellen való védelem), akkor ez, a “mindennapi kenyér” az, amely az alapvető testi és egyéb szükségleteinkre reagál. Ahogyan Luther megfogalmazta a Kiskátéban: “minden, ami test és élet fenntartására és táplálására szolgál”. Milyen megerősítő az a tudat, hogy az Isten nemcsak hogy potenciálisan reagál a szükségeletinkre, vágyainkra, hanem még “utasításba is kaptuk”, hogy kérjük ezeket! Mennyire élő ez a dolog!

2. Nézzük csak meg az első és az utolsó szót. “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” Mindennap és ma. Ez az a sora a Miatyánknak, amely az imádság naponkénti jellegét, magyarul a rendszerességet fejezi ki. Tehát ebben a kérésben nem csupán a szükségeletinkere történik reflexió és az ennek mentén való kérésre buzdítás, hanem ennél még több is. 

Hiszen mondhatnánk azt is, hogy “Istenünk add meg mindazt amire szükségem van ezen a héten… vagy ebben a hónapban… Vagy tudod mit! Innentől kezdve mindig!” Nem, nem erről van szó, hanem naponként a mindennapit. Nagyon rezonál ez a lelkület a pusztai vándorlás mannás történetére (2Móz 16,16-21), ahol is minden nap a napi adagot lehetett csak felszedni az Isten gondoskodó szeretetét jelentő mannából. Ahogyan abban az esetben is mondhatta volna Isten azt, hogy “Na, jó. Szedjetek egy hétre, vagy egy hónapra valót.”, úgy itt is mondhatta volna Jézus, hogy “Oké, kérjetek előre egy havi adagot.” De mégsem így történt. Miért? Azért, mert itt a kapcsolatról van szó. Nem csak a kérés-kapás interakciójáról, hanem arról, hogy az Isten nem egy automata akar lenni a számunkra, hanem élő valóság! Élő Úr, akivel kapcsolatba lehet és kell is kerülni. Nem csak szórványosan, vagy távkapcsolatba, hanem napi, szoros kapcsolatba.

És milyen sokatmondó és csodálatos az, hogy Jézus az Istennel való kapcsolódás mikéntjét ebbe, a szükségeletinket tiszteletben tartó kérésbe ágyazta bele. Nem valami magasröptű - ne adj’ Isten filozófiai - okfejtés, hanem a Maslow piramis legalja! Annyira szeretem, amikor magasság és anyaföld ennyire összeér a teológiában!

3. És a harmadik nagyon fontos aspektus - amit amúgy én a Miatyánkkal kapcsolatban, úgy általában is mindig el szoktam mondani, az a “mi”. Mármint, hogy T/1. Hogy ez a kérés, és a mindennapi kenyér sem értelmezhető szólóban, csakis együtt, csakis egymásért. Mi.

Ennek kapcsán szeretnék nektek három relatíve hosszabb részletet felolvasni, Leonardo Boff dél-amerikai ferences szerzetes Miatyánk kommentárjából.