Plusz a Lélek (prédikáció, Bp-Pestújhely, 2014.02.02.)

textus: Ef 1,15-23

„¹⁵Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, ¹⁶szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban ¹⁷és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; ¹⁸és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, ¹⁹és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével ²⁰munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, ²¹feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. ²²„Az ő lábai alá vetett mindent”, és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, ²³amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.”

F.I. Ez a két betű alapvetően határozta meg a általános iskolában a kedd és a csütörtök reggeleket. F.I. Ezen a két napon matematika órával indítottunk. Be kell vallanom, hogy nem nagyon jeleskedtem matekból. És – remélem nem bántok meg senkit – de nem is szerettem soha. Több mint valószínű, hogy éppen ezért kerültem a gyengébbik matekcsoportba. Ugyanis nálunk a matematika nem osztályszinten volt, hanem évfolyam szinten és tanulmányi eredmény alapján. Az F.I. Karcsi bácsi – a matematika tanár – pedagógiáját dicsérte, de mi rettegtünk tőle. F.I., azaz Folyamatos Ismétlés. Az a helyzet, hogy kitűnő dolog volt, mert mindig minden óra elején, átismételtük a előző és, sokszor, az azelőtti óra anyagát is. A probléma nem ezzel volt, hanem azzal, hogy sokszor az elvileg ismételt anyag is „új” volt a számunkra, a számomra. Pedig nem kellett volna, hogy új legyen. Mert megbeszéltük, gyakoroltuk, csak frissíteni kellett volna.

Pál apostol egy ilyen Folyamatos Ismétlést csinál az Efézusi levél elején. Elmond egy csomó olyan dolgot, amit (elvileg) az efézusiaknak tudni kell, tudni kellene. Hiszen, ahogyan Pál apostol írja, a textus elején „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban” Egy jó gyülekezet ismérvei, „az Úr Jézusba vetett hit” és „minden szent iránt megnyilvánuló szeretet” ("szent" alatt itt a Krisztusban hívőket értjük). Igen, ez kell egy jó gyülekezetben. Hiszen mi más lehet, ami meghatároz egy gyülekezet, és persze benne minden embert egyenként, mint a Jézus és egymás felé fordulás. Először Jézus felé, aki meg tudja alapozni és ki tudja munkálni bennünk az egymás felé fordulás kultúráját és érzékenységét.

Ez az alap, amire minden hívőnek szüksége van de – hogy megmaradjak a matekórás példámnál – mit vettünk előző órán? Mi az, ami kell még a Krisztusba vetett hit és egymás szeretete mellé, hogy ezáltal eljussunk „az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,” (Ef 4,13), ahogyan később Pál írja ugyanebben a levélben?

Ezt olvassuk: „a kinyilatkoztatás Lelke”. Igen, erre kell újra és újra rádöbbenni, hogy nem elég az akarás, nem elég a törekvés, de még a szeretet sem, az odafordulás sem, ha nincsen ott a Szentlélek. Mert a mi erőnk tudásunk kevés. Mert nem elég csak tenni, hinni, hanem annak a hitnek és az azt követő cselekedetnek iránya kell, hogy legyen. És ezt az irányt csak a Lélek tudja megadni. Mert a Szentlélek munkája szükségeltetik ahhoz, hogy Krisztusban higgyünk és az emberekhez odaforduljunk. És ne csússzunk, ne tévedjünk el, ne vegyen rossz irányt minden törekvésünk, vagy, hogy ne váljon a hitünk üressé, megszokássá, hagyománnyá.

És a Lélek munkája szükségeltetik ahhoz, hogy felismerjük és megismerjük ne csak az utunk irányát, hanem a minőségét is. Csak a Lélek tudja igazán megmutatni, hogy az Isten jót akar nekünk, mindazok ellenére, amit tapasztalni vélünk. Így ír erről az ige: „világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” Reménység, gazdag örökség: ezeket készítette el az Isten a számunkra.

És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az áldozat, amit Krisztusban hozott az egész világért, és értünk. Sőt, nem „csupán” áldozat volt a Krisztus, hanem dicsőségben fel is támasztotta őt az Atya, és hatalmat adott neki! Minden hatalomnál nagyobbat. A textus így fogalmaz: „és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is” Jézus azáltal, hogy mindenkinél alább szállt a kereszten, mindenkinél magasabbra került dicsőségben. Ilyen a pártfogónk az Atyánál, Jézus. Olyasvalaki, aki mindenkinél nagyobb hatalommal rendelkezik. De nem csak úgy általában, hanem a személy szerint mindannyiunk életében, a te életedben is.

Nagyon esetlen példa, de vegyük például Vlagyimir Putyint. Mostanában nagyon megy a hajcihő a paksi bővítésről. Nem kívánok véleményt formálni ennek helyességéről, vagy éppen helytelenségéről, de. Igen, tudjuk, hogy Putyinnak és az orosz államnak nagy hatalma van és meg tudják tenni, hogy Pakson kezükbe kaparintsák Magyarország energiaellátását. Jó-jó persze, tudjuk, hogy így van, akár meg is történhet, …vagy nem! De, ha egyszer csöngetnének és személyesen Putyin köszönne be hozzánk és azt mondaná: „Na mostantól Paks kibővült, és én hozom az áramot!”, akkor néznénk nagyot.

Pedig, kedves testvérek, ennél sokkal nagyobb dolog történt, és sokkal nagyobb személy áll az ajtóban! Ezt írja a Jelenések könyve, Jézus mondja: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20)  A magasságos Isten Fia áll az ajtó előtt és akarja megmenteni az életünket! Mennyivel nagyobb méltóság ez, mennyivel értékesebb mint bármi, ami történhet velünk! Ebben a momentumban hatalmas méltóságot kap az ember. Sokat beszélünk az emberi esendőségről, bűnösségéről, ami így is van. De ne felejtsük soha el, hogy az ember az igazi emberi méltóságot a keresztben, a feltámadásban, és Krisztussal való személyes kapcsolat lehetőségében kapta meg az Istentől! Ez sokkal nagyobb, mint amit bármelyik emberi jogi aktivista remélhet és elérhet. Csak az a nagyon nagy különbség, hogy ez az igazi emberi méltóság nem tőlünk származik és nem a mi munkánk, hanem kaptuk és kapjuk az Atyától!

Eddig beszéltünk arról, hogy hit és a szeretet a Szentlélek nélkül nem megy (1). Beszéltünk arról is, hogy micsoda Megváltónk van nekünk, hogy milyen nagy hatalommal uralkodik Krisztus (2) és milyen méltóságot kaptunk az Istentől (3). De beszélnünk kell arról is (amit már részben érintettünk), hogyha ez így van az életünkben, akkor mi Jézushoz tartozunk. És bizony, ha hozzá tartozunk akkor ő uralkodni az életünkben. Ez kicsit súlyosan hangzik, mert ha meghalljuk azt, hogy „uralkodás”, akkor mindig valamilyen zsarnokkép jelenik meg előttünk, aki kihasználja azt, hogy hatalma van mások felett. Nem szeretjük, ha valaki fölibénk helyezi magát, mert akkor azt érezzük, hogy nincs a kezünkben az életünk. Ezt olvassuk Filippi levélben, a Krisztus-himnuszban: „fel is magasztalta őt [ti. Krisztust] Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké” (Fil 2,9-10) Testvérek, ha Jézus uralkodik a világban, akkor mennyivel inkább uralkodnia kell a mi életünkben is. Hiszen az egyház az Ő teste, és Krisztus maga a fej, aki irányít, aki uralkodik.

Ez nagyon jó hír! Hiszen mi lenne az egyházzal, mi lenne a gyülekezeteinkkel, hogyha ha ember uralkodna rajta, vagy éppen senki sem vezetné? Káoszba fulladna minden. Végtelen kegyelme az Istennek, hogy a Krisztus az egyház feje. Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen ok, ami miatt van Egyház! A történelem során olyan sokan próbálták kipusztítani az egyházat, a kezdetektől egészen napjainkig, a 21. századig. Ha nem a Krisztus uralkodna és nem a Szentlélek, aki vezeti a Folyamatos Ismétlést állandóan, ha ő nem lenne, hogy örökké emlékeztessen bennünket hogy Jézusnak hatalma van, amellyel óv és véd bennünket és kezében tartja az életünket, akkor ma már nem lenne egyház, de talán már a világ sem lenne!

De jó kezekben vagyunk! Nem kell aggódni! Pontosan te, testvérem, vagy ennek a bizonyítéka, hiszen itt vagy imádkozol, keresed az Isten akaratát, a Szentlélek megszólított téged! Így együtt mondhatom Pál apostollal, hogy „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)