Abnormális dicsőítés - "Szól a Szentírás" sorozat 2. (Evangelizáció; EHE; 2013.11.27)

textus: Apcsel 16, 16-34

I.

Valahogyan üldöz az Apostolok Cselekedeteinek könyve (Apcsel). Nem tudom, hogyan, de mindig megtalál. Újra és újra elém kerül mindenfajta alkalmakkor. De nem bánom, mert ez az egyetlen olyan könyv a Szentírásban, ahol olyan konkrét, elő-egyenben zajló történeteket olvashatunk, amelyek a Krisztus utáni egyházban történtek. A Krisztus utániban és mégis a Krisztusiban, hiszen (ahogyan azt mindig mondani szoktam) az Apcsel eredeti címe Praxeisz, azaz Cselekedetek. Mert nem a tanítványok cselekednek, hanem a Feltámadott Krisztus!

"16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. ¹⁷Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” ¹⁸Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle. ¹⁹Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. ²⁰Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. ²¹Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” ²²Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. ²³Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. ²⁴Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. ²⁵Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. ²⁶Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. ²⁷Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. ²⁸Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” ²⁹Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; ³⁰majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: ³¹„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” ³²Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. ³³Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. ³⁴Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben." 

Mert nem a tanítványok cselekednek, hanem a Feltámadott Krisztus! Így van ez ebben a történetben is, amely egy igen tömény szakasz. Első hallásra (olvasásra) nem is igazán lehet eldönteni, hogy ez milyen történet: gyógyítás, ördögűzés, missziós, evangelizációs, szenvedős, martűriás... Ahhoz, hogy egyáltalán be tudjuk határolni, hogy mivel is fogunk ma foglalkozni tudnunk kellene, hogy minek kezeljük ezt a sztorit. Mert ha gyógyítás, akkor arra kell fókuszálnunk, hogy milyen az egészséges. Egy jó kiállású evangelizációnak pont ideális lenne. Ha viszont ördögűzés, akkor a szabadságra fókuszálunk, a bűnöktől való szabadulásra. Ha missziós, akkor a Szentlélek tüzére fókuszálunk, vagy még inkább a Szentlélek tüzét fogjuk fókuszálni magunkba... El kell árulnom nektek, hogy ez a történet mindezekről szól, és én ezekről mind-mind beszélni fogok, jó hosszan... :)

No, viccet félretéve, tényleg mindről fogok beszélni, de valami össze fogja fogni és helyes mederben tartani ezt a sok-sok témát: ez pedig a kegyelem. És így reménységünk van arra, hogy engem és az időt is szinkronba ill. kordában tartja majd... :)

Nos, most már tényleg nincs több vicc. Vágjunk bele. Hol is vagyunk most, Filippiben, ahova a levél is szól, persze később, Európában. Ez utóbbi információ igencsak fontos, hiszen Pál (és az evangélium) most jár először Európában (Apcsel 16,6-10). A Lélek egy álmon keresztül indítja Pált, hogy ne csak Ázsiában, hanem Európában is hangozzon az ige. Ennek eredményeképpen ülünk mi ma most itt. Ez volt Pál második missziói útja.

*

II.

Nézzük meg az első részét a történetnek: „¹⁶Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. ¹⁷Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” ¹⁸Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle.” Nagyon erős indítás, hiszen már egy ígéretnek e beteljesülését látjuk itt: János első levelében azt olvashatjuk, hogy Jézus azért jött, hogy lerontsa az ördög munkáit (1Jn 3,8), ez meg is valósul itt, másik pedig, hogy Jézus azt ígérte, hogy a tanítványai gyógyítanak, ördögöt űznek, csodák történnek majd (Mk 16,14kk), ez is megvalósult itt. Kedves testvérek, mielőtt bármi is történne Jézus már cselekszik! De menjünk sorban. Pálék az utcán mennek és rájuk „támad” egy lány, akiben jövendőmondó lélek van. Ez nagy profitot termel a lány gazdáinak. Elkezd kiabálni „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” De Pál megelégeli és kiűzi belőle azt a lelket.

Három súlypontot emelnék ki ebből a pár versből, már egy kicsit szélesebb perspektívába helyezve:

1. A bűn profitot termel

Azt hiszem ezzel nem akar senki sem vitatkozni. A bűn profitál. Láthatjuk ezt a mai Magyarországon is, de nem volt ez másképpen több ezer évvel ezelőtt sem. „Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen.” (Zsolt 73,12) – írja a zsoltáros. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy a bűnös mindig rosszul jár, mert nem így van. Súlyos ezt kimondani, de így van. Attól hogy valaki bűnös még nem biztos hogy bűnhődik, és az hogy valaki igaz, az nem jelenti azt, hogy jó dolga van folyamatosan. Éppen ezért olyan nehéz letenni a bűneinket, mert termelik a profitot ezerrel, és mint tudjuk, az ember nem szívesen válik meg a profitól.

2. Pál pedig nem igazán akar foglalkozni a dologgal.

De mivel már napok óta nagyon ciki, hogy ez a lány ott üvöltözik mellettük ráparancsol a jövendőmondó lélekre: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” Ezelőtt azt olvashatjuk, hogy Pált nagyon „bosszantotta” a dolog. Nos a kifejezés, ami itt van a „diaponeomáj”, nem egészen ezt jelenti. Hanem: teljesen elvégez egy feladatot, erőlködik, igyekszik, elbánik a fájdalommal, nyugtalan, elégedetlen, sértődött, izgatott. Nyilván a legtöbbje a szövegkörnyezet miatt nem releváns, de találtam egy ideillőt a jelentések között: „erőlködik”! Pál nem az a henyélő Pató Pál úr-fajta ember. Miért várt napokat, hogy megszabadítsa azt a szegény lányt. Talán mert újra rá kellett döbbennie arra, hogy...

3. Jézus neve a kulcs.

„Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” Jézus Krisztus nevében. Nem máséban, nem a más erejéből, hanem az övéből. Csak Jézus neve az, ami által gyógyulni, szabadulni lehet. Pál hiába erőlködött napokig, csak Jézus neve tudta megoldani a helyzetet. Az ember annyiféleképpen próbál ragaszkodni a bűneihez. Még az igazságot is hajlandó szétkürtölni a világba. Igen, jól halottad az igazságot: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” - kiabálja a megszállt lány. És ez az igazság. És ezt az igazsággal megtámogatott bűnőrzést csak egy dolog tudja feloldani, megbontani és a lelket megtisztítani: a kegyelem Jézus nevében. Sola Gratiae

*

III.

De menjünk tovább: „¹⁹Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. ²⁰Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. ²¹Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” ²²Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. ²³Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. ²⁴Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.”

Bizony-bizony az ilyen gyógyításoknak, szabadulásoknak következménye van és nem csak pozitív, hanem sokszor negatív is. Pál meggyógyítja a lányt és ezért igen csak csúnya bánásmódban részesülnek. Miért? Azért mert megszűnt a profit, amit a bűn hozott és lány gazdái igencsak felmérgesedtek. Nem teketóriáznak, nincsen magán megbeszélés, peren kívüli egyezkedés, egyből a főtérre cibálják őket. És rögtön meg is vádolják őket:

1. „felforgatják a várost”:

Ez persze nem egészen van így, hiszen egy gyógyulás miatt nem dől romba egy város; de mégis így van, mert pont azzal forgatják fel a várost, hogy középre állítják őket a főtéren, az elöljárók előtt. Ha eddig nem is tudta az egész város, hogy a lány meggyógyult, hát akkor most mindenki megtudta! És azt is, hogy nem valami utazó vajákosokról van szó, hanem a dolgok itt Jézus Krisztus nevében történnek. És ha eddig nem lett volna mindenki kíváncsi, hogy ki az a Jézus, hát most lesz! De bizony ennek nem mindenki örül. Ez a megtéréssel is így van. Sokakban ellenérzést kelt, hogy ha te kegyelemből Jézus neve által új életben jársz, akkor azt sokan idiotizmusnak, gyengeelméjűségnek, agymosásnak, vagy pedig egyszerűen marhaságnak tartják. Örömmel tapasztalom azonban, hogy ez egyre kevésbé van így, egyre többen érdeklődnek és figyelnek ránk, („Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” Róm 8,19) Úgy érzem, hogy ez az ige a szemem láttára teljesedik be! […] De nem legyenek illúzióink, mindig vannak olyanok szép számmal, akiknek nem tetszik, hogy te másképpen gondolkodsz és Jézushoz tartozol. Mert bizony a Jézushoz tartozás, a követés felforgatja a környezetét így, vagy úgy, de mindig.

2. „nem szabad”:

A másik vád meg egyszerűen hazugság: „Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” - kérdés persze, hogy mit jelent az, hogy római, de mivel Pál is római állampolgár volt, amire itt történet után is hivatkozik, mikor suttyomban akarják elbocsátani őket (37.v.) mert tényleg nem követtek el semmi vétek.

És ez alapján a féligazság és hazugság alapján Pálék börtönbe kerülnek.

IV.

Nem tudom, hogy kicsoda járt már börtönben. Hihetetlenül megváltoztatja az embert a börtön. És nem ritka, hogy az ember bekattan. Ha más nem, akkor gondoljunk csak Keresztelő Jánosra, megkereszteli Jézust, „Íme az Isten báránya”, majd börtönbe kerül és követeket küld Jézushoz, hogy ő e a Messiás (Lk 3,20; Lk 7,18)! Teljesen értelmetlen. De Pálék, még a börtönhöz képest is abnormálisan viselkednek. „²⁵Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.” Az imádságot még értjük, de hogy dicsérték az Istent? Mi végre? Ne legyünk képmutatók, és ne mondjuk azt szenteskedve, hogy „mert ilyen szentek voltak”. Valljuk be, hogy ez teljesen abnormális, hogy valaki énekel a börtönben, azért mert becsukták! Ráadásul ártatlanul. Ez az anomális lesz a mai középpontunk, de majd a történet tárgyalása után beszélek róla bővebben. Tehát, az abnormális tettek után, abnormális történések. „²⁶Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.” Csoda történik. Földrengés és megrendül minden, kinyílik minden ajtó, lehullanak a bilincsek. Pálék kiszabadulnak.

V.

Így folytatódik a történetünk: „²⁷Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. ²⁸Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” ²⁹Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; ³⁰majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: ³¹„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”” És most amikor már kezdenek rendeződni a dolgok, és az Isten is beleszól a szituációba, akkor Pálék még mindig abnormálisan viselkednek. Nem menekülnek el! Hát, gondoljunk bele: igazságtalanul tartanak bezárva, és az Jézus megszabadít minket. Én futnék. De az Isten Lelke másra indította az apostolokat, mert más terve volt. A csoda nem azért történt, mert Páléknak meg kell szabadulni – ezt már tudjuk, hiszen amúgy is elengedik őket – a csoda másvalaki miatt történt. Mégpedig a római börtönőr miatt. Az ő megtérésének és a filippi gyülekezet megalapítása miatt. Csodálatos a történet, ha Pálék megszöknek, akkor a börtönőr meghal. Valljuk be, nem is gondoltunk volna szerencsétlenre, ha így történt volna. A végzetes hibának végzetes következménye kellett hogy legyen, az akkori szokás szerint, bár még ma is látunk erre példát, pl. Japánban. De Isten nem csak Pálékat akarta megmenteni, hanem a smasszert is! „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Egyszerűen gyönyörű ez a mondat! Ugyanis itt az üdvösség szava van a „szodzó”, amely elsődleges jelentése a szabadulás. A börtönőr, aki valószínűleg hallotta már Pálékat, akinek őriznie kellett volna, hogy ne szökjenek meg, és aki annyira kötelességtudó, hogy öngyilkos akar lenni a vélt hibája miatt... A börtönőr, aki igazán tudja, hogy mi a rabság és mi a szabadság, ez a börtönőr kérdezi Pálékat: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy megszabaduljak?” Mert érzi, hogy itt valami sokkal súlyosabb és mélyebb titok rejtőzik, valami, ami nem függ vasrácsoktól és kalodától, de az életet jelentheti. A börtönőr kérdezi a szabadulás módját. És Pálék – egészen pontosan Jézus – ennél sokkal többet ajánl: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Nem csupán személyesen neked szól a szabadulás és az üdvösség, hanem azoknak is akik körülötted vannak. (Lépjünk túl azon a kortörténeti tényen, hogy abban az időben, ha a családfő vallást vált, akkor az egész család követi, függetlenül a személyes meggyőződéstől.) Mert a környezetedre hatással van a hited. Sőt, lelkészként vagy más területen szolgálóként, hatással kell, hogy legyen a hited a környezetedre. Ez a „munkád”. Hiszen a evangélium hirdetésed, a tetteid, a családod, a szavaid, mind-mind hatások, mind-mind a hited kifejeződései, manifesztációi! És ez üdvösséget jelent(het) a „házad népének”. Nagyon komoly ígéret van ebben a mondatban. Kijelentésről van itt szó, nem pedig feltételről. Szerintem többen küzdünk itt azzal, hogy a családban nem mindenki talált még rá a szabadulásra. É gyülekezeteinkben tömegek vannak, akiknek a lemenőik nem találtak még rá. Ha nem így lenne, akkor az összes nagymamához tartozna unoka vasárnaponként. De mindezek ellenére, vagy ezek mellett, nekünk ígéretünk van arra, hogy üdvözülni fog a házunk népe! Kapaszkodjunk ebbe bele!

VI.

Folytassuk az utolsó szakasszal: „³²Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. ³³Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. ³⁴Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.” 

Egy friss megtérő élményeit olvashatjuk ebben a szakaszban. A börtönőr megtalálta a szabadulásnak az útját. Pálék rögtön meglátogatják őt. Ezt metodikailag is ajánlom mindenkinek, ha van friss megtérője, akkor minél hamarabb látogassa meg az illetőt. Az öngyilkosjelöltből megtérő, a megtérőből szolgáló válik. Olyan jó látni azt, hogy aki maga ellen tenne, az most másokért tesz! És még örül is ennek: „örvendezett” (agallaió) kifejezés ujjongást, felujjongást jelent. Ezt a kifejezést olvashatjuk a Lk 10,21-ben, ahol Jézus a Lélek által ujjong és Lk 1,47-ben is a Magnificat-ban („az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt”). Hiszen örömteli az, ha valaki Krisztushoz tartozik, nem? De. Amennyiben ez nincs így az életedben, akkor azon változtatni kell! Kérned kell Jézust, hogy megtapasztalhasd az ő szabadítását és örömét!

*

VII.

Azt a címet kaptam erre az estére, hogy „ének a kegyelemről”. Ennek fényében, ahogyan ígértem, visszatérünk a börtönbeli eseményekre. „²⁵Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. ²⁶Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.” Ahogyan említettem, felmerült bennem néhány kérdés: Mégis milyen kegyelemről énekelnek itt? Mégis miért magasztalják az Istent? Mert egy olyan ördögűzést hajtottak végre, amihez Pálnak egy fikarcnyi kedve sem volt? És mintha ezt akarná igazolni: börtönbe is kerültek miatta? És még meg is verték őket?

Ahhoz, hogy megérthessük ezt a lelkületet, ahhoz tudnunk kell azt, hogy mi is az, hogy dicsőítés! Legyen most szó az énekes dicsőítésről, vagy az imádságról! Dicsőítés mindaz, ami azt Isten magasztalja. Ez lehet, tett, lelkület, imádság és ének. De ez a magasztalás nem áttételes, nem tulajdonképpeni, hanem konkrét kimondott és átélt. A dicsőítés nem forma, nem a gitározástól, vagy érzelmes sok vonóstól a szintin lesz az. A dicsőítés tapasztalat, az Isten hatalmasságának, Jézus szabadításának és a Lélek indításának tapasztalata dalba öntve, hozzá szólva! 

 

Ugyanez vonatkozik az imádságainkra is. Kedves testvérek, hányszor, mikor magasztaljuk az Istent imádságban, amikor nem kérésről van szó, nem kauzalitásról, hanem csak egyszerűen ujjongunk az Istennek – mint a római börtönőr – mert van, mert olyan, amilyen! […]

És itt érkeztünk el a kérdéseink megválaszolásához, hogy miért dicsőítettek Pálék a börtönben, miért énekeltek! Azért mert rádöbbentek az Istenre! Azért, mert az Istenben való lét nem logikai sorrendre épül. Ebben az esetben az lenne a logikai sorrend, hogy valami jó történik és aztán Pálék ezért dicsérik az Istent ! De itt pontosan fordítva van. Pálék nem a jóért dicsérik az Istent, hanem azért mert Isten. És ez független a börtöntől, független megveréstől, de független a későbbi szabadulástól is. Hiszen nem a megtörtént rosszért dicsérnek, de nem is az Isten megvesztegetéséről van itt szó! „Jól dicsérjük ezért megszabadít!” - nem, itt nem erről van szó! A dicséret és az Isten kegyelme nem következetesen követik egymást, hanem összefonódva a keresztény ember istenkapcsolatának alapját alkotják.

Ez a kyrie mozdulata. Amikor a hatalmas Isten szól az emberhez, kapcsolatban van vele, szereti, vezeti, kegyelmével betölti és erre nem lehet mást tenni, mint dicsérni-magasztalni az Istent! Nem tudom ezt nektek jobban elmagyarázni, de szerintem nem is kell! Ezt gyakorolni kell! Tapasztalni. Tegyük ezt, imádkozzunk!