Mi a szereped? (Áhítat; EHE; 2013.11.14)

textus: 1Pét 3,15

„¹⁵Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”

Van egy barátom, aki színésznek tanul, a Pesti Magyar Színház tanodájában. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, nagyon jóban vagyunk. Nem nagyon szoktam színházba menni, időm még talán lenni is, de mostanában nagyon drágák a jegyek, meg igazán jó darabokról sem nagyon tudok. Ez azért is szomorú, mert nekem sokat jelent a színház. Mindig nagyon misztikus helynek tartottam, annak ellenére, vagy éppen pont azért, mert Édesapám színházban dolgozott díszletesként sok-sok évig. Emlékszem gyerekkoromban mindig nekem voltak a legjobb jelmezeim farsangkor. Nem csoda, színházi kellékek voltak.

No, de a lényeg. Ez a színházban tanuló és dolgozó barátom szerzett nekem jegyet a jómúltkorában. Olcsóbb volt, mert ő szakmai jegyként számolta el, tekintve, hogy ő is statisztált a darabban. Azért hívott meg, mert tudta, hogy nagyon szeretem Kosztolányit és a Néró a véres költő-t játszották. A darab nagyon jó volt, de ami még annál is jobb volt, hogy bevitt a kulisszák mögé az előadás után. Kicsit dumáltunk, majd elindultam haza, még a színházban üzemi részének a lépcsőházában volt, amikor valaki rámköszönt, Erős vár a mi Istenünk! Nos, sok mindent vártam a színháztól, de „Erősvárat” azt nem. Nagyon meglepődtem, éppen csak vissza tudtam vakkantani, „Erős vár...”

Ennek viccesnek tűnő esetnek a kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mit jelent az, hogy „mindig készen lenni”! Hát én nem voltam készen! Nyilván itt nem arról van szó, hogy el kellett volna fújnom helyben valami hitvallást, vagy ilyesmi,... hanem arról, hogy a keresztény ember nem léphet ki a szerepéből. Nem lehet szabadságra menni, hogy most éppen nem vagyok keresztény, most tudatosan nem olvasok Bibliát, vagy tudatosan nem imádkozom, mert szabadságon vagyok. Akinek nem inge ne vegye magára, de én már futottam bele ilyenbe.

Főleg teológusként nagy a veszély. Nagy a veszélye annak, hogy annyira munka lesz a hít, hogy a szabadidő és a szabadság Isten nélküliséget jelent. Persze van olyan, hogy az ember megtelítődik, de ott valami baj ahol ez ily módon nyilvánul meg. És így bizony valószínű, hogy sokunknál baj van!

Hogyan védekezhetünk ez ellen? Hogyan tud élő maradni a hit, az ige és nem degradálódik munkává? Az írja Péter: „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben”. Akkor nem égsz ki testvérem, akkor nem akarsz az Istentől szabadságra menni, ha Krisztus a szívedben jó helyen van! Nem csak a héber szívben (az Ószövetségben a szív a gondolkodás szerve és a vese az érzelmeké), hanem a tényleges szívben is. Ha Krisztus Úr az szívedben, ha őt hívod meg uralkodni az életedben.

Mert ő jól kormányoz, és nem hagyja, hogy ellaposodj. Persze a te akarásod is kell. Krisztus, ugyanis, olyan „felvilágosult” uralkodó, aki nem marad trónon, ha nem akarod. Átadja a helyet másnak, ha te másnak szánod.

De ha meghívod őt, akkor olyan reménységet ültet beléd, amiről nem nehéz számot adni, ami nem munka, még ha technikailag az is. Mert nem a munkád, hanem az életed része lesz. Persze nem azt mondom, hogy ez mindig maradéktalanul meg fog valósulni, de azt, hogy olyan mélyen beléd fog ivódni a Krisztus kegyelme, hogy nem csak hogy kell, de akarsz majd számot adni róla.

Ámen