Szereted? (Úrvacsorás Áhítat; EHE; 2013.11.11)

textus: Jn 21,15-17

„¹⁵Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” ¹⁶Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!”  ¹⁷Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat! ”

Már említettem többször is, hogy mostanában nagyon foglalkoztatnak azok az igék, amelyeket Jézus a feltámadása után mondott. Ma is egy ilyet hoztam nektek. 

Jézus és Péter párbeszéde nagyon népszerű dolog mind laikus körökben, mind teológuskörben. Laikus körökben azért mert olyan megkapó maga jelenet, bár sokszor érthetetlen, hogy miért kérdez vissza Jézus annyit. Bár mondjuk ettől még misztikus is. Teológus körökben meg azért nagyon népszerű, mert kitűnően el lehet rágódni azon, hogy itt most melyik „szeretet” van a három közül, melyik görög szó: Jézus mivel kérdez és Péter mivel válaszol stb. Nem mondom, tényleg izgalmas a dolog, de most nem erről akarok beszélni. 

Abban meg tudunk egyezni, hogy a Jézussal való személyes kapcsolat határozza meg a keresztény embert. Sok mindent gondolunk felőle, sok mindent érzünk az irányába. Egy triviális kérdést fogok feltenni: Szeretjük Jézust? Mert hogy ő szeret minket az (enyhén szólva) egyértelmű! De mi szeretjük Jézust?

Mert az biztos, hogy tiszteljük, hálásak vagyunk neki, ragaszkodunk hozzá, félünk tőle, rajongunk érte, tanulunk róla és tőle, vagy éppen dühösek vagyunk rá... de szeretjük-e?

A görög szavakon felül: Oly sok mindent mondunk a keresztény értelemben vett szeretetről. Sokan egyfajta pacifista türelemnek gondolják, mindent el kell szenvedni és akkor szeretünk. Valakik racionalizálják, hogy a szeretet nem is feltétlenül érzelem, hanem inkább cselekvésforma. Valakik nyálasan, valakik szárazan...

De most nem ez számít. Lépjünk túl ezen is. Mit érzel a szívedben? Mert nem a görög szavak, vagy a stílusok határoznak, hanem a szíved! Nem magyarázni kell a Jézussal való kapcsolatot (legalábbis ezen a helyen nem), hanem átélni. 

Persze ez nem megy parancsszóra. Nem lehet, bármilyen görög szó vagy stílus szerint, parancsra szeretni. De szeretném, ha ez az áhítat alkalom lenne arra, hogy megragadhassuk a Krisztusnak a jelenlétét és szerethessük őt!

Érdekes, hogy evés közbe-után zajlik az egész történet. Hiszen – azt hiszem nem kell magyarázni – hogy mekkora ereje van az asztalközösségnek, hiszen nem akárkit hívunk meg az asztalunkhoz. Jézus sem akárkiket hív meg ebben a szeretet-asztalközösségbe, hanem bennünket, téged és engem. Fogadjuk el a meghívást. Imádkozzunk.