A béketeremtés kultúrája (áhítat, EHE, 2014.02.24)

textus: 1Thessz 5,9

„⁹Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,”

Nem tudom tudja-e valaki, hogy milyen nap lesz holnap? Minek az emléknapja? Holnap, február 25-én lesz a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy itt valamilyen emlék-beszédet, memorandumot akarok mondani, vagy – még rosszabb – politizálni akarok, (manapság mindent feláldoznak a politika oltárán) kijelentem, hogy nem. De mind-e mellett nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy egy ilyen korszak nem tűnik el nyomtalanul. Megmaradnak a sebei az emberekben. Még most, itt, a kápolnában is elsötétedtek, megkeményedtek a tekintetek, pedig még én is csak öt évet éltem a kommunizmusban, és ezzel az öt évvel még a legidősebbek közé tartozom a jelenelévő között. Ez nagyon jól mutatja azt, hogy egy-egy történelmi kor, korszak nem csak a megélőiben, hanem az utána lévő generációkban is komoly terheket hagy. 

Azt hiszem nem kell magyaráznom ezeket a fogalmakat, hogy: beszolgáltatás, építőtábor, békeharc, padlássöprés, vagy ami egyházunkat és az egész kereszténységet alapjaiban rázta meg: csengőfrász, koncepciós per, kitelepítés (ahol a haza evangélikusság több mint felét elvitték), Állami Egyházügyi Hivatal. És emellett csak hab volt a tortán, hogy a népet pedig folyamatosan butították, és az Istentől "eltiltották", főleg a Rákosi-rendszerben. És sokan bizony meggyőződésből, vagy hathatós „meggyőzés” által beálltak ebbe a sorba és kiszolgálták a rendszert.

Akárhányszor erre a korra gondolok – és szerintem nem vagyok egyedül ezzel – zsigeri utálat van bennem. Olyan ami forr bennem. És nem csak azért, amit tettek az elmúlt rendszerben, hanem azért az elveszett jelenért is, ami lehetett volna, ha nincs ez a rendszer, legyen szó bár egyházi, bár társadalmi helyzetről.

És ilyenkor mikor az emberben ilyen tüske van, akkor hajlamos fertőzni, megfertőzni ezzel a „tüskével” másokat is. Nem csak a saját környezetét, hanem a következő és következő generációkat, amelyek így maguk előtt görgetve ezt a gyűlöletet soha nem szabadulhatnak (jelen esetünkben) a kommunizmus árnyékától.

Rákosi mondta, kvázi ÁVO-s jelszó volt: „Ne csak őrizd, gyűlöld!” Mennyivel vagyunk mi jobbak annál a rendszernél, ha meg sem próbálunk ebből kigyógyulni és kigyógyítani az emberek ebből a „tüskéből”? Mondhatnád, „engem már nem nagyon érint ez a dolog, nem is nagyon érdekel!” Igen, ez rendben van, de mint hívő embernek, nem csak saját generációnk iránt van felelősségünk, és még csak nem is az alattunk lévőkért – mert azt még átérezzük, mert gyerekeink lesznek, meg védjük a kisebbeket meg ilyesmi –, hanem az idősebb generáció felé is! Ők pedig még komolyan hordozzák ezeket a sebeket. És ez a felelősség nem azért van, hogy helyettük oldjunk meg problémákat, vagy dolgozzunk fel helyzeteket, hanem azért, amit ez az ige ír: „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által” - azért mert a harag az üdvösség ellen van! Mert nem a harag, a magunk előtt görgetett, újra és újra feltépett sebek az örökségünk, hanem az üdvösség! Hiszen arra rendelt bennünket az Isten, hogy benne bízva az üdvösség reménységében élhessünk! Olyan keveset beszélünk manapság az üdvösségről, pedig hitünk és szolgálatunk alapja és célja az üdvösség!

Krisztus ebben is példát mutatott, még a kereszten, ahol nem „csupán” egy tüske volt benne, hanem szögek és az egész világ terhe, még ott is ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) – még ott, a kereszten is a megbékéltetés szolgálatát végezte!

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne foglalkozzunk a problémával, vagy söpörjük a szőnyeg alá, hanem azt, hogy ezzel Krisztusi lelkülettel álljunk hozzá!

Hiszem azt, hogy a mi generációnknak nagy feladata a békéltetés szolgálata, a béketeremtés kultúrája! És bizony itt nem csak a kommunizmusról van szó, hanem nagyon sok minden más sérelemről és haragról is, ami felgyűlt a társadalmunkban a rendszerváltás óta. És nem csak a társadalmunkba, úgy általánosságban, hanem a gyülekezeteinkben és a családjainkban is! Ha mindenki csak a saját háza táján söpör, akkor is talál elég sebet és háborút!

Figyeljünk hát Krisztusra, a Békesség Fejedelmére (Ézs 9,5), hogy őt hirdetve tudjunk békét hozni ebbe az országba, ebbe az egyházba, ebbe a családba!